Nem
lehet nyolc évfolyamos gimnáziumi osztályokat indítani 2008
szeptemberétől – tudta meg a Népszabadság. Az ötödik és a hatodik
évfolyamon kevesebb lesz a szaktárgyi óra.
Két éven belül megszűnnek a nyolc évfolyamos
gimnáziumok. A Magyar Bálint oktatási miniszter által javasolt és az
MSZP által is elfogadott oktatási programcsomag értelmében 2008
szeptemberétől már nem lehet ilyen évfolyamokat indítani.
Jelenleg 104 nyolc évfolyamos
gimnázium működik 30 ezer diákkal. Ők befejezhetik tanulmányaikat
ezekben az iskolákban: a változás felmenő rendszerben lép életbe. Két év
múlva azonban a fenntartóknak ezeket az iskolákat hat vagy tizenkét
évfolyamos gimnáziumokká kell átalakítaniuk.
A program igazi célja a 6+6-os iskolaszerkezetre való
fokozatos áttérés. Erre utal az is, hogy a nyolcosztályos általános
iskola ugyan megmarad, de a szaktárgyi óraszámot az ötödik és a hatodik
évfolyamon jelentősen csökkentenék. Helyette az alapképességek – írás,
olvasás, számolás – további megerősítésére kell koncentrálniuk a
pedagógusoknak. Információink szerint szaktárgyakat – például földrajzot
vagy történelmet – a rendelkezésre álló időkeret legföljebb felében
lehet majd oktatni.
Már a
közoktatási törvény 2003-as módosítása is ebbe az irányba indult. A
korábban csak az alsó tagozatban oktató tanítók – az alapkészségek
megerősítése érdekében – folytathatják munkájukat a felső tagozatban is.
A szabályozás a most másodikos diákokra és tanítóikra vonatkozik, ők
tehát már a jelenlegi gyakorlattal ellentétben nem fejezik majd be az
írás-olvasás tanulást az alsó tagozatban. A szaktárgyi oktatás
csökkentése szintén ezt az évfolyamot érintené.
A koalíciós tárgyalások egyik résztvevője a fenti
változtatások szükségességét a nemzetközi felmérések eredményeivel
indokolta. A tízéves magyar diákok nemzetközi viszonylatban ugyanis még
jó eredményt érnek el, 15 éves korukra viszont jelentősen romlik
teljesítményük. A 15 éves diákok olvasási, szövegértési képességeit
mérő, sokat emlegetett PISA-vizsgálat szerint hazánk az utolsó harmadban
szerepel az OECD-országok rangsorában, vagyis a legrosszabbak között
vagyunk. A tízévesek ugyanezen képességét mérő PIRLS-vizsgálatban
azonban a magyar diákok még a nemzetközi mezőny élén állnak.
Ez utóbbi vizsgálat azért a
negyedikesek teljesítményét méri, mert addig a gyerekek csak olvasni
tanulnak, utána viszont már a tanuláshoz használják az olvasást. A
nemzetközi vizsgálatok azt mutatták, hogy azon országok diákjai
teljesítenek jól 15 éves korukban is, ahol az alapkészségek megerősítése
– például az olvasástanítás – folytatódik az ötödik és a hatodik
évfolyamon is. Részben ez indokolja a nyolc évfolyamos gimnáziumok
megszüntetését is: a 4+8-as felosztás ugyanis szinte lehetetlenné teszi
az írás-olvasás tanítás időszakának meghosszabbítását. A másik ok, hogy
túl korai szelekcióhoz vezet, hiszen ezek az iskolák a legjobb képességű
diákokat válogatják ki.
Alanyi
jogon tanulhatna minden középiskolás diák angolul, és minden diák
beiratkozhatna a nyelvi előkészítő évfolyamokra is – ezt is tartalmazza
az oktatási program. A fenntartóknak föl kell mérniük: mekkora az igény
az angol nyelv tanulására, illetve hányan szeretnének beiratkozni az
emelt óraszámban informatikát és idegen nyelvet oktató nulladik
évfolyam-okra. A program a szükséges feltételek megteremtését 2010-re
ígéri.