Az etika oktatása mindig is részét képezte a történelem oktatásának. Ugyanis valamennyi szinten, már a kötelező tananyag szinte minden korszakánál, témakörénél, eseményénél felvetődhetnek morális kérdések, azzal kapcsolatban például, hogy az adott korszak szereplőinek döntései, kijelentései, magatartása, cselekedetei (vagy ezek hiánya) milyen etikai következményekkel járhattak – ismert történelmi alakok és „névtelen kisemberek” esetében egyaránt.

A Teljes cikk:

Dupcsik Csaba – Repárszky Ildikó: Etikai kérdések a történelemoktatásban II. A „Haza vagy haladás – Haza és haladás” dilemmája a 18. század végén (pdf 83 kb.)

Részlet a cikkből:

3. A jozefinizmus után

3.1. forrás. Czadray István levele Őz Pálhoz, 1790. május 14.

„Kedves Őz! (…) [Leveled] abból a nagyon indokolt föltevésből indul ki, hogy minden, a hazánkban [a közelmúltban] végbement, sok vonatkozásban részben hasznos és részben üdvös változás a régi idők rettenetes barbárságát vonja majd maga után. Te abból a szempontból nézed mindezt [tehát a jozefinista reformok visszavonását], hogy milyen befolyásuk lehet az emberi felvilágosodás ügyére, s minden egyéb szempontot erre az egyetlen pontra vezetsz vissza és ebben, barátom, sajnos teljesen igazad van. Rettenetes ez a felismerés minden emberbarátnak!

Szerencsétlen dolog volt, hogy az elhunyt uralkodó hazánkat még olyan állapotban találta, amiben igazán szükség volt felvilágosodásra, de még nagyobb szerencsétlenség volt, hogy az erre a célra felhasznált eszközök nem voltak megfelelőek, nem szabták őket a nemzet lelkéhez, nyomasztóak és éppen ezért gyűlöletesek voltak. A legnagyobb szerencsétlenség azonban az volt, hogy ezeket az intézkedéseket egyszersmind különböző reformok kísérték, amelyek a nemzetet legérzékenyebb pontján, szabadságában sértették… Így történhetett aztán, hogy a jó intézkedéseket is egy kalap alá vették a rosszakkal, és megkülönböztetés nélkül terhet és elnyomást jelentő újításoknak tekintették…

Az önimádattól elvakult nemzet most azzal hízeleg magának, hogy a tőle való félelem késztette a királyt erre a lépésre [rendeletei visszavonására], és megnyírbált jogaiért az eredetinél is nagyobbak megkaparintásával igyekszik kárpótolni magát. A gyakorlatban tehát most lerombol minden intézményt, anélkül, hogy megvizsgálná, vajon jók, vagy rosszak-e, elég annyi, hogy ezek Józsefnek, a kalapos királynak az újításai: el tehát velük. Az indulat nem ismeri a megfontolást, minden rossz intézkedést a felvilágosodás következményének tartanak…

Mint a pestistől, úgy félnek minden idegentől, minden újítástól, mindentől, ami német. A magyar csak maradjon magának. Láttuk, mi volt akkor, és megint az lesz: bamba, embergyűlölő, önző. Ez a kár szerintem a külföldi rettenetes változások következménye, ezek a rosszul értelmezett magyar hazafiság gyümölcsei. (…)

De barátom, tegyük a mérleg másik serpenyőjébe azt az elnyomást, amelyet a jó uralkodó talán nem is akart elkövetni, de mivel helytelenül fogta meg a dolgot, mégis megtörtént, és amelyért a felelősséget mégis csak rá, az értelmi szerzőre kell hárítani, – vajon merre billen a mérleg? Biztosan erre. Ki nem érzi magát boldognak, hogy a mostani változásokat megérhette és ki ne vallaná Ciceróval: »Inkább kívánom a zajgó szabadságot, mint a békés alávetettséget.«”

Feldolgozáshoz szükséges ismeretek:

– Magyar történelem, 1740–1795

– Felvilágosodás, az abszolutista monarchia, a felvilágosult abszolutizmus

– A francia forradalom története

Háttérinformáció:

Czadray levele fontos forrás, a korszakról írók sokat idézik, de rendszeresen kissé szelektíven (tehát pl. csak a nemességet, vagy csak a II. Józsefet illető kritikáját idézik, stb.). A levélíró szinte már zavarbaejtően sokoldalú kritikát fogalmazott meg, mind a nemesi ellenállásról, mind II. József reformpolitikájáról; miközben úgy érzi, II. József trónrakerülésekor hazánkban „igazán szükség volt a felvilágosodásra”, végső soron elítéli a jozefinista politikát a szabadság megsértése miatt; miközben önimádónak és önzőnek minősíti a József utáni magyarországi közhangulatot, s attól tart, hogy reformok eltörlése „a régi idők rettenetes barbárságával fenyeget”, végső soron mégis „üdvösnek” tartja a király halála után bekövetkezett változásokat, s üdvözli „a zajgó szabadságot”. A forrás jól érzékelteti, hogy a még a világot árnyaltan szemlélő, gondolkodó kortársak is választásra kényszerültek a két oldal, tehát az udvar és a nemesi ellenállás között.

Feladat:

– A levél csaknem három hónappal II. József halála után született. Olvassa el először az egész forrást, majd olvassa össze csak az egyszer aláhúzott szövegrészeket! Milyen változásokról ír itt a szerző? Mit gondolhatnánk arról, hogy hogyan értékeli a szerző a változásokat – ha csak az egyszer aláhúzott szövegrészeket olvasnánk? Olvassa össze a kétszer aláhúzott részeket! Mit gondolnánk a szerző véleményéről, ha csak a duplán aláhúzott szövegrészeket olvasnánk?

– Mi a szerző véleménye összességében II. Józsefről, illetve a jozefinista reformpolitikáról?

– Mi a szerző véleménye összességében a jozefinista reformpolitikával szembeni nemesi ellenállásról?

– Vitassák meg, miért érezhette úgy a levélíró, hogy el kell köteleznie magát valamelyik politikai oldal mellett!

– Milyen „külföldi rettenetes változások”-ról ír a szerző? Hogyan befolyásolhatták ezek az események a hazai politikai életet?