Boronkai Szabolcs, az ELTE Radnóti Gyakorló történelem munkaközösség-vezetője korábban arra kereste a választ, hogy miért tanulunk/tanítunk történelmet, most nekirugaszkodik a hogyan kérdésének is.

A legutóbb (Miért tanulunk történelmet?) a történelemtanítás tartalmának megújítása mellett érveltem. Úgy vélem, hogy nagyobb hangsúlyt kell kapnia a 20. századnak, és ki kell bővíteni a tananyagot állampolgári, gazdasági és társadalmi ismeretekkel. Ennek érdekében elszakadhatnánk a kronológiai sorrend szigorától, és lemondhatnánk arról is, hogy a történelmet két négyéves ciklusban tanítsuk. De leginkább a történelmi műveltséganyag nagyarányú csökkentését látom szükségesnek. Mindez azonban még kevés. Jó lenne megváltoztatni a történelemtanítás formáját is.

Hogyan tanulunk történelmet? A hagyományos történelemóra általában tanári előadás és magyarázat. Ezen túl a tanár kérdéseivel próbálja az új anyagot a korábban tanulthoz kötni, illetve az egyes események közti logikai kapcsolatra rávezetni a tanítványait. A tanulók a tanár segítségével vázlatot készítenek a füzetbe, majd az évek során megtanulnak önállóan jegyzetelni. Ha valamit nem értenek, vagy valamire részleteiben kíváncsiak, ők is kérdeznek.
Nagyon sikeresen lehet így tanítani, és a tanártól komoly szellemi erőfeszítést követel, hogy logikusan, precízen és lendületesen adjon elő. Mégis hiányérzetem van a frontális módszerrel kapcsolatban.

Ez a fajta tanítás ugyanis részben a körülmények kényszere miatt alakult ki. Míg az idegen nyelveket, a matematikát, és gyakran a természettudományokat is kisebb csoportokban tanítják, addig a történelmet hagyományosan osztálykeretben. Másrészt a tananyag tekintélyes részét olyan műveltségi ismeretek teszik ki, amit a gyerek a tanár vagy a tankönyv közlése nélkül nem ismer. Ha sok embernek kell valami teljesen ismeretlent megtanítanom, azt frontális előadás formájában a legegyszerűbb megtenni.
Ráadásul ezzel felkészítem a tanítványaimat az egyetemi előadások jegyzetelésére is. Mindannyian érezzük azonban a módszer a buktatóit. A diák sok más helyről jut információhoz, amit alig lehet mozgósítani az órán. Mivel már nem természetes, hogy a tanár az egyetlen információforrás, ezért a gyerekek nehezen töltenek el órákat pusztán befogadóként. Csak egyféleképpen tudunk magyarázni, és ez biztosan nem felel meg mindenkinek. Nagyon nehezen mérhető fel az is, hogy eljutott-e mindenkihez a magyarázatunk.

Érdemes visszatérnünk az első kérdéshez: miért tanulunk történelmet? Azért, hogy eligazodjunk a mában, és hogy felelős polgárok, jó hazafiak legyünk. Ehhez nem csak ismeretekre, hanem bizonyos készségekre is szükség van. Öntudatos, tevékeny, felelős, szociálisan érzékeny, demokratikus elkötelezettségű magyar állampolgárokat akarunk nevelni. Olyanokat, akik megfelelő önismerettel rendelkeznek, jól működnek együtt társaikkal, képesek a világ jelenségeit más szemszögből is megvizsgálni, rendelkeznek empátiával, jól érvelnek és vitáznak, vállalják a felelősséget tetteikért.
Olyanokat, akik térben és időben könnyen eligazodnak, pontosan fogalmaznak, képesek önállóan információkat gyűjteni, összehasonlítani, elemezni és ugyanakkor elvontan gondolkodni.

Történtek fontos lépések ebbe az irányba. A történelemkönyvek egyre több forrást tartalmaznak, az órák egyre növekvő hányadát ezek elemzése teszi ki. Az új érettségi is forráselemző, készségmérő feladatokból áll. De valóban képes egy diák a több száz éves szövegek alapján következtetéseket levonni? Bizony gyakran preparált szövegekkel dolgozunk, amiben pusztán fel kell fedeznie a megtanult tényt. A jelenlegi történelem tananyagot valóban nehéz lenne egészen máshogy tanítani. Ha viszont csökkentenénk a műveltségi anyagot, és beemelnénk az állampolgári, a gazdasági és a társadalmi ismereteket, akkor új módszerekhez folyamodhatnánk.

Gyakrabban kellene alkalmaznunk a csoportmunkát. A gyerekek szívesen és sokat tanulnak egymástól. Ha folyamatosan alkalmazni kell az ismereteket, könnyebben kiderül, ki miben maradt le, de mégsem az egész osztály előtt szégyenül meg. Mindenki dolgozik, nehezebb elálmodozni, teljesen kimaradni az órai munkából. Erre a tanárnak is máshogy kell készülnie, sokszor inkább szervezi az órát, és nem hagyományos értelemben tartja. Máshogy kell ellenőrizni és számon kérni is. És máshogy kell beosztani az időt. A csoportmunka sokkal időigényesebb, mint a frontális előadás. Ezért is elválaszthatatlan a tartalmi megújulás a formaitól. Nem állítom, hogy nem vesztenénk az átalakulással semmit. Rendszeres tanári előadás híján nem tanulnak meg a gyerekek jegyzetelni. De megtanulhatnának olyan készségeket, melyekben jelenleg gyengék a magyar diákok.

A tanárok és a diákok számára is az könnyítené meg az átállást, ha a tankönyvek megváltoznának. Készüljenek történelemből is munkatankönyvek, valódi feladatokkal, amiket tényleg meg kell és meg lehet oldani.
Legyenek a forrásszöveghez konkrét kérdések, összehasonlítási és csoportosítási szempontokból, az adatok alapján kelljen grafikont rajzolni, adott témáról levelet írni vagy vitát folytatni. Mindez legyen megtervezve, felépítve, és jusson minderre elég idő. Próbáljunk meg kevesebbet alaposabban, gyakorlatiasabban és átéltebben megtanítani.

Az oktatás formái is folyton változnak. Ahhoz alkalmazkodnak, amit meg akarunk tanítani. Ha már tudjuk, hogy mit és miért kell tudni diákjainknak, akkor azt is kitalálhatjuk, hogy hogyan tanuljunk történelmet.

A fenti írás a szerző véleményét tükrözi, és nem a TTE álláspontját jelenti az adott kérdésben. Ha önnek is véleménye, vagy megjegyzése van az olvasottakhoz, azt e-mailben az info@tte.hu címen jelezheti.