Miközben bíráljuk az
alkotmányt, illetve ősi alkotmányról beszélünk, Szent Istvánt és a Szent
Korona-tant emlegetjük, hajlamosak vagyunk egymástól független
fogalmakat és elveket felelőtlenül összemosni. De persze a kérdés
fennáll: szerepeljen-e a Szent Korona az alkotmányban? (Szilvay Gergely,
Komment.hu)

Egy igazi
alkotmányt nem lehet megcsinálni, azt csak az idő csinálja meg – mondta
egyszer Metternich, hozzátéve: egyedül Angliának van alkotmánya. Ferenc
osztrák császár és magyar király viszont ezt egyszer kiegészítette azzal
a magyaroknak címzett üzenettel – s lehet, hogy kancellárja
sugalmazására -, hogy: az egész világ bolondozik és alkotmányt akar, de
nektek van ősi alkotmányotok, éljetek is szerinte.

Az ősi alkotmányt persze azóta már fölváltotta egy
másik, írott alkotmány, amit azonban rendszeresen támadnak, legutóbb
például Orbán Viktor, aki szerint az csak technokrata szabályhalmaz és
akinek a lengyel alaptörvény szimpatikus; valamint rendszeresen támadják
jelen alkotmányunkat azok a csoportok is, amelyek szeretnék
visszaállítani a „történeti alkotmányt”, amit általában a
Szentkorona-eszmével azonosítanak.

Nem szeretnék ebben a pár sorban a Szent Korona mint
tárgy mibenlétéről vitázni, inkább a hozzá fűződő eszme és annak
alkotmányjogi kérdése érdekel. Persze, a tárgy és az eszme
elválaszthatatlan, de azért mégis tárgyalható külön is. Ugyanakkor, ha
legkésőbb valamikor az Árpád-kor vége óta nem lenne egy koronánk, hanem
uralkodóink váltogatták volna a koronákat, aligha alakul ki a Szent
Korona-tan.

A Szent Korona mint
tárgy eredetével számtalan elmélet foglalkozik, még az „alternatívok”
által sokat szidott akadémiai álláspont sem létezik, habár van egy-két
olyan elmélet, amely jobb megalapozottsága révén elfogadottabb (a
témában leginkább id. Bertényi Iván és Tóth Endre műveit ajánlanám az
olvasók figyelmébe). Az olyan nézetekkel, melyek szerint a Szent Korona
még Attiláé volt, aztán pedig Nagy Károlyt is ezzel koronázták, viszont
nincs mit kezdenünk. A radikális jobboldalon divatos nézetek, például
Badiny Jós Ferenc gondolatai inkább csak arra jók, hogy semlegesítsék az
ősmagyar sámánizmus és a keresztény monarchiában megszülető Szent
Korona-tan közti feszültséget: a Koppány-párti sámánisták követői
mégiscsak nehéz dilemmába kerülhetnek, ha a radikális erők által Szent
Istvántól eredeztetett Szent Korona-tan esik szóba visszaállítandó
alkotmányként. Ha a korona azonban ősibb eredetű, akkor már ugye rögtön
nincs baj, csak le kell hántani a pántokról a rájuk rakódott
kereszténységet, hogy teljes fényében sugározzék belőle az ősmagyar
vallás.

Függetlenül attól, hogy ez
a korona ebben a formában valószínűleg nem érintette Szent István
fejét, mégiscsak meg kell vizsgálnunk, mit kezdhetünk a Szent
Korona-tannal, és milyen helye lehet ennek, illetve a koronának az
alkotmányban. Ugyanis ma sokan hajlamosak a Szent Koronát valamiféle
misztikus személy színében feltüntetni, akinek szinte már tudata és
akarata van, és aminek ezoterikus kisugárzásától és az alkotmányban való
megemlítettségétől, sőt az alkotmány alapjául való „visszaállításától”
függ az ország sorsa.

A kérdés
lényege a történelmi alkotmány és a Szent Korona-tan esetleges
kapcsolata, valamint hogy ezek milyen szerepet játszhatnak ma. A
jobboldalon – nem csak a „radikálison” – a történeti alkotmány valami
kezdettől adott és változatlan jogi valóságot jelöl sokak számára. Pedig
miről is van szó? A történeti alkotmány a magyar szokásjognak és a
királyi, valamint országgyűlési törvénykezésnek az az összessége, ami
Magyarországot az államalapítástól az 1848-ban induló polgári
törvénykezésig irányította, de akár az utána következő évszázadot is
bele lehet sorolni. Ezt hívják Corpus Iuris Hungaricinek (illetve a CIH
tágabb értelemben nem zárult le 1848-ban vagy 1946-ban, hanem minden,
azóta is meghozott törvény beletartozik. A CIH-nak egyébként van egy
igencsak hasznos honlapja).

A
történeti alkotmány nem keverendő össze a Szent Korona-tannal, amely
Kukorelli István Alkotmánytan-a szerint „a szuverenitás teljességének
kifejezője”. Azonban mindazoknak, akik ezt a tant Szent Istvántól vagy
még régebbről eredeztetik és a történeti alkotmány örökké volt alapjának
tekintik, a figyelmébe kell ajánlanom Eckhart Ferenc A Szenkorona-eszme
története című művét, amelyben forrásról forrásra mutatja be, mikor mit
értettek koronán, illetve hogy itthon ez mikor és hogyan kapcsolódott
össze a Szent Koronával. Az 1941-ben megjelent művet egyébként nem
kedvelik a radikális jobboldalon, és sehol máshol sem, ahol túlzott
jelentőséget tulajdonítanak a Szent Koronának, mivel az óriási
tudományos apparátust felvonultatván meggyőző erővel vet véget a
miszticizmusnak.

Az mindenki
számára világos, hogy a „korona” szó elvont módon jelentheti a királyt, a
királyok sorát, a királyságot, az államot magát. Eckhart kimutatja,
Magyarországon hogyan megy végbe az ország, az állam fogalmának
absztrahálódása, mint válik el a király személye az államtól. Mint a
szerző írja, „a korona mint a királyi hatalom, a királyt megillető jogok
forrása és jelképe a XII.-XIII. században a német, a magyar és a cseh
kancelláriában is felbukkan”. Angliában pedig már a XIV. században
hivatkoznak arra a mágnások, hogy a korona jogait a királlyal szemben is
meg kell védeniük.

Azaz itt –
ahogy aztán nálunk is – már elválik egymástól a király és az állam
fogalma, és mivel az állam királyság, azt a „korona” szóval is ki lehet
fejezni. 1381-ben, a Velencével kötött szerződést a külföldi állam már
nem a magyar király személyével, hanem a magyar államot képviselő
mindenkori királlyal köti, akinek pedig szimbóluma a korona. Azaz a
királyok sora teszi a koronát. Viszont nem jelenti a király fölé rendelt
államszemélyiséget, és az alattvalók sem tartoznak hozzá – írja
Eckhart.

Az Anjouk alatt az az
eskütételi forma, ami Istenre, a királyra és az ő szent koronájára
esketett, terjeszthette el a korona iránti tiszteletet, és kapcsolhatta
azt a konkrét koronázási ékszerhez, hiszen az egyszerű embereknek vajmi
kevés érzéke volt a jogi absztrakciók iránt. A Jagellóktól pedig egyre
inkább a király felett álló államot jelenti a korona. Az az úgyszintén
középkorban elterjedő nézet pedig, hogy az ország feje a király, tagjai
pedig az alattvalók (a rendiség idejében a rendek) és esetleg a
„tartományok”, azaz az organikus állameszme a teológiában gyökerezhetett
(az egyház Krisztus misztikus teste, és a hívek annak tagjai), és onnan
kerülhetett át az államelmélet területére. A koronaeszme és az
organikus állameszme Werbőczy Tripartitum-ával olvad egybe. Pontosabban
ez már korábban is feltünedezik, de hogy minden nemes tagja a
„koronának”, az új: a korona organikus szemléletét az egyenlő nemesi
szabadság tételének bizonyítására alkalmazta. A későbbi korokban a rendi
ellenállás és az ország területi egységének kifejezésére lesz kiválóan
alkalmas az így összeállt Szent Korona-eszme.

Folytathatnánk a sort, de nem tesszük. Mindebből
kitűnik, hogy az állam, a király és a korona fogalmainak egymásra utaló
használatában egyrészt a jog fejlődése mutatkozik meg, másrészt ezzel
összefüggésben valamiféle képes beszéd. A korona tagjának annyit tesz:
magyar alattvalónak lenni – ma ezt állampolgárnak nevezzük. Továbbá a
koronához való viszonyulásban a mindenkori társadalmi változások,
berendezkedések is megmutatkoznak. Ennek a királyt, majd államot jelentő
„korona” szónak pedig állandó jelenléte és múltja miatt a Szent Korona,
mint tárgy lesz a megtestesítője, a jelképe.

A Szent Korona, koronázási ékszerünk tehát nem önálló
akarattal rendelkező, még csak nem is jogi személy, nincs kisugárzása
(ez az ezoterikus ősmagyar sámánista tanok számára nyilván használható
elképzelés), hanem egy tiszteletre méltó tárgy, ereklye, jelkép. A
keresztény vallással való lényegi kapcsolatát nehéz volna vitatni, de
szögezzük le: még az ereklyék iránt fogékony katolicizmus is csupán
tiszteli azokat, nem pedig imádja, és látható jelként, jelképként kezeli
– azaz a koronának a költőin túlmenő megszemélyesítése bizony még ebből
a szempontból is bálványimádás. Ideje szétszálazni a képes beszéd miatt
túlságosan összenőtt, egyébként nyilván egymást erősítő, egymásra utaló
fogalmakat: állam, „korona”, Szent Korona, és rámutatni, hogy ezek nem
azonosak egymással.

Már csak egy
kérdés maradt: bekerüljön-e a Szent Korona az alkotmányba? Én úgy
gondolom, hogy Orbán Viktornak annyiban mindenképpen igaza van, hogy
alkotmányunk eléggé in medias res indul, és súlyához mérten tényleg
növelné tekintélyét és ünnepélyességét egy, a lengyeléhez hasonló,
a nemzet hagyományaira, történelmére utaló, veretes bevezető.
Régimódi ember lévén, aki kedveli a hagyományt és egyetért Metternich
idézett soraival, úgy vélem, alkotmányunkban lehetne utalni egyrészt a
történelmi alkotmányra, imigyen explicite is a magyar közjogi
hagyományokhoz csatolva az alaptörvényt, másrészt meg lehetne említeni a
koronát is, valahogy így: „A magyar államiság jelképe a Szent Korona.
Azzal  részletesebben a 2000. évi I. tv. foglalkozik.” Ez utóbbi
egyébként le is szögezi, hogy „A Szent Korona a magyar állam
folytonosságát és függetlenségét megtestesítő ereklyeként él a nemzet
tudatában és a magyar közjogi hagyományban.”

A címer és a zászló az állam jelképe, ezeknek eleve a
jelképiség a funkciójuk, és nincs egy eredetük, ábrázolásukban
léteznek. A Szent Korona, mint egyszeri tárgy, viszont az államiság,
azaz az állam-lét jelképévé vált. Így van helye a címeren is, amit így
jobban a hagyományba ágyaz., összeköti azt az államiság
történetével.

A Szent Korona tehát
a magyar államiság jelképe, amelynek ilyen minőségében lehet helye az
alkotmányban, de nem mint jogok forrása, nem mint jogi személyiség,
pláne nem, mint valamiféle misztikus, a magyar állammal azonos entitás.
Viszont ha már van koronás címerünk, miért ne lehetne koronás
alkotmányunk is?

Eredeti
írás a Komment.hu-n
»

Figyelem: A szemlézett
cikkek minden esetben a szerző(i)k véleményét tükrözik, és nem a TTE
álláspontját. Ha önnek is véleménye, vagy megjegyzése van az
olvasottakkal kapcsolatban, a honlapon fórum indításával
jelezheti.