A
Honvédség és Társadalom Baráti Kör Ceglédi Szervezete pályázatot hirdet
„A NATO ÉS AZ EURÓPAI UNIÓ” – címmel.
A pályázat
célja:
A
középiskolásokon túl minél több emberhez jussanak el a NATO és az
Európai Unió együttműködésével kapcsolatos információk, ezzel is
erősítve hazánk NATO-tagságának társadalmi elfogadását, támogatottságát.
Fontos célunk, hogy a középiskolások pontos és hiteles képet kapjanak a
NATO és Európai Unió biztonságpolitikai
tevékenységéről.
A
pályázaton részt vehetnek: 3 fős középiskolai
csapatok
A
feladatlapok beérkezésének végső határideje: 2006.
október 20.
Egy iskolából több
csapat is pályázhat. A pályázatot szakmai zsűri bírálja el, a
benyújtástól számított 10 napon belül. A legjobb feladatlapot beküldött
csapatokat hívják be a ceglédi döntőre, melyre 2006. november 22 én
került sor. A döntőn részt vevő csapatok értékes nyereményben
részesülnek.
A feladatlapokat –
kizárólag postai úton – az alábbi címre kérik benyújtani: Honvédség és
Társadalom Baráti Kör Ceglédi Szervezete, Cegléd Pf. 108.
2700