„A szokásosan ősszel
kiutazó, a Yad Vashemben tanulmányokat folytató magyar tanárdelegáció
szerencsés tagja lehettem. De nem a holokausztról akarok írni, az
nagyobb lélegzetet igényelne.” – Peragovics Ferenc
beszámolója.
Két hete érkeztem haza
Izraelből. A szokásosan ősszel kiutazó, a Yad Vashemben tanulmányokat
folytató magyar tanárdelegáció szerencsés tagja lehettem. De nem a
holokausztról akarok írni, az nagyobb lélegzetet
igényelne.
Hanem az országról, amit
megismertem. A fantasztikus, ellentmondásosságában is lenyűgöző,
mindössze hatvanesztendős Erec Jiszraélről. A demokratikus, dinamikusan
fejlődő államról, amely elszántan áll a lábán és védekezik, ha kell.
Majd 15 százaléknyi arab lakóinak is békét, együttműködést és
biztonságot nyújt. Már ha tud.
Tel-Avivban hazautazásunk napján vettem egy Vésztyi-t.
Az orosz zsidók egyik napilapja, kényelmesen kis formátumú, nem is
drága, az utolsó sékeljeimet költöm, jó lesz a repülőre. De a
Földközi-tenger keleti medencéje fölött tiszta az égbolt, Ciprusban,
majd Anatólia vad hegyeiben gyönyörködünk olvasás helyett. Itthon nézem
át tüzetesebben a lapot, még mielőtt az végképp értékét
veszítené. Rövid kis rendőrségi esetleírásra leszek figyelmes.
Izraeli állampolgárságú arab nő gyilkosát fogták el a Palesztin
Autonómia területén. A 29 éves négygyermekes anya másfél hónapja hagyta
el palesztin férjét, akivel az autonóm területen lévő Shem városában
élt. Hazatért Izraelbe és szülővárosában, Tirában egy virágboltban
kezdett el dolgozni. A fiatalasszony panaszt tett a rendőrségen,
amelyben leírta, hogy férje rendszeresen veri. Mivel azonban Shem nem
tartozik Izrael fennhatósága alá, az ügy dokumentációját továbbították a
Palesztin Autonómia rendőrségének. Október 29-én a férj világos nappal
megjelent Tirában, bement a virágboltba és fejbe lőtte az asszonyt, aki a
helyszínen meghalt. A gyilkos elmenekült. A nyomok Szamáriába vezettek
egy Kucra nevű faluba Shemtől dél-keletre. Az izraeliek átadták ezt az
információt is palesztin kollégáiknak, a gyanúsítottat letartóztatták,
de aztán hamarosan elengedték. Ezután vette a kezébe az ügyet az izraeli
rendőrség. Éjjel nyomozók és a Cáhál (az Izraeli Védelmi Erők) katonái
körülvették a házat, ahol bujkált és elfogták. A rendőrség kéri
letartóztatásának meghosszabbítását a nyomozás befejezéséig.
Eddig tart a rövid tudósítás.
Megsajnálom a férfiönkény áldozatául esett fiatal arab asszonyt.
Esztelen halálát ugyan nem tudták megakadályozni a rendvédelmi szervek,
de a bűnös talán elnyeri méltó büntetését, ahogy ez egy jogállamban
illik. Persze mondhatnánk, hogy a gyilkos személyében olyasvalaki után
nyúlt Izrael állama, aki nem is tartozik szuverenitása alá. Mit tehettek
volna, ha csak hatáskörüket túllépve, holtában tudnak igazságot
szolgáltatni arab származású állampolgáruknak. E pici, tragikus emberi
sorsból nem akarnék messzemenő következtetéseket levonni, csak jelezni a
különbséget.
A másik nagy élményem
a modern Izraelben a köztéri szobrokhoz kapcsolódik. A nagy
politikusok, államférfiak üdítő hiányával lehet jellemezni Jeruzsálem és
Tel-Aviv nagy tereit. Mózes második könyve írja le az aranyborjú
történetét, amikor a Sinai-hegyről késve visszatérő Mózes
helyettesítésére készítik és táncolják körül a bálványt. Ennek sikeres
lerombolása óta Izrael népe nem foglalkozik idolteremtéssel, legyen szó
akár az ősi államalapító nagy királyokról vagy a modern zsidó állam
megalapozásánál szerepet játszó politikusokról. A Rabin-gyilkosság
helyszínén található emlékműben nem idéződik föl a miniszterelnök
egykori hús-vér alakja, a kompozícióban egyenetlenül elhelyezett, durván
megmunkált fekete gránitkövek a merénylet társadalmi hatását próbálják
kifejezni egy máig kiheverhetetlen földmozgás formájában. (Nagy hálával
gondolok Chava Baruchra, izraeli képzésvezetőnkre, aki az utolsó nap
programjába még belegyömöszölte az emlékművet!) Európában és
benne Magyarországon szokatlan, hogy a téren nem áll egy koronás fő, egy
dinamikus lovasszobor, egy a fejlődés jó irányát mutató, magabiztos
„mini Mózes”. Kossuth-Mózes (úgy is, mint magyarok Mózese!),
Horthy-Mózes, Gömbös-Mózes, Lenin-Mózes, Rákosi-Mózes, Nagy Imre-Mózes,
Antall-Mózes, a többi még csak készülőben.
Itt egy szoborba öntött embert láttam. A repülőtéren a
hosszú folyosók egyikének zugában a légikikötő névadójának és Izrael
első miniszterelnökének fejportréját. Többen lefényképeztük a mosolygós,
vicces Ben Guriont. Köztünk szólva nem volt egy szép ember, de ez
bizonyára nem nagyon foglalkoztatta a lengyel földön született modern
Dávidot!
A fenti írás a szerző véleményét tükrözi, és nem a TTE
álláspontját jelenti az adott kérdésben. Ha önnek is véleménye, vagy
megjegyzése van az olvasottakhoz, azt e-mailben az info@tte.hu címen, vagy a
honlapon fórum indításával jelezheti.