• Címlap
  • Hírek
  • Tallózó
  • Történelem
  • Történelemtanítás
  • TTE
  • Átláthatóság
  • Adatvédelem
  • English
Hirdetés

Kérjük, segíts, hogy folytathassuk munkánkat!

Számlaszámunk: 11705008 – 20133762.

A támogatás bankkártyával itt lehetséges.

Nagyon köszönjük.

Hámori József miniszter beszéde a Történelemtanárok Országos Konferenciáján
1998. október 3. szombat, 0:00
Címkék: beszéd, TTE-konferencia

Elhangzott a Történelemtanárok (8.) Országos Konferenciáján

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Konferencia!

Az emberi dolgok rendjében ott van a születés és az elmúlás. De ott van a fejlődés, mindenekelőtt a szellemi építkezés lehetősége is, amit Giambattista Vico, a 18. század egyik nagy olasz gondolkodója az emberiség haladásának utolsó, legfontosabb fokaként említ. Ehhez mindannyiunknak megvan a maga hozzájárulása. Így – e körben szólva – a történetírás az egyetemes és a nemzeti történelmi múlt mind pontosabb feltárásának izgalmas feladatát kapta, az önök küldetése a szaktudomány eredményeinek átvétele az elődöktől, és továbbadása az utánunk felnövekvőknek. Az én felelősségem pedig, hogy közös kulturális örökségünk intézményeit és emberi teljesítményeit kormányzati eszközökkel védjem és támogassam.

Az elmúlt évtized a történelemszemlélet és -tanítás máig nem csituló forrongását hozta. Mérlegre került a történettudományban eddig használt fogalmak, összefüggések érvényessége, s – különösen a NAT-viták kapcsán – a mit, mikor, hogyan tanítsunk kérdése. Nem lévén szakember, engedjék meg, hogy ahelyett, hogy a szakmai vitákba ártanám magam, hadd szóljak arról, hogy a magam részéről mit tekintek a történelemtanítás legfontosabb feladatainak.

Mindenekelőtt azt, hogy a diákság számára mutasson eszményeket. Ugyanis, ha megvizsgáljuk, miért lelkesedik a mai ifjúság, bizony az esetek nagy részében keserűen kell megállapítanunk: példaképeit inkább külsőségek alapján választja, semmint a jellemre figyelve. Már az ókori történetíró, Plutarkhosz – felismerve az eszményképek pedagógiai jelentőségét – így ír:

„A történelmet tükörnek tekintem, melynek segítségével a magam életét is lehetőleg tökéletesíteni és az ábrázolt nagy emberek erényéhez hasonlóvá igyekszem tenni.”

Azt hiszem, tanítványainkban akkor támad föl effajta igény, ha lehetőséget kapnak a történelem nagyjainak jobb megismerésére. A jelenlegi történelemtanítás hangsúlyai azonban máshol vannak: elsősorban gazdasági, társadalmi, politikai, katonai összefüggésekre, a dolgok dialektikájára kísérli meg rávezetni a diákokat. Gondoljunk bele: gazdaság, politika, hadászat! Kétségkívül el nem mellőzhető, fontos dolgok. De ne felejtsük: mennyire közel áll egy gyerekhez, mennyire jellemformáló lehet egy olyan életút megismerése, amelynek során egy-egy kiváló ember sokszor rendkívüli küzdelmek árán indul el fölfelé, míg tulajdonságaival kimagasodik a többi közül, mikor erőfeszítéseket kell tennie, míg céljait eléri, vagy netán bukásában is a győzők fölé magasodik.

Carlyle múlt századi angol gondolkodó szerint: „Minden, amit e világon megvalósulva látunk, tulajdonképpen nem egyéb, mint külső eredménye, gyakorlati megvalósulása, megtestesülése azoknak a gondolatoknak, amelyek a világba küldött nagy emberekben éltek: az egész világtörténelem lelke, méltán mondhatjuk, az ő történetük.”

Bármilyen vonzó is ez a gondolat, bizonyára joggal érheti kritika egyoldalúságáért. A szükségszerűségeket, a kényszereket, az egyénnel szemben a tömeg erejét és sokszor kiszámíthatatlan akaratát figyelmen kívül hagyja. A gondolat mégis fontos. A kimagasló példa, a hazafias bátorság és áldozatvállalás érzelmi azonosulásra, tiszteletre késztet, s arra, ami igencsak elkél: növelje megcsappant nemzeti önérzetünket.

Nem szeretnék belebonyolódni abba, hogy milyen arányban kellene a történelemtanításnak a tudományos összefüggésekre, illetve a személyiségekre koncentrálni. Csak a gondos nevelés érdekében az egyensúly keresését javaslom.

Amit másodsorban hangsúlyoznék: a diákok kerüljenek a mainál közvetlenebb kapcsolatba múltunkkal. Ennek egyetlen hatékony eszköze van: a cselekvés. Történelmi évfordulók minden évben kínálják magukat alkalmul. Az idén például az 1848-as szabadságharc, Buda visszavívásának 150. évfordulója és a vár visszafoglalásának napján Görgei halálának évfordulója. Múzeumi kiállítások, szoboravatók, megemlékezések – ez a hivatalos kegyelet. Ha ebből jut valami a diákságnak, az nagyszerű. De ha ennek kapcsán megismerkedik egy szabadsághős, mondjuk az oly sokat vitatott Görgei vagy Kossuth személyiségével, sorsával, működésével, családtörténetével, népköltészeti, irodalmi, képzőművészeti előfordulásaival, bibliográfiát állít össze, felkeresi, ápolja sírhelyét – nemzetünk sok nagyjának sírja oly elhanyagolt -, meglátogatja életének színtereit, mindezeket fényképekkel dokumentálja -, akkor már a történelmi ügy, a személyiség, az övé is: egy életre meghatározó élményeket szerzett.

Tudom, Önök, történelemtanárok igen nagy erőfeszítéseket tesznek e téren. Látom ebben a magam tennivalóját és lehetőségeit is. Nyilván Pokorni Zoltán miniszter úr is a magáét. Én ebben a szövetséget keresem Önökkel.

Az utolsó, ám igen fontos feladat, amit magunk előtt látok, összefügg a jelenlegi kormány egyik legtöbbet bírált célkitűzésével, nevezetesen, hogy a polgárság kormánya kíván lenni. Nem alattvalókat akar nevelni az államnak, hanem a polgári réteg erősödésének feltételeit szeretné megteremteni. Önöknek nem szükséges a polgár fogalmáról értekeznem ahhoz, hogy ne értsék félre a kormány szóhasználatát és szándékait. A polgárrá nevelés azonban az iskolában kezdődik, s ebben Önöknek igen fontos szerepe van. Elsősorban önökön múlik, hogy a felnövekvő generációk milyen erősen kötődnek a demokratikus társadalmi berendezkedéshez, megértik-e a demokrácia intézményei és jogrendjének a lényegét, mennyire képesek a demokratikus elveket a közvetlen környezetükben érvényesíteni: a munkahelyen, a lakóközösségben, a családban. A társadalmi viszonyokban való eligazodás az egyén számára megteremti az esélyt arra, hogy egyenértékű polgárként éljen, intézze ügyeit és boldoguljon.

Ezért szeretném erősíteni a meggyőződést, ami minden bizonnyal ott él Önökben: hivatásuk sokkal több, mint egy tantárgy megtanítása. Kívánom, hogy kétnapos tanácskozásuk ehhez adjon Önöknek bőséges útravalót.

Hámori József

Akkor tudunk dolgozni, ha Ön is segít!


Vissza

Alrovatok

Általános

Családtörténeti és életútinterjúk a történelemórán

Egyezzünk ki a múlttal!

Emberi jogok tanítása

GULAG-GUVPI

Hisztorizás podcast

Holokauszt

Ismerősök? Idegenek?

Nemzeti Emlékezet Program

Szlovák-magyar közös múlt

Tankönyvbírálat

Tanulmányút

Történelemtanárok Országos Konferenciája

Történelemtanítás a gyakorlatban

Ünnepek, évfordulók

TTE-tagok figyelmébe:

Éljen a lehetőséggel!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

TTE-közösség

TTE a Facebookon

Youtube-csatorna

Tankönyvek

Hisztorizás podcast

Szlovák-magyar közös múlt

Történelemtanárok (34.) Országos Konferenciája

„Vissza a jövőbe!”- A közösségi média és az AI hatása a történelemre

A Történelemtanárok (34.) Országos Konferenciájának állásfoglalása

Eddigi konferenciáink

Galéria

„Őseinket felhozád…” – Magyar őstörténet

Támogatók

A tte.hu működésének támogatója

Adomány

Címkék

alapvizsga aláírásgyűjtés civil Civil Közoktatási Platform családtörténet előadás emberi jogok emléknap gyász Különóra módszertani cikk NAT tankönyv TTE-konferencia Tényleg!? történelmi atlasz törvény álhírek állásfoglalás érettségi

Partnerek

  • Impresszum
  • Alapszabály
  • Tagdíj
  • Belépési nyilatkozat
  • Támogatás
  • Kapcsolat
Történelemtanárok Egylete 1997-2017