Nem tudnak majd fénymásolni az iskolák, és nem tudják biztosítani az érettségihez szükséges korszerű tesztlapokat az idei költségvetés önkormányzati megszorításai miatt – véli a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke. (Forrás: InfoRádió)
A zene letölthetővé válásával egy apatikus generáció jelent meg, amelynek tagjai nem értékelik sem a dalokat, sem az előadást – derül ki egy felmérésből. (Forrás: Index)
A nemrég útjára indított Blogter blog-közösség/szolgáltatón belül olvasható egy olyan lokális információs kezdeményezés, mely mindenkinek hamar kedvet adhat saját lakóhelyének érdekességeit felkutatni.
Szükség van a pedagógusképzés reformjára, s amit a nevelési tanácsadóként dolgozók tudnak, azokat az ismereteket előbb-utóbb a pedagógusoknak is bírniuk kell. (Forrás: FigyelőNet, MTI)
Ennek a napjainkban szinte mindenütt érvényben levő gyakorlatnak az a következménye, hogy a közpénzből működtetett iskolai szegregáció egyre nagyobb méreteket ölt a magyar oktatásban – írta Szira Judit a Magyar Narancsban.
Több évtizedes magyar hagyomány, hogy rövid a téli szünet, hosszú a nyári vakáció. Európa számos országában arányosabb az elosztás, így a szülők is könnyebben tudják hozzáigazítani a szabadságukat. (Forrás: Népszabadság)
Összesen 104 film szerepel a január 31-én kezdődő és február 7-én záruló 37. Magyar Filmszemle programjában – értesült a Népszabadság a szemletanács elnökétől, Janisch Attila filmrendezőtől.
Az SG.hu cikke a Napi Online nyomán bemutatja, hogy nem tartanak a digitális műsorszórás kapcsán megjelenő konkurensektől a nagy kereskedelmi csatornák.