Augusztus 22-én fordult a TTE nyílt levélben Balog Zoltán miniszterhez az érettségin használható atlaszok ügyében. Az EMMI másnap erre egy közleményben reagált, melyben nem utalt a TTE előző napi kérdésére. A mai napon érkezett meg a minisztérium hivatalos válasza a TTE nyílt levelére. A minisztérium válasza * A minisztérium egyeztetési gyakorlata: A TTE nyilvános kérdése […]
Az új Nemzeti Alaptanterv a pedagógus szakma bevonásával, a tervezett ütemben készül című EMMI-közlemény szerint „ Jelenleg a NAT koncepciótervezetének kidolgozása zajlik és folyamatosak a szakmai egyeztetések.” „A koncepcióra érkezett javaslatokról és együttműködési szándékokról azóta is folyamatos az egyeztetés a magyar és külföldi szakemberekkel, civil és szakmai szervezetekkel, jelenleg és egészen az év végéig folyik […]
A Történelemtanárok Egylete is csatlakozik az állásfoglaláshoz, amely fölemeli a szavát a civil szervezeteket megbélyegző, hátrányos helyzetbe hozó „külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról” szóló törvény ellen.
Sokan látjuk úgy, a közoktatási törvény 2017. május 30-i módosítása a jelenleginél hátrányosabb helyzetbe hozhatja a beilleszkedési, tanulási és magatartási nehézséggel küzdő tanulókat. Mindezek mellett korlátozzák az oktatási jogok biztosának mozgásterét. Az ún. Taigetosz törvény ellen a Történelemtanárok Egylete is tiltakozik, az aláíró szervezetek egyike.
Az 1956-os forradalom és az 1989-es rendszerváltás is idegen elnyomás helyett nemzeti önrendelkezést, keleti uralom helyett nyugati integrációt, diktatúra helyett demokráciát kívánt Magyarországon. Egy szabad világot, amely segíti a tudás megszerzését, az érvényesülést és a felemelkedést. Azt, hogy a korábbi, ellenségkereső állami propaganda helyét az eszmék szabad versengésének kora vegye át. Jelenleg azonban „kompországunk” az […]
Az oktatási jogok biztosa a TTE állásfoglalását is kérte a „Horváth Péter és Ispánovity Márta által szerkesztett Történelem 8. az általános iskolások számára című tankönyvvel kapcsolatos felvetésekről , miszerint az említett tankönyv erős aktuálpolitikai narratívát képvisel, ami sérti, sértheti a világnézetileg semleges nevelés-oktatás elvét.” A TTE szakmai állásfoglalása itt olvasható
A Történelemtanárok Egylete köszönetét fejezi ki minden aláírónak, hogy közös fellépésünkkel elértük: a következő tanévtől az érettségin használandó OFI atlasz átdolgozott változata névmutatót, fokhálózatot, sőt, – a minisztérium korábbi kifejezett ellenkezése ellenére – kronológiát is tartalmaz majd. Ezzel jelentősen segíthetjük az érettségizők és a felkészítő tanárok munkáját. Ugyanakkor változatlanul követeljük a szabad atlasz- és tankönyvválasztás […]
Csatlakozzon Ön is az aláírókhoz! Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a szakmai és társadalmi fellépés ellenére a 2016/17. évi tanév őszi vizsgaidőszakától már nem akarja engedélyezni az EMMI a szabad atlaszválasztást a történelem érettségi vizsgán, ez a tiltás hátrányos helyzetbe hozza azokat, akik eddig nem az OFI által kiadott atlaszból készültek, a sok kritika után több helyen […]
A Történelemtanárok 26. Országos Konferenciájának állásfoglalása a demokraták tanításának fontosságáról, az új kerettantervről, az érettségi vizsgán használható atlaszokról, a szabad tankönyvválasztásról és a gazdasági-jogi ismeretek tanításának fontosságáról.
Kedves Tanárok, Kedves Barátaink! A Centropa idén ötödik alkalommal rendezi meg videó készítési versenyét, a ‘Saját városom zsidóságának története’ címmel, ezúttal a Történelemtanárok Egyletével közösen. Ebben az évben először a Visegrádi Alap támogatásával valósulhat meg a program, így most először nemzetközileg is megmérettethetik magukat a diákok. Ehhez a versenyhez kapcsolódva szervezünk szakmai fórumot szeptember 30-án délután […]