Súlyosbodott-e a
helyzet az utóbbi években, változott-e az ilyen cselekmények jellege, és
mit lehet tenni a megelőzésért, a megfelelő kezelésért? Novák Imre
interjúja Herczog Mária szociológussal az ÉS 2010. január 29-iki
számában jelent meg.

Az iskolai
erőszak meghatározása nem egységes, abban azonban nincs vita, hogy az
erőszak, akár felnőttek és gyerekek gyakorolják egymással szemben, akár
gyerekek egymás közt, nem új jelenség. De vajon súlyosbodott-e a helyzet
az utóbbi években, változott-e az ilyen cselekmények jellege, és mit
lehet tenni a megelőzésért, a megfelelő kezelésért? „Csak holisztikus
szemléletű, gyerekjogi megközelítésben működnek a jó gyakorlatok, a
tiltás, korlátozás, fenyegetés nem hoz eredményt”, állítja nemzetközi
tapasztalatokra hivatkozva dr. Herczog Mária, az Eszterházy Károly
Tanárképző Főiskola egyetemi docense, több gyermekvédelemmel foglalkozó
nemzetközi és hazai szervezet szakértője, az ENSZ Gyermekjogi
Bizottságának tagja.

    – Először
vegyük szemügyre a helyszínt: mit lát egy szociológus, ha belép egy
átlagos magyar iskolába?

– A magyar iskola többnyire nem gyerek- és
felnőttbarát. Nem az a hely, ahova a gyereknek öröm belépni, mert
szívesen látják, kíváncsiak rá, tiszteletben tartják az érzéseit, a
gondolatait, a tudását. De a magyar iskola az ismeretek megszerzését sem
szolgálja igazán, mivel sokkal fontosabbnak tartja, hogy mit nem tud és
miben hibás a gyerek, mint azt, hogy miben a legjobb, hogyan lehet a
kreativitását, a gondolkodását, a készségeit, a személyiségét
fejleszteni. Sok iskola nem érzi feladatának a gyerekek komplex
fejlesztését, az oktatás mellett testi, lelki fejlődésük figyelemmel
kísérését. A problémákat elsősorban hárítani, nem pedig kezelni vagy
megoldani akarja.

De a magyar iskola
a felnőttek számára sem ígér sok örömet, hiszen a tanárok nagy része
túlterhelt, és gyakran szenved a megbecsülés és a kompetencia hiányától.
Nem kapja meg azt a figyelmet, támogatást, amire szüksége lenne, sem a
képzése, továbbképzései, sem a munkája alkalmával, ezért nehezen
alkalmazkodik a változó feltételekhez, rosszul viseli a nehézségeket, az
elvárásokat. Az iskola nem pedagógus alkalmazottaira nálunk nem esik
figyelem, pedig a portások, a takarítók, a konyhások, az adminisztratív
személyzet is jelentős hatást gyakorol a gyerekekre. Jelentős
problémának látom, hogy kevés az iskolapszichológus, a szociális munkás,
a speciális felkészültségű iskolaorvos, ifjúsági védőnő, pedig nekik
meghatározó szerepük lehetne a megelőzésben, a felmerülő gondok
kezelésében, a gyerekekkel, a pedagógusokkal és a szülőkkel való közös
munkában.

Végül, de nem utolsósorban
nem könnyű szülőként sem bemenni az iskolába, mert ott főképp
elvárásokkal fog találkozni, illetve szemrehányá­sokkal fogják
illetni őt. Az iskolák többsége nem nyitott, nem átlátható, és a szülő,
ha nem akar ártani a gyerekének, aligha mer felvetni kényesnek minősülő
kérdéseket. A partneri kapcsolat ritka, a szülők és a tanárok
bizalmatlanok egymással, előítéletesek. Kevés helyen van közös nyelv és
megegyezés abban, hogy mindannyian a gyerek jól létéért munkálkodnak, jó
esetben együtt.

    – Nézzük a
másik oldalt, az iskolai erőszak társadalmi hátterét. Mit válaszol arra
az igen elterjedt vélekedésre, hogy a túl nagy szabadság és a média
okozza a gyerekek erőszakos viselkedését?

– Mint minden erőszak esetében, itt is sokféle ok
játszik közre, de ezek jól feltárhatók. Az iskola része a társadalomnak,
és ennek megfelelően visszatükrözi mindazt, ami ott tapasztalható.
Másrészt persze alakítja is a társadalom életét saját
működésével.

A történelem során a
napi élet a mainál jóval erőszakosabb volt, a gyerekek látták és
elszenvedői is voltak ennek. Megfélemlítve, elnyomva éltek, mint ahogy a
felnőttek többsége is. Nem azért nem voltak erőszakosak az
is­kolában – már azon kevesek, akik a XIX. század közepe előtt
iskolába jártak -, mert jobban neveltek,
fegyelmezet­teb­bek voltak, hanem mert nagyon
sú­lyo­sak voltak a retorziók. Persze, van írásos adalék
arra is, hogy az iskolai verekedés, kegyetlenkedés akkor is problémákat
okozott. Másrészt a média valóban felerősíti, közel hozza a
bár­hol megtörténő borzalmakat, és maga is kínál ilyeneket, de a
kutatások szerint ez azokat a gyerekeket
veszé­lyez­teti, akik bizonytalanok, nem kapnak
szeretetet és elfogadást a szüleiktől, akik magukra maradnak a látottak
feldolgozásában, ha egyáltalán látni­uk kell ezeket. Másrészt a
gyerek a körülötte élők cselekedeteiből, mintaadásából tanul, nem a
kimondott szavakból. Ha azt látja, hogy a felnőttek erőszakmentesen és
másokat tiszteletben tartva kezelik a konfliktusaikat, ők sem fognak
másképpen tenni.

    – Vagyis a
gyermekek családon belüli bántalmazása vagy akár elhanyagolása oka lehet
az iskolai erőszaknak is?

– Nagyon erőteljes az összefüggés. Az otthon erőszakot
elszenvedő vagy elhanyagolt gyerek nagy eséllyel válik akár elkövetővé,
akár áldozattá. A kutatások jól mutatják, hogy a kettő között nagyon
keskeny a mezsgye, azonos okok mentén alakul ki mindkét szerep, sőt,
nemegyszer az elkövető gyerek egyben áldozat is és fordítva, ha nem is
feltétlenül ugyanabban a helyzetben. Az otthoni problémák jelzik a
szülők kompetenciazavarait, éretlenségét, a krízist, amelyre optimális
esetben az iskola érzékenyen reagál, a jelzőrendszer tagjaként
tájékoztatja a gyermekjóléti szolgálatot, és közösen igyekeznek
segítséget keresni és nyújtani. A bántalmazott, elhanyagolt gyerek
felismerése azért is fontos, mert ez nemegyszer passzivitással,
depresszióval jár, ami alapvetően befolyásolja az iskolai teljesítményt.
Ezért nem csak akkor fontos szempont, ha a gyerek
agresszív.

A gyerekek testi
fenyítésének teljes tilalmáról szóló törvényi szabályozás Magyarországon
2005. január elsején lépett életbe, de a mai napig senki nem kapott
erről megfelelő tájékoztatást, nem készültek módszertani anyagok,
ismertetők, nem volt kampány, és nem került be a képzések,
továbbképzések anyagába, nincs szülőképzés sem.

    –
Tapasztalatai szerint hol, milyen intézményekben üti fel a fejét
leggyakrabban az iskolai erőszak?

– Ott, ahol a gyerekek nem kaptak lehetőséget arra,
hogy megtanulják a maguk – és ezzel együtt – a mások megbecsülését,
tiszteletét. Ezzel szemben, ahol segítenek nekik saját értékeik
felismerésében, megerősítik önbecsülésükben, ahol jó önértékelésre,
önismeretre tehetnek szert, és ahol a felnőttek mintát mutatnak a
felelős és értelmes viselkedésre, ott jelentősen csökken az erőszak.
Ahol a viselkedési szabályok elsősorban korlátozóak, értelmetlenek, ahol
nincs mód a harag, a frusztráció kifejezésére, ahol igazságtalanságok
történnek, illetve ahol nem a cselekedetet, hanem a gyereket ítélik el,
rekesztik ki, ott sok az erőszak. A kutatások azt is jelzik, hogy még a
leghátrányosabb helyzetű gyerekek is, ha elfogadást és őszinte
érdeklődést tapasztalnak, ha megfelelő nevelésben van részük, sokkal
jobban teljesítenek.

Az is tény,
hogy a rosszul felszerelt iskola, a kiégett, motiválatlan, magát
eszköztelennek érző pedagógus nem képes segíteni, hanem fokozza a
feszültséget. Ha a metakommunikációja is elutasító, ha előítéletes, ha
dühös, ha vesztesnek tekinti magát, azt a gyerekek és a szülők is
érzékelik, és ennek megfelelően reagálnak.

    – Szülhet-e
agressziót egy-egy pedagógus
beszédstílusa?

– Nagyon
erőteljesen. A pedagógusok egy része nem érti, nem akarja elfogadni,
hogy a minősítés, becsmérlés, megalázás, cikizés is súlyos agresszió,
gyerekbántalmazás, amire a gyerek és a szülő is gyakran hasonló módon
reagál. De bántalmazás az is, ha igazságtalan, ha nem enged teret a
gyerek, a szülő véleményének, nem akar és nem tud szakmai segítséget
kérni, együttműködni.

    – Van-e
alapvető különbség a falusi és a nagyvárosi iskolákban felbukkanó
erőszak gyökerei között?

– Alapvetően nincs, mindegyik iskolának van előnye és
hátránya. A nagyvárosi iskolában több lehetőség van a pedagógusok, a
segítők megválasztására, mobilitására, több a szolgáltatás, az iskolán
kívüli program, a kistelepüléseken ezzel szemben sokat segíthet a
személyesség, a helyi közösség meg persze árthat is. Az iskolai erőszak
amerikai szakirodalma adatokkal is bizonyítja a személyiség meghatározó
voltával kapcsolatos mindennapos tapasztalatunkat. Ha az iskolai,
fenntartói vezetés támogató, konstruktív, sikerorientált, akkor remek
lehetőségek vannak rémes körülmények között is. Egy New York-i iskoláról
írja Pedro Noguera, a téma neves kutatója, hogy amikor biztonsági
berendezések, beléptető kapuk és kamerák helyett valakinek eszébe jutott
a helyi hispano közösségből alkalmazni a „nagyikat” portásként,
folyosói felügyelőként, akkor jelentősen csökkentek az erőszakos esetek.
A nagymamáknak ugyanis volt tekintélyük, ismerték és szerették a
gyerekeket, és attól kezdve nem az volt a gyerekek fő szórakozása, hogy
kijátsszák az őrző-védők figyelmét. Mellesleg ez arra is jó példa,
hogyan működhetnek jobban a kapcsolatok a család és az iskola között.