Ennek a napjainkban szinte mindenütt érvényben levő
gyakorlatnak az a következménye, hogy a közpénzből működtetett iskolai
szegregáció egyre nagyobb méreteket ölt a magyar oktatásban – írta Szira
Judit a Magyar Narancsban.

Első
ránézésre nem gondolnánk, hogy a szerencse is lehet az egyenlőség
letéteményese, s hogy lottón sorsolni igazságosabb is lehet, mint a
teljesítmény alapján válogatni a jelentkezők között.

December elején a parlament módosította a közoktatási
törvény 66. paragrafusát. Ennek értelmében 2007-től az általános iskolák
nem válogathatják ki kedvük szerint a nekik tetsző diákokat: mindenkit a
jelentkezés sorrendjében kell felvenni; ha marad hely, akkor előnyben
kell részesíteni a halmozottan hátrányos helyzetű tanulókat, és ha
ezután is marad hely, akkor sorsolás dönt. A módosított törvény ráadásul
kimondja azt is, hogy a felvételi körzeteket újraosztják: két
szomszédos körzetben a hátrányos helyzetű tanulók aránya legfeljebb 25
százalékban térhet el. Ha a fenti intézkedés másfél év múlva is
hatályban lesz, mérséklődhet az intézményes szegregáció, és kellő
(ön)kormányzati ellenőrzés esetén javulhat az oktatás minősége is. Hogy
miért van szükség a szabad iskola- és tanulóválasztás mérséklésére, és
milyen viszonylagos valójában ez a szabadság, ezt már kifejtettem egy
korábbi cikkemben (lásd: Szabadság és egyenlőtlenség, Magyar Narancs,
2005. június 16.).

Az Egyesült
Államokban folyamatosan próbálkoznak azzal, hogy egyenlő esélyeket
teremtsenek a különböző társadalmi, etnikai környezetből származó
iskolásoknak. Módszereik közé tar-tozik, hogy a felvételkor pluszpontot
ér a fekete vagy latinó származás; vagy az a gyakorlat, amikor a
lakosság összetételét figyelembe vevő kvóták szerint veszik fel az
iskolásokat; de előfordul az is, hogy a lutri eszközéhez nyúlnak: egy
nagy kalapból húzzák ki azoknak a nevét, akiket a forgandó szerencse
felvételhez segít.

San Francisco
egyik közismerten jó középiskolájában is végül erre a megoldásra
jutottak az iskola vezetői. Az esélyegyenlőség jegyében készült
teszteredmények alapján ugyanis kizárólag kínai-amerikai gyerekek
kerültek volna be az iskolába. Az előző évek vizsgaeredményeit
figyelembe véve az iskolavezetés arra a következtetésre jutott, hogy ha
nem változtatnak a felvételi módszerén, az induló osztályok teljesen
homogének lesznek: nemcsak fehérek, de más ázsiai származású gyerekek
sem lesznek képesek lépést tartani a kínaiakkal. Az iskola először
etnikai ponthatárokat állapított meg, hogy így arányosítsa az osztályok
származási összetételét: a kínai-amerikai gyerekeknek 62, a nem latinó
fehéreknek és nem kínai ázsiaiaknak 58, a feketéknek és a latinóknak 53
pontot kellett elérniük a felvételin ahhoz, hogy bekerülhessenek az
iskolába. Az egyik kínai gyerek szülei azonban diszkrimináció gyanúja
miatt bírósághoz fordultak. A bíróság döntése után – részben Lani
Guinier, az egyik legismertebb amerikai emberi jogi aktivista ügyvéd
javaslata alapján – a politikai szempontból elfogadhatóbbnak ítélt
vakszerencsével váltották fel az etnikai alapon szervezett felvételi
tesztet. A kaliforniai iskolában, ahogyan sok helyen Németországban és
Hollandiában is, ma a lottó dönt a gyerekek
felvételéről.

A magyar közoktatási
törvény módosítása forradalminak tekinthető, hiszen véget kíván vetni
annak, hogy az iskolák a szabad iskolaválasztás ürügyén szabadon
válogathassanak a jelentkező gyerekek között, és kizárólag a nekik
tetsző gyerekeket (vagy a nekik tetsző szülők gyerekeit) vegyék föl.
Ennek a napjainkban szinte mindenütt érvényben levő gyakorlatnak az a
következménye, hogy a közpénzből működtetett iskolai szegregáció egyre
nagyobb méreteket ölt a magyar oktatásban. Az iskolai eredményesség és a
társadalmi háttér közötti összefüggés Magyarországon kiugróan magas. A
PISA-vizsgálatok szerint a rossz teljesítményen túl Magyarország azzal
is kitűnik, hogy az összes vizsgált államot összehasonlítva itt hat a
legerősebben a tanulók teljesítményére a család kulturális tőkéje, a
szülők iskolai végzettsége. Ezt erősíti fel az a körülmény, hogy a
családi háttér hatása az iskolák homogén összetétele következtében
felerősödik – ez egyik oka a társadalmi immobilitásnak. Bizonyított
tény, hogy a szegregált iskolarendszer gyengébb minőségű. Azok a
próbálkozások, melyek szerint elkülönítve is lehet minőségi oktatást
biztosítani, látványos kudarcnak bizonyultak. Téves feltételezés
ugyan-is, hogy a gyerekek csak a tanártól tanulnak az iskolában.
(Ráadásul kutatások sze-rint a tanárok szakmai színvonala is gyengébb
ezekben az intézményekben.) Jóval többet tanulnak a gyerekek egymástól,
idősebb, fiatalabb iskolatársaiktól, különösen ami a szocializációhoz
szükséges készségeket illeti. Az iskolák ma nem az esélyteremtés
intézményei, éppen ellenkezőleg, felerősítik a már meglévő súlyos
egyenlőtlenségeket.

A
jogszabály-módosítás másik kiemelendő eleme a körzethatárok
kialakítására vonatkozik. A rendelkezés gondol arra, hogy az
iskolakörzeteket úgy alakítsák, hogy lehetőség szerint (ezek a
lehetőségek sokszor igen korlátozottak) minél kisebb legyen a szomszédos
körzetekbe tartozó gyerekek szociális háttere közötti
különbség.

A különböző közegből jövő
gyerekek összekeveredését, a társadalmi kohézió rémét vizionáló
jobboldal és a kiváltságaikat féltő, adófizetői pénzből működő elit
iskolák máris támadásba lendültek. Valóban nehéz idők köszöntenek majd
az eddig homogén összetételben működő iskolarendszerre. A közeljövőben
az iskolák fenntartóinak legsürgetőbb feladata, hogy emeljék a hátrányos
helyzetű és eddig szakmailag gyenge iskolák pedagógiai hatékonyságát,
és minél hatékonyabban népszerűsítsék a differenciáló pedagógiai
módszereket. A mai magyar iskolarendszer problémái tükrözik azt a
társadalmi közeget, amelyben az iskolák működnek. Az oktatási
intézmények átalakításának bizonnyal sok nehézséggel járó folyamata
segítheti az előítéletekkel terhelt társadalom átformálását egy
igazságosabb környezetté, amely tiszteletben tartja a gyerekek egyenlő
méltósághoz való jogát.

A
cikk eredeti helye