Két nap alatt megszüntették azt a tanévkezdésre indított internetes faliújságot, amelyben többek között Lackfi János költő, Csapó Benő oktatáskutató, Kürti Sándor cégvezető, és Szalóki Ági énekes mondja el, mit gondol az oktatásról. Az Educatio Kft. kampánya keretében megkérdezettek által vázolt jó iskola, úgy tűnik, ma már nem népszerűsítendő. [Frissítés: a honlap újra látogatható. A szerk.]
A királyságról is vizionáló Boross Péter exkormányfő, Orbán Viktor alkotmányozó bizottságának tagja a Heti Válasznak adott interjújában mintegy mellékesen vetette oda: kívánatos, hogy „15-20 évig egyetlen, közös történelemtankönyvet” használjanak az iskolákban. (Forrás: HVG)
„A nyár lezárásként és a tanév elkezdésének ünnepére sok-sok 12 szeletes tortát készítünk, mindegyiket óra formájúra, s délután, egy adott pillanatban, felszelve a központi tortát, búcsút veszünk a nyártól, s pár percre rá, közös csengőszóval megkezdjük az új tanévet.”
A kiállítás célja, hogy bemutassa Észak-Erdély visszacsatolásának korabeli fogadtatását és visszhangját magyar és román oldalon egyaránt, és felvillantsa az esemény hosszabb távú következményeit. (Centrális Galéria. Nyitva 2010. augusztus 30. és október 10. között.)
A budapesti Holokauszt Emlékközpont, a Hannah Arendt Egyesület és a berlini Wannsee Konferencia Háza pályázatot hirdet középiskolai tanárok németországi tanulmányúton való részvételre. Beadási határidő: 2010. szeptember 15.
Minden kedves olvasónknak jó nyarat, kellemes nyaralást kívánunk! Friss tartalommal a megújuló honlapon augusztus vége felé, hírlevéllel szeptember első hetében jelentkezünk.
A diák ötven óra feletti igazolatlan hiányzását követően az adott település jegyzője elrendeli a gyermek védelembe vételét és felfüggeszti az iskoláztatási támogatást – döntött egyhetes halasztást követően az Országgyűlés június 28-án. (Forrás: Edupress)
Ismét megadná a szóbeli felvételiztetés lehetőségét az egyetemeknek és a főiskoláknak Hoffmann Rózsa. Félő azonban, hogy az intézmények a vizsgát nem a jó hallgatók kiválogatására, hanem a pontszámaik „feltupírozására” használnák. (Forrás: Népszabadság)
A gyermeklétszám, a csoportlétszám és a feladat alapján kell meghatározni, hogy egy iskolában hány pedagógusra van szükség: az ő bérüket teljes egészében a központi költségvetésből kell finanszírozni – mondja Hoffmann Rózsa, a Nemzeti Erőforrások Minisztériumának oktatási államtitkára. (A Népszabadság interjúja)
„Békében vagyok önmagammal, a családommal, az élettel és Istennel” – ad leckét kiegyensúlyozottságból az oktatásügy szinte minden fokozatát megjárt szakpolitikus, aki 62 évesen érkezett meg a szakmai csúcsra, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium egyik államtitkári székébe. Hoffmann Rózsa-portré a HVG-ben.
Az önkormányzatokat eddig kötötte egy ötéves moratórium, de ezentúl szinte egy tollvonással átadhatják iskoláik fenntartási jogát az egyházaknak. A PSZ az Alkotmánybírósághoz fordult, mert félti a világnézeti semlegesség elvét. Az önkormányzati szövetségek álláspontja nem egységes. A problémák Horn Gyuláig és a vatikáni szerződésig nyúlnak vissza. (Forrás: FN)