Az OSA Archivum, amiképpen 2006. november 4-én, illetve Nagy Imre kivégzésének ötvenedik évfordulóján, 2009 június 16-án is eddig sohasem hallott hangdokumentumok segítségével emlékezik 1956-ra.
Tíz híres magyarról elnevezett utcát vizsgálva egyértelműen kitűnik a Kossuth Lajosról elnevezett közterületek fölénye, a turini remete Rákóczit és Széchenyit előzi meg a forgalomnagyság szerinti képzeletbeli dobogón – áll a Szonda Ipsos felmérésében. (Forrás: FN)
A Cambridge-i Egyetem legújabb katalógusában a legrégibb nyomtatott könyvek között tallózhatunk: egy most indult, és öt éven át tartó digitalizálás után Gutenberg Bibliája mellett akár Homérosz munkáinak első nyomtatott kiadását is átlapozhatjuk majd. (Forrás: Múlt-kor)
A mesterképzésekre jelentkezők kari listáját elemezve kirajzolódik, a legnépszerűbb első két kar az összejelentkezői létszámot tekintve is az első helyet elfoglaló intézmény, az ELTE két kara, a Pedagógiai és Pszichológiai Kar, illetve a Bölcsészettudományi Kar lett. (Forrás: Edupress)
Június 8-án indul az Athe Sam! – Itt vagyunk! roma összművészeti fesztivál a Gödör Klubban, melynek egyik fő attrakciója az előítéletek lebontását célzó Élő Könyvtár a Romaversitas hallgatóival. (Forrás: Kultúra.hu)
A Japán Alapítvány 2009. december 3–16. között tanulmányutat szervez Japánba történelmet, földrajzot, politikatudományt, közgazdaságtant tanító középiskolai tanárok, valamint az oktatási igazgatásban dolgozók részére. (Forrás: OKM)
Hiánypótló, egyben rendhagyó kötet az Iszlám kulturális lexikon, amelyet az idei Ünnepi könyvhétre jelentetett meg a Corvina Kiadó; a szerző Simon Róbert orientalista, egyetemi tanár. (Forrás: FN)
Szembeszegült egymással a héten Pécsett az ország egyetlen cigány nemzetiségi közoktatási intézményét, a Gandhi Gimnáziumot fenntartó közalapítvány kuratóriuma és az iskola tantestülete, diákönkormányzata és szülői munkaközössége, … (Forrás: Hírszerző)
Iskolai könyvtár és tehetséggondozás, Esélyteremtés multikulturális környezetben. A Könyvtárostanárok XII. Nyári Akadémiájának programjai nemcsak iskolai könyvtárosoknak.
Amikor egy oktatóprogram használata során a feladatot megoldó diák azt az üzenetet kapja a számítógéptől, hogy a megoldása helytelen, a hiba okát gyakran inkább az oktatóprogramban keresi. (Forrás: Hírszerző)
A trianoni békeszerződésben a korábban hangoztatott, igazságos elveket durván felrúgták. Ablonczy Balázs történészt, az ELTE Művelődéstörténeti Tanszékének adjunktusát az 1920-as trauma előzményeiről, következményeiről és szindrómáiról kérdezte a Múlt-kor.