Már nem számít kuriózumnak, ha stratégiai számítógépes játékokkal színesítik a történelemoktatást, ám az már érdekesebb, hogy az „ugrálós” videojátékok betörtek a tornaórákra. (Forrás: Napi Online/SG)
Nem valódi egyeztetésre, sokkal inkább diktátumra készült az anyag – állítja közleményében a konvergenciaprogram közoktatást érintő fejezeteiről a PDSZ annak kapcsán, hogy mindössze négy napot kaptak a véleményezésre. (Forrás: MNO)
A Regensburgi Egyetem és a BTM Aquincumi Múzeum Exploratio Danubiae 2006 című együttműködési programja keretében a résztvevők egy antik római úszóművel a limes főbb állomásait érintve Budapestig hajóznak a Dunán. (Forrás: Múlt-kor)
A tanév rendje, a közoktatási törvény változásai, ingyen tankönyv, nyelvtanulás, fejlesztések és szociális kedvezmények olvashatók az OKM összefoglalójában.
Ha egy seb környezetében megváltoztatják az elektromos ionokkal teli mezőt, azzal segíthetik a seb hegedését, gyógyulását, mutatták ki a skóciai Aberdeen egyetemének tudósai, a Nature című tudományos magazin közlése szerint. (Forrás: MTI)
Idén kilencedszer rendezik meg a Zsidó Nyári Fesztivált, amelyre a magyar művészek mellett érkeznek előadók Izraelből és Amerikából is. (Forrás: Népszabadság)