Okosabbá
vagy butábbá tesz minket az interneten elérhető információ- és
félinformáció-áradat? Ez attól függ, honnan jövünk. Ám a jövőben a tudás
egyre inkább a hasznos ismeretek kiszűrésének képessége lesz. (Forrás:
Figyelőnet)

Nem mindegy, hogy az
internet nyújtotta információözönből mit szedünk ki, mire figyelünk, és
az sem, mit értünk információn egy adott helyzetben. „Korábbi
tapasztalatainktól, neveltetésünktől és műveltségünktől függ, hogyan
döntjük el, mi hasznos és értékes számunkra” – magyarázza a Figyelőnek
Pintér Róbert, a Szonda Ipsos kutatócég online stratégiai igazgatója.
„Az internetre még inkább érvényes, ami egyébként a tömegmédia
műsortartalmaira: jó, ha a felhasználóban, nézőben, hallgatóban van némi
háttértudás és egy adag szkepticizmus a dolgok állását
illetően.”

„Wikiality” – ezzel az új
szóval rukkolt ki egyik műsorában Stephen Colbert amerikai humorista,
azokat az embereket jellemezve, akik számára a Wikipedia online lexikon
maga a valóság (a „reality”). A jól strukturált műveltségű, alapvető
ismeretekkel és kritikai érzékkel rendelkező ember persze ügyesen
elválaszthatja a talmit az igazitól, és betömheti a neten műveltsége
réseit. Ugyanakkor egy félművelt, paranoid vagy éppen hipochonder,
összeesküvéselmélet-hívő, vagy bármely szélsőséges eszme követője
szintén megtalálja ott a maga „szellemi táplálékát”, ami tovább erősíti
őt tévhiteiben.

A világhálón ki-ki azt kapja, amit
akar. A neten a legvadabb gondolatok is fellelhetők – attól kezdve, hogy
a Föld lapos, egészen a holokauszt megtörténtének cáfolatáig –, s az
emberi természet sajátja, hogy az előfeltevéseinket igazoló
információkra jobban odafigyelünk.

Az emberi hülyeség és felszínesség mindig is létezett –
állítja bölcsen a neves amerikai tech-magazin, a Wired. A lap
szerzőgárdája szilárdan tartja magát ahhoz, hogy az internet és az egyéb
digitális eszközök az emberi gondolkodás – tehát az információkhoz való
hozzájutás, azok rendszerezése és kreatív átrendezése – szempontjából
elképesztően nagy jótéteményként értékelendők. „A web – állította egy
cikkében David Wolman, a lap munkatársa – páratlan eszköz az ember
kezében az információgazdagság tekintetében, valamint az információk
megtalálhatóságához és megoszthatóságához.”

A képlet azonban nem ennyire egyértelmű. „Közel tíz éve
már, hogy rengeteg időt töltök böngészéssel, információkereséssel,
néhanapján azzal, hogy a világháló hatalmas adatbázisához hozzáteszek
egy-egy részletet” – írta Nicholas Carr amerikai író egy cikkében. Neki a
világháló egyfelől hatalmas segítséget nyújt a munkájában: míg például
egy évtizeddel ezelőtt napokig kellett könyvtáraznia, hogy megtaláljon
egy-egy idézetet, vagy adatot, addig „ma elég egy pár Google-keresés, és
egy-két gyors kattintás a hiperlinkekre”.


Ugyanakkor Carr azt is tapasztalja, hogy
szabadidejének jó részét szintén e-mailezéssel, webnaplók (blogok)
olvasásával, online magazinok címeinek pár másodperces átfutásával,
internetes zenehallgatással vagy a hálóra feltöltött videók
nézegetésével, linkről linkre ugrálással tölti. „Volt idő, amikor nem
esett nehezemre elmerülni egy hosszas regényben: figyeltem a cselekmény
fonalára, emlékeztem, hogy ki kicsoda. Míg egykoron búvár voltam a
szavak tengerében, most a víz felszínén suhanok, mintha jetskin ülnék” –
jellemzi Carr, hogyan változott meg a saját gondolkodásmódja az elmúlt
években.

„Pontosan látom, mit csinált a net az
agyammal: lerombolta annak a képességét, hogy koncentrálni tudjak
valamire, és egy témában mélyen elmerüljek.”

Olvassa el a
teljes cikket a Figyelőneten »