Előre menekülnek az egyetemek és főiskolák, amikor a válságos pénzügyi környezetből beruházásokkal és innovációval igyekeznek kilábalni. (Forrás: Eduline)
Mondhatni, hogy Kuba informatikai szempontból szinte fehér foltként fekszik a Karib-tengerben, bár száz kilométeres körzetben sűrűn behálózott és lefedett területek veszik körül. (Forrás: Népszabadság)
A bolognai rendszerből kell gazdálkodnunk, számos nyugat-európai ország már túl van a szerkezet létét megkérdőjelező vitákon – értettek egyet a IV. Pedagógusképzési Napon megtartott A magyar bolognai rendszer címet viselő beszélgetés résztvevői. (Forrás: Edupress)
A Történelemtanárok Egylete szakmai műhelyt indított. A munkában a történelemszemlélet formálásában szerepet játszó egyes szakmák meghívott képviselői vesznek részt, akik a magyar történeti közgondolkodás fontos problémáit vitatják meg.
A Magyar Nemzeti Galériában 2010. február 6. és május 2. között mutatják be a Földi Paradicsom – Modern mesterművek a Kasser-Mochary-gyűjteményből című kiállítást, amely egy különleges kollekció születésével és képeivel ismerteti majd meg a látogatókat. (Forrás: Kultúra.hu)
A Történelemtanárok Egylete szakmai műhelyt indított. A munkában a történelemszemlélet formálásában szerepet játszó egyes szakmák meghívott képviselői vesznek részt, akik a magyar történeti közgondolkodás fontos problémáit vitatják meg.
Andy Holden brit művész a gyerekkori csínyt követő felnőttkori bűntudatot, és az örökségvédelem fontosságát mutatja be saját példáján keresztül, a londoni Tate Britain legújabb tárlatán. (Forrás: Múlt-kor)
A Google szerint kínai hackerek támadták meg ingyenes levelezőrendszerét, a Gmailt, hogy emberi jogi aktivistákról gyűjtsenek adatokat. A keresőcégnél ez kiverte a biztosítákot, így dacára annak, hogy Kína gigászi piacot jelent, az is elképzelhető, hogy elhagyja az országot, ha továbbra is cenzúrázott keresési eredmények közvetítésére kötelezik. (Forrás: [origo])
A Magyar Dokumentumfilm Rendezők Egyesülete (MADE) Pedagógusokk címmel háromnapos dokumentumfilm-fesztivált és szakmai eszmecserét rendez a pedagógiáról és a nevelésügyről 2010. január 25-27. között Budapesten. (Forrás: Osztályfőnök.hu)
Visszaállítaná az egyszintű érettségi rendszert, a központi írásbeli és az intézményi hatáskörű szóbeli felvételi vizsgát is Szabó Gábor, a Magyar Rektori Konferencia elnöke. (Forrás: Edupress)
A közoktatásról szóló törvény rendelkezései alapján minden iskolaigazgató mérlegelheti, hogy az irányítása alatt lévő iskolában az érintett napon megtarthatók-e a tanítási órák.
A legújabb oktatási fejlesztésekkel, taneszközökkel és módszerekkel, valamint a felsőoktatási felvételi lehetőségekkel ismerkedhetnek meg az érdeklődők a 10. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon január 22-én és 23-án Budapesten.