A 7-14 éves korú gyerekek mintegy 50 százaléka elégedetlen a külsejével, fogyni szeretne, sőt 20-30 százalék már fogyókúrázott is, de napi testmozgást a serdülők alig több mint fele végez. (Forrás: Híradó)
A Nature című rangos amerikai tudományos folyóirat által felkért független szakértők szerint egyforma minőséget nyújt az amatőr mozgalomként indult világhálós lexikon, a Wikipedia, és az Encyclopaedia Britannica. (Forrás: MTI/Stop)
Örökségvédelmi megállapodást írt alá magyar és a szlovák kormány a Szlovákia területén található, a két ország közös kulturális identitását kifejező kulturális örökség megóvására. (Forrás: FigyelőNET)
A továbbtanulni szándékozó diákok bolognai rendszerű felsőoktatásba adhatták be idei felvételi jelentkezésüket, az új rendszerről azonban még tanáraiknak is tájékozódniuk kell. (Forrás: FISZ)
Táncosnak, matematikusnak, tengerbiológusnak készülő gyerekek a tehetséggondozó csoportban, amelynek működését a Csányi Alapítvány segíti. (Forrás: Népszabadság)
Az emberi bőr képes arra, hogy áramot vezessen, és így adatokat is továbbíthat, ami viszont lehetővé teszi, hogy egy ajtó érintésre nyíljon, vagy hogy egy kézfogás útján névjegyet küldjön az embert a partner mobil telefonjára. (Forrás: SG)
Nem igen találnak megoldást Németországban az iskolai erőszak ellen, egy főként bevándorlók gyerekei által látogatott oktatási intézményben. (Forrás: Edupress)
Tim Berners-Lee a mai eszével sok mindent másként csinálna a www kialakításában. Például az url-ben a kettős perjel felesleges bonyolítás. (Forrás: Index)
Etióp régészek olyan ősi koponyát találtak, amelyről úgy vélik, a Homo erectus és a Homo sapiens közötti hiányzó kapcsolat bizonyítéka lehet. (Forrás: Index)
Aáry Tamás Lajos a Jogok az iskolában című konferencián azt mondta, hogy ma a parlament és az oktatási tárca által elfogadott rendelkezések és az iskolai szabályok egyaránt hihetetlenül bonyolultak. (Forrás: InfoRádió / MTI)
Tanácskozás az 1956-os Magyar Forradalom és Szabadságharc, a szovjet invázió, a forradalom eltiprása, a megtorlás jegyében neves előadók részvételével.
A Szibériába deportáltak emlékérmével tüntette ki tévedésből Lech Kaczynski lengyel államfő a kommunista rendszer egykori erős emberét, Wojciech Jaruzelski tábornokot – közölte szerdán az elnök szóvivője. (Forrás: Múlt-kor)