A kormány elfogadta az Útravaló elnevezésű ösztöndíjprogramot, amely elsősorban a hátrányos helyzetű diákokon kíván segíteni. A jelenlegi rendszer négy új elemmel bővül, és szeptemberben lép életbe. (Forrás: Magyarország.hu)
Ötziről már sok mindent feltételeztek 1991-es megtalálása óta. A legújabb teória pedig azt állítja, hogy a high-tech hótalp feltalálóját is benne tisztelhetjük. (Forrás: National Geographic)
A diákok gyakran úgy érzik, a tananyag egy része teljesen felesleges, semmire nem tudják majd a későbbiekben használni, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy a felnőttek sem emlékeznek már ezekre. (Forrás: Rádió.hu)
Aki nem dobta ki eddig, hanem megőrizte az enyészet elől a régi kazettásmagnóját vagy autósrádióját, az most már ne is dobja ki – nem lenne célszerű, legalábbis a hongkongi In-Tech cég szerint. (Forrás: SG)
A Barátságos Internet Fóruma minden érdeklődő diák, szülő és tanár számára szeretne segíteni a káros és ártékony tartalmak csúnya internetes világában eligazodni.
A Szülői Közösségek és a Tüskevár Egyesület azt kéri az Alkotmánybíróságtól, semmisítse meg az említett kormányrendeletnek az érettségi eredmények hozott pontjainak kiszámítására vonatkozó passzusát . (Forrás: Index)
Ritkaságszámba menő Leonardo da Vinci-kiállítás nyílik március 17-én a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban, amelynek beharangozó sajtótájékoztatóját tegnap tartották Budapesten. (Forrás: HVG)
Miközben Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szerint Magyarországnak hálásnak kell lennie a szovjeteknek, mert felszabadították 1945-ben Magyarországot, addig az iskolások szenvedést hozó megszállásról tanulnak. (Forrás: origo)