„A nemzet múltjának tudatosítása” a célja annak a pedagógiai segédanyagnak, amelyet iskoláknak állítottak össze a Trianon-emléknapokra. Lehetett volna tovább harcolni jobb feltételekért? Mindent a bolsevikok rontottak el? Mi köze volt az Osztrák-Magyar Monarchiának a magyar történelem egyik legtöbbet emlegetett eseményéhez? Mit gondol Trianonról az állam? (Forrás: [origo])

„Nem gondolható, hogy nacionalizmus vagy revizionizmus, ha egy nemzet nem akarja sárba tiporni vagy örökre elfelejteni saját történelmét, hanem kellő méltósággal visszaemlékszik, és ha szükséges, együtt gyászol, vagy példát merít és tanul a múltjából” – így fogalmazza meg a Trianon-emléknap lényegét az a forgatókönyv, amely a Nemzeti Erőforrás Minisztérium megbízásából a megemlékezésekre készített pedagógiai háttéranyag része.

A parlamentnek tavaly a fideszes Kövér László és a KDNP-s Semjén Zsolt nyújtotta be – megelőzve ezzel a Jobbikot – a nemzeti összetartozásról szóló törvényt, amely emléknappá nyilvánította június 4-ét, és előírta, hogy ezen a napon az iskolákban megemlékezéseket kell tartani. Ennél a jogszabálynál fordult elő először a jelenkori történelemben, hogy egy törvényben szerepel Isten, aki a törvényalkotók hite szerint „a történelem ura”.

Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet által összeállított, 130 oldalas dokumentum szerint az iskolai megemlékezések, illetve a külön történelem- vagy osztályfőnöki órák célja „a nemzet múltjának tudatosítása, az összetartozás és a hazaszeretet erősítése”, illetve „annak a megértése, hogy a magyar nemzet és a magyar állam határai nem esnek egybe”. A háttéranyag ennek érdekében alapos gyűjteményt tartalmaz forrásokból, irodalmi művekből és történeti munkákból.

Tragédia és dátumok

Az ünnepség forgatókönyvének összeállítói nem foglalkoztak az okokkal, megelégedtek a szerződés igazságtalanságának és tragikus voltának sulykolásával. A narrátor hosszan és számszerűen sorolja, hogy az egyes erőforrások hány százaléka jutott az utódállamoknak. Az óravázlat megemlíti ugyan a nemzetiségek elszakadási törekvéseit, de a Monarchia és Magyarország világháború előtti viszonyait nem részletezi, nem ad tanácsot ebben, hogy ezek mennyiben határozták meg az ország későbbi sorsát, pedig a háttéranyaghoz a szerzők csatolták Romsics Ignác történész erről szóló tanulmányát.

Az óravázlat elvész az 1918-1920-as évek eseménytörténetének részleteiben, már a belgrádi fegyverszünetnél (1918. november 13.) könnyű elveszteni a fonalat.

A háttéranyagban szerepel ugyan egy összefoglaló Ablonczy Balázs történész (a Komment.hu állandó szerzője) Trianon-legendák című könyvének főbb megállapításaiból, de az iskolai ünnepség és az óravázlat összeállítói tartják magukat néhány olyan meggyőződéshez, amelyek ezeknek teljesen ellentmondanak. A legfontosabb ezek közül a háborút követő forradalom és a tanácsköztársaság szerepének megítélése.

Tovább élő legendák

„Az ellenség feltartóztatására a magyar kormány érdemi intézkedéseket nem tett, a frontról hazatérő katonákat nem szervezték meg a védelemre, a hadsereg lényegében szétesett” – írja az óravázlat, pedig a háttéranyagban idézik Ablonczyt, aki szerint csak Trianon-legenda, hogy Törökország mintájára a magyarok visszautasíthatták volna a békeszerződést, és ellenállhattak volna a győzteseknek. (Ablonczy szerint Trianon elsősorban azért következhetett be, mert a Monarchia elvesztette a háborút, és a győztesek a vesztesekkel soha nem bántak könyörületesen.)

„Félő volt a bolsevik rendszer továbbgyűrűzése, ezért a békekonferencia jóváhagyásával átfogó katonai támadás indult a magyar területek ellen a csehek, a románok, a szerbek s a Balkánon állomásozó francia haderő részéről” – írja az óravázlat a tanácsköztársaság elleni fellépésről, pedig korábban ebben a témában is idézik Ablonczyt, aki szerint a trianoni határok már március közepére, a Magyar Tanácsköztársaság kikiáltása előtt készen álltak.

Az ünnepség forgatókönyvének összeállítói, úgy tűnik, helyenként meg sem kíséreltek utánanézni a tényeknek. A narrátor például azt mondja: „nem állnak rendelkezésre hitelt érdemlő adatok” arról, hogy hányan estek el a Monarchia katonái közül a világháborúban, de kijelenti, hogy Magyarország „bizonyítottan nagyobb véráldozatot hozott”, mint a Lajtán túli tartományok. (Egy 1927-es becslés szerint a történelmi Magyarországról 3,5 millió katona vonult be, ebből 530 ezer meghalt, 1,4 millió megsebesült, 833 ezer fogságba esett.)

Bár a források közt majdnem teljes terjedelmében közlik gróf Apponyi Albert, a magyar delegáció vezetőjének Párizsban elmondott beszédét, feltűnő módon kihagyták azt a részt, amelyben Apponyi a szomszéd népek műveletlenségére hivatkozott. A magyar gróf azt mondta: „az emberiség nagy érdekei szempontjából” sem lehet közömbösen szemlélni, hogy „a nemzeti hegemónia oly nemzetekre száll át, amelyek, ha a legjobb reménységgel kecsegtetnek is a jövőre nézve, de ma még a kultúra alacsony fokán állnak.”

Wass Alberttől Veres Péterig

Figyelemreméltó az ünnepséghez ajánlott versek és az egyéb műalkotások gyűjteménye. A világháború borzalmait például az 1917-ben orosz fogságban meghalt Gyóni Géza Csak egy éjszakára kezdetű költeményével javasolják felidézni, amelyet Gyóni Przemysl ostroma idején írt. Ebben a költő egyebek mellett így ír: „Mikor siketitőn bőgni kezd a gránát / S úgy nyög a véres föld, mintha gyomrát vágnák, / Robbanó golyónak mikor fénye támad / S véres vize kicsap a vén Visztulának.”

Az ajánlott versek közt szerepel például Wass Albert Üzenet haza című műve, de a tanácsköztársaságot annak idején üdvözlő Juhász Gyula Trianon című verse is. Ajánlott vers az erdélyi magyar költő, Dsida Jenő Psalmus Hungaricus című költeménye, és a kommunistákkal 1945 után együttműködő Veres Péter Ha nem lehettél szálfa című írása is.

Figyelem: A szemlézett cikkek minden esetben a szerző(i)k véleményét tükrözik, és nem a TTE álláspontját.