A
legújabb genetikai vizsgálatokból kiderült, hogy az állatok és a
növények az emberiség múltjával kapcsolatos titkok őrzői. (Forrás:
Népszabadság)

Élőlénytársaink
genetikai vizsgálatával fény derülhet őseink vándorlásaira, kereskedelmi
útvonalaira, a kolonizáció egymást követő hullámaira és még sok másra.
Az emberiség nagyobb felfedezéseinek időpontjai is pontosabban
meghatározhatók, például hogy mikor kezdtünk ruhát hordani, vagy mikorra
tehető a nagyobb népsűrűségű városokban való élet
kezdete.

Madeirát, úgy tűnik nem
viharban elsodródott portugál tengerészek fedezték fel elsőként, hanem
jóval korábban a vikingek. Ezt az a genetikai vizsgálat támasztja alá,
mely szerint a Madeirán élő egerek DNS-e, bár leginkább a Portugáliában
élő (és a szigetekre hajóval érkező) rágcsálók genetikai anyagával mutat
legközelebbi rokonságot, örökítőanyaguk egy része nagy hasonlóságot
mutat a Skandináviában élő egerekkel is.

A Csendes-óceán szigeteinek benépesítésével kapcsolatos
kérdéseket sem a porladó ősök genetikai vizsgálatával válaszolták meg a
kutatók. A különböző szigeteken gyűjtött patkányszövetminták genetikai
vizsgálatából kiderült, hogy két fő patkánycsoport él arrafelé. Az egyik
a Fülöp-szigeteken, Új-Guineában és a Csendes-óceán nyugati részén
található szigeteken, egy másik pedig keletebbre, sokkal távolabbi
szigeteken. A különböző génállományú patkányok megfigyelt elterjedése
valószínűleg nem egyetlen, hanem legalább két fő vándorlási hullám
eredménye. A csónakokon útra kelő emberek magukkal vitték háziállataikat
is. A sertések, csirkék és kutyák vizsgálata tovább pontosította az
eredményeket. A térség valóságos főútvonal volt, a szigetvilág
felfedezése óriási népvándorlást indított be.

Nagy meglepetést keltett az az egyetlen ősi
csirkecsont, amire Chilében bukkantak. Az i. e. 1400-as évekből származó
lelet DNS-e a tongai és szamoai ősi csirkék DNS-ével azonos. Komoly,
bár egyedüli bizonyíték ez arra, hogy a polinéz utazók ezeket az
állatokat legalább egyszer magukkal vitték
Dél-Amerikába.

Bár elég nehéz a régi
leletekből ősi DNS-hez jutni, mégis egyre több tudós kutatja az állatok
és növények örökítőanyagát az emberi történelem pontosítása
érdekében.

Az Angliában lévő ősi
római gabonatárolókban talált zsizsikek genetikai vizsgálatával a régi
kereskedelmi útvonalakkal és a középkori angol gabonatermesztéssel és
-tárolással kapcsolatos kérdésekre keresik a választ a
kutatók.

Egy svéd genetikus egy
afrikai szarvasmarha-genotípust talált spanyolországi bronzkori
régészeti területeken. Ez azt sugallja, hogy a Gibraltári-szoroson
évezredekkel ezelőtt már komoly, élő állatokra is kiterjedő kereskedelem
folyt. A svéd kutatást megelőzően egyes tudósok már észrevették az
afrikai szarvasmarha genotípusának a megjelenését a spanyol tehenek
körében, de úgy vélték, hogy ezek a mór hódítókkal érkeztek
Spanyolországba a VIII. században.

Az emberekkel együtt élő állatok vizsgálata még
finomabb részletekről is érdekes információkkal szolgálhat. A fejtetű
csak a fejbőrön él, egy közeli faj, a ruhatetű – amely viszont csak a
ruhán – pedig minden bizonnyal a fejtetűből fejlődött ki, nem sokkal
azután, hogy az ősember új életteret hozott létre ezeknek az állatoknak
azáltal, hogy rendszeresen ruhát kezdett viselni. Feltéve, hogy ennek a
szokásnak az elterjedése nem tartott sokáig, ha genetikailag
meghatározható a két tetűfaj szétválásának az ideje, durván megadható az
az időpont, amikor a ruhaviselés általánossá vált. A genetikai
eredmények alapján ez körülbelül 72 000 évvel ezelőtt következett be –
ezek szerint a ruházat viszonylag új keletű emberi
találmány.

A tetvek és az ember
közelségében élő egyéb paraziták vizsgálata további titkokat árulhat el.
Például megtudhatjuk azt, hogy az ősemberek és a gorillák valószínűleg
jóval tovább éltek egymás közelében, mint ahogy azt a kutatók eddig
gondolták.

Egy angol kutató a lent
kezdte vizsgálni. Ez a növény azért szokatlan a termesztett növények
között, mert kétféle terméket is ad: olajat és rostot. Az archeológusok
eddig nem tudtak megegyezni abban, hogy melyik terméket hasznosította az
ember először, ezért az angol kutató közvetlenül a géneket fogta
vallatóra. A sad2-nek nevezett génszakasz vizsgálata feltárta a len
genetikai történetét, amiből az derült ki, hogy a sad2 ősi formája a mai
olajlen sad2 formájával mutat hasonlóságot. A tipikus rostlen-variánsok
csak nemrégiben jelentek meg, úgy tűnik tehát, hogy őseink főként az
olajáért háziasították e növényt.

A
svédországi Götland-szigeten már 4500 évvel ezelőtt emberi kultúra
virágzott, ám a tudósok nem tudták, hogy a szigetet betelepítő emberek
honnan jöttek. Az itt élő sünök – melyeknek őseit a telepesek hozták
magukkal – a Dániában és Svédországban élő állatokkal mutatnak genetikai
rokonságot.

A fenti példák szinte
vég nélkül folytathatók, és mind azt támasztják alá, hogy egy adott gén
vizsgálata néha többet árul el a múltunkról, mint a hagyományos
régészeti leletek. Ahogy egyre több állat és növény örökítőanyaga kerül a
górcső alá, úgy lebben fel a fátyol újabb és újabb történelmi titokról,
várhatóan nem kevés meglepetést okozva a jövőben is.