Boronkai Szabolcs, az ELTE Radnóti Gyakorló történelem
munkaközösség-vezetője korábban arra kereste a választ, hogy miért
tanulunk/tanítunk történelmet, most nekirugaszkodik a hogyan kérdésének
is.

A legutóbb (Miért
tanulunk történelmet?) a történelemtanítás tartalmának
megújítása mellett érveltem. Úgy vélem, hogy nagyobb hangsúlyt kell
kapnia a 20. századnak, és ki kell bővíteni a tananyagot állampolgári,
gazdasági és társadalmi ismeretekkel. Ennek érdekében elszakadhatnánk a
kronológiai sorrend szigorától, és lemondhatnánk arról is, hogy a
történelmet két négyéves ciklusban tanítsuk. De leginkább a történelmi
műveltséganyag nagyarányú csökkentését látom szükségesnek. Mindez
azonban még kevés. Jó lenne megváltoztatni a történelemtanítás formáját
is.

Hogyan tanulunk történelmet? A
hagyományos történelemóra általában tanári előadás és magyarázat. Ezen
túl a tanár kérdéseivel próbálja az új anyagot a korábban tanulthoz
kötni, illetve az egyes események közti logikai kapcsolatra rávezetni a
tanítványait. A tanulók a tanár segítségével vázlatot készítenek a
füzetbe, majd az évek során megtanulnak önállóan jegyzetelni. Ha valamit
nem értenek, vagy valamire részleteiben kíváncsiak, ők is kérdeznek.
Nagyon sikeresen lehet így tanítani, és a tanártól komoly szellemi
erőfeszítést követel, hogy logikusan, precízen és lendületesen adjon
elő. Mégis hiányérzetem van a frontális módszerrel
kapcsolatban.

Ez a fajta tanítás
ugyanis részben a körülmények kényszere miatt alakult ki. Míg az idegen
nyelveket, a matematikát, és gyakran a természettudományokat is kisebb
csoportokban tanítják, addig a történelmet hagyományosan
osztálykeretben. Másrészt a tananyag tekintélyes részét olyan műveltségi
ismeretek teszik ki, amit a gyerek a tanár vagy a tankönyv közlése
nélkül nem ismer. Ha sok embernek kell valami teljesen ismeretlent
megtanítanom, azt frontális előadás formájában a legegyszerűbb megtenni.
Ráadásul ezzel felkészítem a tanítványaimat az egyetemi előadások
jegyzetelésére is. Mindannyian érezzük azonban a módszer a buktatóit. A
diák sok más helyről jut információhoz, amit alig lehet mozgósítani az
órán. Mivel már nem természetes, hogy a tanár az egyetlen
információforrás, ezért a gyerekek nehezen töltenek el órákat pusztán
befogadóként. Csak egyféleképpen tudunk magyarázni, és ez biztosan nem
felel meg mindenkinek. Nagyon nehezen mérhető fel az is, hogy eljutott-e
mindenkihez a magyarázatunk.

Érdemes visszatérnünk az első kérdéshez: miért tanulunk
történelmet? Azért, hogy eligazodjunk a mában, és hogy felelős
polgárok, jó hazafiak legyünk. Ehhez nem csak ismeretekre, hanem
bizonyos készségekre is szükség van. Öntudatos, tevékeny, felelős,
szociálisan érzékeny, demokratikus elkötelezettségű magyar
állampolgárokat akarunk nevelni. Olyanokat, akik megfelelő önismerettel
rendelkeznek, jól működnek együtt társaikkal, képesek a világ
jelenségeit más szemszögből is megvizsgálni, rendelkeznek empátiával,
jól érvelnek és vitáznak, vállalják a felelősséget tetteikért.
Olyanokat, akik térben és időben könnyen eligazodnak, pontosan
fogalmaznak, képesek önállóan információkat gyűjteni, összehasonlítani,
elemezni és ugyanakkor elvontan gondolkodni.

Történtek fontos lépések ebbe az irányba. A
történelemkönyvek egyre több forrást tartalmaznak, az órák egyre növekvő
hányadát ezek elemzése teszi ki. Az új érettségi is forráselemző,
készségmérő feladatokból áll. De valóban képes egy diák a több száz éves
szövegek alapján következtetéseket levonni? Bizony gyakran preparált
szövegekkel dolgozunk, amiben pusztán fel kell fedeznie a megtanult
tényt. A jelenlegi történelem tananyagot valóban nehéz lenne egészen
máshogy tanítani. Ha viszont csökkentenénk a műveltségi anyagot, és
beemelnénk az állampolgári, a gazdasági és a társadalmi ismereteket,
akkor új módszerekhez folyamodhatnánk.

Gyakrabban kellene alkalmaznunk a csoportmunkát. A
gyerekek szívesen és sokat tanulnak egymástól. Ha folyamatosan
alkalmazni kell az ismereteket, könnyebben kiderül, ki miben maradt le,
de mégsem az egész osztály előtt szégyenül meg. Mindenki dolgozik,
nehezebb elálmodozni, teljesen kimaradni az órai munkából. Erre a
tanárnak is máshogy kell készülnie, sokszor inkább szervezi az órát, és
nem hagyományos értelemben tartja. Máshogy kell ellenőrizni és számon
kérni is. És máshogy kell beosztani az időt. A csoportmunka sokkal
időigényesebb, mint a frontális előadás. Ezért is elválaszthatatlan a
tartalmi megújulás a formaitól. Nem állítom, hogy nem vesztenénk az
átalakulással semmit. Rendszeres tanári előadás híján nem tanulnak meg a
gyerekek jegyzetelni. De megtanulhatnának olyan készségeket, melyekben
jelenleg gyengék a magyar diákok.

A
tanárok és a diákok számára is az könnyítené meg az átállást, ha a
tankönyvek megváltoznának. Készüljenek történelemből is munkatankönyvek,
valódi feladatokkal, amiket tényleg meg kell és meg lehet oldani.
Legyenek a forrásszöveghez konkrét kérdések, összehasonlítási és
csoportosítási szempontokból, az adatok alapján kelljen grafikont
rajzolni, adott témáról levelet írni vagy vitát folytatni. Mindez legyen
megtervezve, felépítve, és jusson minderre elég idő. Próbáljunk meg
kevesebbet alaposabban, gyakorlatiasabban és átéltebben
megtanítani.

Az oktatás formái is
folyton változnak. Ahhoz alkalmazkodnak, amit meg akarunk tanítani. Ha
már tudjuk, hogy mit és miért kell tudni diákjainknak, akkor azt is
kitalálhatjuk, hogy hogyan tanuljunk történelmet.

A fenti írás a szerző véleményét tükrözi, és nem a TTE
álláspontját jelenti az adott kérdésben. Ha önnek is véleménye, vagy
megjegyzése van az olvasottakhoz, azt e-mailben az info@tte.hu címen, vagy a
honlapon fórum indításával jelezheti.