Az Országos Felsőoktatási Felvételi Információs Központ honlapjával, a felvi.hu-val megpályázta az „Év honlapja 2005” versenyt, és oktatás kategóriában megnyerte a versenyt. (Forrás: Edupress)
Pénteken megerősített biztonsági intézkedések mellett kezdődnek meg az őszi érettségi vizsgák. A tételek előállításának, nyomtatásának idejét jelentősen lerövidítették, a tételeket körzeti jegyzői hivatalok őrzik a vizsga napjáig. (Forrás: origo)
Sajátos fotókiállítás nyílik meg a Marczibányi téri Művelődési és Ifjúsági Központban ma délután öt órakor: a csaknem száz „gyerekfotó” egy már-már feledésbe merülő korszak lényeges nevelési céljait és bizonyos eszközeit állítja fókuszpontba. (Forrás: Népszabadság)
Az ideinél jóval kevesebb jogász-, közgazdász- és bölcsészhallgató tanulmányait finanszírozza jövőre az állam, emelkedik viszont a műszaki, orvosi és szociális képzések létszáma. (Forrás: Magyar Hírlap)
Két beadvány segítségével kéri az informatikai és hírközlési miniszter az Alkotmánybíróságot, hogy törölje el a médiatörvény gátló rendelkezéseit. (Forrás: HWSW)
Az új típusú mesterképzésekre nem az érettségi jelentene belépőt, hanem az egyetemek maguk választhatnák ki diákjaikat. Hogy miként, azt nem tudni, mert még az sem biztos, elindulhatnak-e jövőre a mesterszakok. (Forrás: Népszabadság)
A hagyományoknak megfelelően idén is a Műegyetemen tartott megemlékezéssel kezdődnek az 1956-os forradalom évfordulóján rendezett központi ünnepségek. Az alábbiakban megtalálja a részletes programokat. (Forrás: Magyarország.hu)
Az internetes keresőjéről ismertté vált vállalat az elmúlt napokban nyolc európai országban indított lokalizált weboldalt, amelyet sokan az intenzív terjeszkedés első hullámaként értékeltek. (Forrás: SG)
Az általános és középiskolások pályaválasztásának segítésére a legtöbb fővárosi iskola meghívásával ötödik alkalommal rendezte meg őszi kiállítását a Fővárosi Munkaügyi Központ. (Forrás: Népszabadság)
Feltehetően élete egyik „legnagyobb” politikai bravúrját hajtotta végre tegnap Mandur László, a parlament alelnöke, és Fodor Gábor liberális képviselő: fejenként négy-négy, ellenzéki kérdésre adott válaszukat fogadták el a kérdezők. (Forrás: Magyar Hírlap)
A nagycsoportosok 45 százaléka artikulációs zavarokkal küzd, ebből 37 százalék olyan súlyosakkal, melyek az általános iskolai tanulmányaikban is hátráltatják őket – derül ki egy Szolnokon végzett felmérésből. (Forrás: origo)
Az év végére az ország összes iskoláját rákötik az internet-hálózatra – mondta az oktatási miniszter pénteken Zircen, ahol egy általános iskolában multifunkcionális tantermeket avatott. (Forrás: Index)