• Címlap
  • Hírek
  • Tallózó
  • Történelem
  • Történelemtanítás
  • TTE
  • Átláthatóság
  • Adatvédelem
  • English
Hirdetés

Kérjük, segíts, hogy folytathassuk munkánkat!

Számlaszámunk: 11705008 – 20133762.

A támogatás bankkártyával itt lehetséges.

Nagyon köszönjük.

A menesztett Kádár: történelmi személyiség súlyos tévedésekkel
2009. május 11. hétfő, 0:00

„Ma még nem vállalkozhatunk egy fél évszázados, történelmi jelentőségű életút értékelésére.” – áll az MSZMP KB-nak Kádár Jánoshoz leváltásakor írott levelében. Közben mind ellenzéki, mind pedig kormányzati körökben zajlanak Nagy Imre és mártírtársai június 16-i temetésének előkészületei.

Május 7-én Debrecenben a Demokrata Fórum helyi szervezetének kezdeményezésére lakossági fórumot tartanak, amelyen követelik a helyi szovjet katonai repülőér bezárását, elsősorban a légiforgalom okozta zaj miatt. Az összesereglett civilek a repülőtér használatára elrendelt korlátozások be nem tartását kérték számon a katonai vezetőkön és a szovjet főkonzulon. Ez utóbbi, magyarul elmondott beszédében, amelyet  megtapsoltak, megígérte, hogy a debreceniek véleményét és kérését továbbítja a szovjet politikai- és katonai vezetésnek, illetve, hogy a következő időszakban gyakrabban végeznek majd  zajméréseket.

További híradórészletek az OSA-Archívum honlapján »

Egy nappal később az MSZMP KB zárt ülésén felmentik Kádár Jánost pártelnöki tisztségéből és központi bizottsági tagságából. A Kádárnak írott, és az ülés másnapján nyilvánosságra hozott levél indoklása szerint a KB a párt elnökének egészségi állapotát mérlegelve hozta meg döntését. Az eseménnyel kapcsolatosan tartott nemzeközi sajtótájékoztatón Fejti György megerősíti, hogy ezt és az ország érdekeit szem előtt tartva  mentették fel Kádárt tisztségeiből. A tévének nyilatkozó Horn Gyula kifejtette, hogy Kádár a közelmúlt történelmi személyisége volt, akinek munkáját azonban súlyos tévedések is végigkísérték. További személyi döntések is születnek: Lukács Jánost felmentik KB-titkári pozíciójából, és Eötvös Pál korábbi főszerkesztő-helyettest nevezik ki Népszabadság élére.

Az állambiztonság napi jelentései egyre többször számolnak be arról, hogy az államapparátus középvezetői rendre elfelejtenek hazatérni külföldi útjaikról. Ebben az időszakban számolnak be Hevesi Zsuzsa, a PM fizetési mérleg csoportvezetőjének, és Sugár Emiliának, az Ipari Minisztérium főmunkatársának a disszidálásáról. De most jutott tudomásukra az is, hogy az NSZK-ban megjelenő, magyar nyelvű ifjúsági lapnak, a Motollának a március 15-i, Ara-Kovács Attila által szerkesztett mellékletét a FIDESZ aktivistái plakátként akarják terjeszteni Budapesten.

Közben mind ellenzéki, mind pedig kormányzati körökben zajlanak Nagy Imre és mártírtársai június 16-i temetésének előkészületei. Az Ellenzéki Kerekasztal május eleji ülésén a szervezők már a konkrét helyszínek kiválasztásánál és részletek felvázolásánál tartanak. Május 10-én az Igazságügyi Minisztérium közzétesz egy az 1956-os eseményekkel kapcsolatosan kivégzettek neveit tartalmazó listát, amely a Történelmi Igazságtétel Bizottság szerint sok adatban eltér az általuk egy évvel korábban közölt névsortól. Bejelentik továbbá, hogy a temetésen a kormány nem képviselteti magát.

Rádiótudósítások és dokumentumok Kádár leváltásáról (pdf)

Jelentések disszidáló állami középvezetőkről (pdf)

A Motolla március 15-iki száma, a hozzá tartozó májusi jelentéssel (pdf)

Dokumentumok, rádióhírek a Nagy Imre-újratemetés előkészületeiről és a kivégzettek listájáról (pdf)


„Itt Targovány Pista beszél Eppsteinből. Egy kérdésem lenne, kissé cinikus, de kíváncsi vagyok arra, hogy önök mit válaszodnak, hogy hogyan is lesz. Ismereteim szerint a jövő hónapban lesz Nagy Imrének és az 56-os szabadságharc elesett hőseinek az újratemetése, illetve akkor rója le a magyar nép a kegyeletét nyilvánosan először. Ez így van jól, hála Istennek, hogy elérkeztünk erre a pontra, de mi lesz akkor, hogyha a főproletárt, Kádárt is épp azon a napon temetik. Akkor a hírközlő szervek honnan fognak tudósítani. Bekövetkezik megint az, ami március 15-én? Az egyik csapat megy a pártunk és kormányunkkal, a másik meg a temetőbe? Erre szeretnék választ kapni. A viszonthallásra. Az előbbi kérdéssel kapcsolatosan természetesen a főproletár alatt a Kádárjankót értem.”

(Telefonüzenet a SZER-hez, 1989. május 9-10.)

 


 

További dokumentumok 1989-ből az OSA Archivum honlapján »

1989 dokumentumai a TTE honlapján »

 

Akkor tudunk dolgozni, ha Ön is segít!


Vissza

Alrovatok

1989 (források)

Családtörténeti életútinterjúk

Forrásközlések

Tényleg!

Történelmi hírek

TTE-tagok figyelmébe:

Éljen a lehetőséggel!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

TTE-közösség

TTE a Facebookon

Youtube-csatorna

Tankönyvek

Hisztorizás podcast

Szlovák-magyar közös múlt

Történelemtanárok (34.) Országos Konferenciája

„Vissza a jövőbe!”- A közösségi média és az AI hatása a történelemre

A Történelemtanárok (34.) Országos Konferenciájának állásfoglalása

Eddigi konferenciáink

Galéria

Történelemtanárok (1.) Országos Konferenciája

Támogatók

A tte.hu működésének támogatója

Adomány

Címkék

alapvizsga aláírásgyűjtés civil Civil Közoktatási Platform családtörténet előadás emberi jogok emléknap gyász Különóra módszertani cikk NAT tankönyv TTE-konferencia Tényleg!? történelmi atlasz törvény álhírek állásfoglalás érettségi

Partnerek

  • Impresszum
  • Alapszabály
  • Tagdíj
  • Belépési nyilatkozat
  • Támogatás
  • Kapcsolat
Történelemtanárok Egylete 1997-2017