A Haypál Alapítvány és a Budai Református Egyházközség országos gyerekrajz-pályázatot hirdet „Legkedvesebb bibliai történetem” címmel a határainkon innen és túl, és még azon is túl.
Amikor beüzemeljük vadonatúj digitális fényképezőinket, nagyképernyős tévéinket, laptopjainkat, vagy hordozható zenei lejátszóinkat, legtöbbször nem is gondolunk bele, hogy mennyivel növelik meg villanyszámlánkat ezek a kis mohó fogyasztók. (Forrás: SG)
Szülői beleegyezés, illetve a család tudomása nélkül is kérhetnék a jövőben a tizennyolc év alattiak pszichiátriai kezelésüket akkor, ha drog- vagy alkoholproblémákkal küzdenek. (Forrás: Népszabadság)
Mai honlapajánlatunk kevésbé a történelem, mint inkább az internetes írások és az azokhoz kapcsolódó szerzői jogok felé irányul. A most ajánlott honlap egy olyan könyvet mutat be, amit stílszerűen akár ingyen le is tölthetünk.
A cseréptöredéket már két éve megtalálták, de feliratait csak mostanra értelmezték a szakemberek. A nyugati világ legrégebbi térképe egy hete az interneten is látható. (Forrás: Múlt-kor)
Az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete országos pályázatot hirdet 12-18 éves fiataloknak Európa jövőjének kreatív alkotásokon keresztül történő bemutatása céljából. A pályázat együttműködő partnere a Sulinet.
A Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének (MDOSZ) szakemberei előadásanyagot és oktatási útmutatót készítettek általános iskolai osztályfőnökök részére. (Forrás: Híradó)
Pártatlan hírügynökséget szeretnének létrehozni az egyik nagy tömbhöz sem tartozó országok. A hidegháború idején létrejött Nonaligned Movement szerveződés a világ mintegy nyolcvan országát tömöríti. (Forrás: SG)