Sajtóközlemény A Magyar Nemzet A pozsonyi csata: a magyarság diadala című írásában 2020. dec. 21-én ezt állította: „A Történelemtanárok Egyesületének elnöke idén tavasszal is kijelentette, hogy a történelemoktatásban elsősorban vesztes csatákról kell tanítani, mert azok bírnak nevelő értékkel, a pozsonyi csatát pedig szóba se szabad hozni.” A Történelemtanárok Egyletének elnöke ilyet nem állított. Annak kapcsán, […]
„Az elmúlt évek egyik szimptomatikus vitája a minisztérium és a Történelemtanárok Egylete között arról folyt, hogy vajon a történelem atlasz végén legyen-e kronológia vagy sem. A tanári szervezet amellett érvelt, hogy ha a diákoknak nem az évszámokat kell megtanulnia, akkor esetleg lehetőségük van arra, hogy a társadalmi folyamatokra, történelmi összefüggésekre figyeljenek. Természetesen nem ők nyertek […]
Az Arcanum nyílt napján kerestünk néhány jellegzetes korábbi cikket a Történelemtanárok Egyletéről. A 15. születésnap alkalmából a Köznevelésnek nyilatkozott Miklósi László elnök.
A 96 éves korában elhunyt Méray Tiborra egy 2007. évi találkozás felidézésével emlékezünk.2007-ben rendeztük a „Freedom fighter” című 1956-os vetélkedőt. A győztes csapat díja egy párizsi út volt. A résztvevők legnagyobb élménye a Méray Tiborral és Sulyánszky Jenővel való beszélgetés volt. Cikk az eseményről
„Életünket és vérünket…” a közismert felajánlás neki szólt, 1740-80-ig uralkodott, 16 gyereke volt. Ugyanakkor fontos, hogy modernizálni akarta a társadalmat, egységesíteni a birodalmat. Mit jelent az Urbárium? Miért fontos a Ratio educationis? Kiknek volt jó a vámrendelet? Bódy Gergő ezúttal is Kopcsik Istvánt kérdezte a Klubrádió műsorában. Hallgassa meg!
During the summer, Magyar Narancs had lots of fun with a book launch in Felcsút, the village where Viktor Orbán spent a few years as a boy and where he now can admire a football stadium for 3,500. The occasion for the gathering was the appearance of a book titled Labdarugás és tudomány (Football and Science). I also devoted a post […]