Vitathatatlan a társadalomismeret tanulásának fontossága.
Mégis, az első kérdés: valóban tanítják-e az előírt óraszámban,
tematikával? – teszi fel a kérdést Miklósi László a
Köznevelésben.

Amikor a közoktatás
egy-egy lényeges problémáját vetjük fel, rendszerint annak mélyén
alapkérdések állnak: Mi az iskola feladata? Mi a gyerekek és a
társadalom érdeke? Ez különösen érvényes a történelem- és
társadalomismeret tanítására. Ezekre a válaszokra legföljebb elemeiben
van szakmai és társadalmi konszenzus. Tárgyunkban az utóbbi időben
jelentős tartalmi változások történtek.

1. Időben folyamatosan bővül a tananyag, hiszen a
jelenkorig tanítunk. Új tartalmak kerültek, kerülnek be a tananyagba.
(Ez akkor is igaz, ha az utóbbi évtizedek történetét más módon,
részletezettséggel közelítjük meg, mint a korábbiakét.)
2. A
nemzetközi, valamint a hazai tudományos és történelemtanítási trendnek
megfelelően új témák, szempontok jelentek meg a közoktatásban (pl. nők a
történelemben).

Miközben a
tanítandó korszak időtartama, valamint a témák, szempontok száma
jelentősen bővült, a rendelkezésre álló idő nem nőtt. (Sőt, egyes
helyeken csökkenhetett is.) Nem vitás: el kell hagynunk egyes témákat,
tananyagokat, az a kérdés: melyeket?
A hagyományos négy éves
tananyagbeosztás, a kerettantervek és a tankönyvek időhatárai nem
követik az érettségi vizsga követelményeinek megfelelő
korszak-arányokat. Az utóbbi két évtizedben módosult a történelemtanítás
tartalma, a megközelítése. Immár egyértelmű: széles értelemben vett
történelmet tanítunk (életmód, mentalítás stb.). Vitathatatlan, fontos a
jelenismeret; az ezzel foglalkozó társadalomismeret témája szélesebb az
állampolgári ismereteknél.

A
hagyományos nagy történetek mellett „kis” vagy sajátos szempontú
történetek is helyet követelnek a történelemtanításban. Felértékelődik
például a helytörténet, megjelenik a családtörténet. A történelem- és a
jelenismeret szempontjából is lényeges például a környezettudatos
nevelés, miként a gazdasági megközelítés is. (Mindkettőnek egyértelmű
napi aktualitása is. Ezek iránt diákjaink érdeklődése is könnyen
fölkelthető.)

Globális, regionális
és lokális körben is egyre fontosabb a különböző kultúrák, a
nemzetiségek megfelelő súlyú, torzításmentes beemelése, a
multikulturalitás megjelenítése.(Viszont rossz hír, hogy épp akkor válik
a korábbiaknál fontosabbá a forrásközpontúság a történelemtanításban,
amikor diákjaink egyre nagyobb része olvasási és szövegértési gondokkal
küszködik.)
Kisebb hangsúlyt kap a régmúlt (az ipari társadalom
előtti világ). A témák közül veszít dominanciájából a politikatörténet
(így például az uralkodók tettei, a csaták).

A hagyományos bemutatás szerint szórványosan jelenik
meg a nemzeti és etnikai kisebbségek tanítása a tananyagban,
tankönyvekben (egy-egy konkrét időhöz, eseményhez kötve). Egyes
esetekben előfordul, hogy egyáltalán nem tesznek említést az adott
kisebbségről (pl. romák). Jellegzetes hiba: gyakran mi, a többség (a
magyarok) vagyunk a „jók”, ők a „rosszak”; értetlenek, érthetetlenek,
netán rossz szándékúak.

Megfelelő
tananyagszerkesztés esetén valamennyi jellegzetes kisebbség
megjeleníthető lenne a tananyagban. Megismerhető volna mind a közös
történet (pl. Mátyás figurája a magyar, román, szlovák történelemben;
vagy: a zsidóság szerepe a polgárosodásban); egyszersmind bemutathatnánk
a lényegesen eltérő jegyeket is (pl. a nemzeti ébredés időbeli
különbségei).
A nemzetiségek bemutatása történhet tablószerűen,
illetve az adott témához kötődve tematikusan; része a mind a
politikatörténetnek, mind az életmódtörténetnek; jelen van akár a múlt-
akár a jelenismeretben.

Vitathatatlan a társadalomismeret tanulásának
fontossága. Mégis, az első kérdés: valóban tanítják-e az előírt
óraszámban, tematikával? A gyakorlatban számos iskolában a tanár évről
évre elmarad a kronologikus történelemtanítással, s ezt elsősorban a
társadalomismeret rovására (vagyis annak tömörítésével, elhagyásával)
hozza be. (Nem ritka, hogy a rendszerváltás, illetve a Kádár-rendszer,
netán 1956 tanítása is elmarad vagy a tanár a szükségesnél kisebb
figyelmet fordít erre.)

A felelős
állampolgári magatartás, viselkedés, a demokráciára nevelés
megismerésére, végiggondolására, esetenként gyakorlására is jó keret ez
az óra. A tanároknak a diákok kérdéseire nyitottnak kell lennie; egy-egy
aktuális kérdés megbeszélése elől nem térhetnek ki. (Ez persze nem
jelenthet pártpolitizálást.)

A
társadalomismeretet is széles értelemben szükséges értelmezni.
Történelem és társadalomismeret tanításának szoros kapcsolatban kell
állnia. A múltismeret megismerése segítheti a jelenét, s ez fordítva is
igaz. A jelenelvű, illetve a jelenből kiinduló megközelítés (sok más
mellett) kiváló lehetőséget jelent a velünk élő kisebbségekkel való
foglalkozásra.

A jelzett változások
több elemből álló, egy irányba mutató igen fontos változást jelentenek.
Ennek megvalósulása – mint az oktatási rendszerben bármely más változásé
is – időigényes folyamat. Az időigényességre jellemző példa a
történelemtanításban az életmódtörténet. Az ötlet felvetésétől (aktív
civil támogatással is) a rendszerbe való teljes beemeléséig (tanterv,
tankönyvek, vizsgarendszer) legalább 12 év telt el. A két évtizeddel
ezelőtt kezdődött folyamat jelenleg ott tart, hogy a tanárok is
fontosnak tartják e kérdést, de esetenként még nem tudnak mit kezdeni
vele a tanórán – vagyis a gyakorlati megvalósítás még most is gondot
okozhat.

A szükséges változás
megvalósítása kihívást jelent a tanárok számára. Kérdés, megfelelően
felkészültek-e erre, kellően nyitott-e személyiségük e feladatra.
Meghatározó a pedagógusképzés és –továbbképzés szerepe ebben.
Természetesen megfelelő tantervek, tankönyvek, taneszközök is
rendelkezésre kell, hogy álljanak.

Szakmai egyetértés alakítható ki arról, hogy mely
témákat, elemeket emeljünk be a tananyagba. A kérdés, miként teremthető
idő az új elemekre, vagyis mit hagyjunk ki. Megoldást az jelenthet, ha
az érettségi vizsga követelményekhez (az egyes korszakok arányaihoz)
igazítjuk a tananyagbeosztást. Így juthat a történelemtanításban több
idő a modern korra, az újonnan jelentkező irányokra. Mindehhez
természetesen széleskörű szakmai egyeztetés
szükséges.

Miklósi
László

(Megjelent a Köznevelés 65.
évf. 14-15. számában, 2009. április
17-én)

Figyelem:
A szemlézett cikkek minden esetben a szerző(i)k véleményét tükrözik, és
nem a TTE álláspontját. Ha önnek is véleménye, vagy megjegyzése van az
olvasottakkal kapcsolatban, a honlapon fórum indításával
jelezheti.