(Képzeletbeli) interjú báró Eötvös Józseffel, az első magyar vallás-, és közoktatásügyi miniszterrel¹.

– A magyar társadalom évek óta várja az oktatás megújítását és egyre türelmetlenebbül figyeli egy új és jó oktatási törvény megalkotásának esélyeit. Hogyan látja Ön az iskola szerepét, az oktatási reform szükségességét?

– Nagyobb fontosságú közügyeink között nincsen tán egy sem, melyre nézve a reformok szükségessége oly általánosan elismertetnék, mint a közoktatás².  Elismert dolog napjainkban, hogy azon tényezők között, melyek minden népnek jólétére és ezáltal az államoknak hatalmára elhatározó befolyást gyakorolnak, egy-egy fontosabb nincs, mint a népnek értelmi míveltsége; és innen van, hogy jól rendezett állam nem létezik, mely a népoktatás célszerű elrendezésére figyelmet nem fordítana³.  Talán paradoxonnak látszik, de mi úgy vagyunk meggyőződve, miként anyagi érdekeink előmozdítására a népoktatásnál biztosabb eszközünk nincs⁴.  És csaknem lehetetlennek tartom, hogy most midőn a népnevelés ügye a közfigyelmet magára vonta, valaki azon összeköttetést nem látná át, melyben ezen ügy jólétünkkel, a polgári szabadsággal, sőt az ország biztosságával áll⁵.

– Köztudomású, hogy oktatási rendszerünk minden iskolafokozatra, minden intézményre kiterjedő, átfogó reformot igényel. Milyen lépéseket, milyen fontossági sorrendet ajánl?

– Nem osztozom több, nagytekintélyű szakférfiú által újabb időben is hirdetett azon nézetében: hogy a felsőbb oktatás a szorosan vett népnevelésnél nagyobb befolyást gyakorol a népek míveltségi állapotának emelésére, s hogy ennélfogva mindenek előtt magasabb tanintézeteink tökéletesítésére kellene fordítani figyelmünket. Meggyőződésem szerint törvényhozásunk helyesen jár el, midőn az ellenkező irányt követve a közművelődés terén célba vett reformjait a népoktatás szervezésével kezdette meg⁶.  Egyet már jelenleg sem vonhat senki kétségbe, s ez az: hogy a magasabb oktatás is a nemzet minden osztályának érdekében fekszik. Ennél fogva a törvényhozás ugyanazon elvek szerint, melyek alapján minden polgárának elemi oktatásáról gondoskodik, nem utasíthatja el magától azon kötelességet sem, hogy magasabb tanintézményekről gondoskodék. És ha ezt elismerve magasabb oktatásunkra fordítjuk figyelmünket, s felsőbb tanintézményeink helyzetét Nyugat-Európa más egyfokú intézeteivel összehasonlítjuk: be fogjuk látni a feladatnak egész nagyságát, mely előttünk áll⁷.

– Milyen összefüggést lát az oktatásügy fejlesztése és a társadalom fejlődése között? Mi ebben az állam szerepe, felelőssége?

– Oly államban, hol a politikai jogok gyakorlata a nemzet minden osztályára kiterjesztetett, senki az államnak azon jogát kétségbe nem vonhatja, hogy minden polgárának kellő neveléséről magát biztosítsa; de következik az is, hogy midőn az állam egyes osztályok kiváltságait megszüntetve minden polgárának egyenlőségét kimondá, egyszersmind azon kötelességet vállalva magára, azt, amit a törvény  mindenkinek ígért, mindenkinek elérhetővé tegye⁸.  Korunk tudományos és gyakorlati pedagógiájának fő feladata: oly módon alakítani át egész oktatási rendszerünket, hogy az állam és a társadalom jelen viszonyainak megfeleljen. Az egyenlőség abban áll, hogy az emelkedés mindenkinek lehetővé tétetett.
Mozdíttassanak el azok a válaszfalak is, melyek eddig a szorosan vett népnevelés és az úgynevezett magasabb oktatás között még léteznek, és valamint az élet, úgy az iskola  akként rendeztessék el hogy az oktatás legalsóbb fokaitól a legmagasabbakig az átmenet és az emelkedés egyik fokról a másikra mindenütt a lehetőségig könnyűvé tétessék⁹.

– Kik viseljék a kiterjedő oktatás anyagi terheit?

– Ha egyrészről elismertetik, hogy a státusnak (az államnak – a szerk.) joga van kényszeríteni a szülőket, hogy gyermekeiket iskolába járassák, úgy másrészről a dolog természete hozza magával, hogy az íly iskoláztatás másként, mint ingyen nem történhetik; mert a szülőket fizetésre kényszeríteni a státusnak nincs joga¹⁰.

– Hogyan oszthatók meg ezek a terhek?

– Hogy a nevelésnek terhei elsősorban a szülőket illetik, az nem szenved semmi kétséget; sőt még azon esetben is, ha az oktatásnak egész terhét az állam vállalja magára, azért mégis a nevelés terhének legnagyobb része mindenesetre a szülőket fogja terhelni. Ezen kérdés elhatározása attól függ, hogy a népoktatást országos érdeknek tekintjük-e vagy sem? Ha igen, akkor azon terheket, melyek a népnevelésből származnak, a dolog természeténél fogva éppen úgy közös tehernek kell elismernünk, mint minden más terheket, melyek bizonyos közös dolgok elérhetésére szolgálnak¹¹.  A népoktatást mindenekelőtt kommunálistehernek tekintetik¹².  Oly államban, mely oly alkotmánnyal bír, mely által a népnek minden osztályai a közdologra befolyást gyakorolnak, minden osztályoknak nevelés az államnak nemcsak jogai, de kötelességei közé is tartozik¹³.

– Nem jelentheti-e ez az állam túlzott befolyását az iskolára, az oktatásra?

– Az állam fenntartja magának azon jogot, hogy az állampolgárait gyermekei oktatására kötelezze, ennek következtében az állam elismeri azon kötelezettségeit, hogy intézetekről gondoskodjék, melyek által az állampolgárainak ezen kötelesség teljesítése lehetővé tétessék; ellenben valamint az állam nem vállalja magára azon kötelességet, hogy a népnevelésről kizárólag s egyedül ő maga gondoskodjék, úgy nem követeli azon jogot sem, hogy a népnevelés terén, minden másokat kizárva, monopóliumot gyakoroljon, mi az én meggyőződésem szerint egy alkotmányos államnak elveivel össze nem fér. Minden alkotmányos állam saját érdekei ellen cselekszik, ha azokat, kik őt a népművelésben segítik, ezen működésökben akadályozni akarja¹⁴.

– Melyek ezen önkorlátozó állami magatartásnak a főbb elvei?

– Miután nemzetünk semmihez nem ragaszkodik inkább, mint az önkormányzat eszményeihez, s miután ezen eszme egész közigazgatásunk egyik alapját képezi, a kormány a népnevelés ügyében sem támaszkodhatik azon eszközökre, melyek egy centrálisabb kormánynak rendelkezésére állnak, részint mert ezzel a nemzet közvéleménye ellentétben áll, részint mert ott, hol a közélet semmi ágában centralizációt éppen a nevelés körében behozni teljes lehetetlen¹⁵.  Alkotmányos államban a tanszabadság és a sajtószabadság között a lehető legnagyobb analógia létezik. Én tehát azt hiszem, alkotmányos országban a tanszabadságnak magának az állam alapelveinek szükséges következtetése¹⁶. 

– Nem szolgáltatja-e ki ez a felfogás az iskolákat különféle helyi és nem helyi politikai törekvéseknek, befolyásolási kísérleteknek?

– A népiskolának bizonyosan nem az a feladata, hogy a bennök tanított gyermekek bizonyos politikai párt nézetei elfogadására neveltessenek. A népoktatás nem tartozik azon tárgyak közé, melyek már természetük szerint pártkérdésekké válnak, sőt, talán nincs ügy, mely annyira pártküzdelmeken kívül állna, mint éppen ez¹⁷.

– Milyen szerepet kaphat, milyen feladatot vállalhat az iskola a vallásos nevelésben?

– Felfogásunk szerint a népnek vallásos nevelése nem a nép iskoláztatásától függ, s e részben a közállomány az egyház munkásságát soha nem pótolhatja iskolai rendszerek által¹⁸.  Az első kérdés az: el kell-e különözni a vallásos oktatást az oktatás többi részétől? Erre nézve kétségtelenül azt kell felelni, hogy el kell különözni. A vallásos oktatás olyan valami – főképp olyan országokban, hol különböző vallásfelekezetek vannak –, mit az oktatás többi részeivel összezavarni nem lehet. Én tehát részemről törvényjavaslatomat úgy indítványozom, hogy a nép vallásos oktatása az oktatás többi részeitől elkülönöztessék¹⁹.

– Mit tanácsol az előttünk álló feladatok ismeretében?

– Hogy törekvéseink sikerüljenek, áldozatkészségünk felett még egyre van szükségünk, ami mindenek között talán a legnehezebb: s ez – türelem. Ha valahol, úgy bizonyosan e téren megfogható a türelmetlenség, mellyel a nemzet óhajtásainak teljesülését várja a sikernek egyik feltétele ez, mert arra mutat, hogy a létező hiányoknak teljes tudatához jutottunk, és egyszersmind záloga törekvéseink eredményének, melyeket semmi nem segíthet elő inkább, mint: ha azok, kikre a fontos ügy bízva van, minél többször kötelességeik gyors és pontos teljesítésére intetnek²⁰.
Szükségtelennek tartom, hogy a tisztelt Házat ezen törvényjavaslatnak vagy inkább  tárgyának fontossága figyelmessé tegyem. A népnek értelmi felemelésében fekszik legbenső meggyőződésem szerint ezen haza egész jövője. Most Európának ezen helyén más nemzetek, mint valóban civilizált nemzetnek nincs helye²¹.

Budapest, 2013. szeptember

Dr. Kelemen Elemér
Professor emeritus 
ELTE TÓK

^1. A (képzeletbeli) interjú válaszait Eötvös József beszédeiből, írásaiból állította össze Kelemen Elemér.
Eötvös József: Kultúra és nevelés. Összegyűjtötte, szerkesztette, az előszót és a jegyzeteket írta: Mezei Márta, Magyar Helikon, Budapest, 1976. (Eötvös József művei)
A Történelemtanárok Egylete köszönetét fejezi ki Kelemen Elemérnek, hogy közzéteheti e szöveget.
^2. Felhívás népnevelési egyletek alapítására, 1868, 330–333. o. Idézet (továbbiakban: Id.): 330. o.
^3. A népiskolai törvényjavaslatból. Hat beszéd, 1868, 399–407. o. Id.: 399. o.
^4. Népoktatási ügy. I., 1846, 279–283. o. Id.: 280.o.
^5. A vallás-, és közoktatásügyi magyar királyi miniszternek az országgyűlés elé terjesztett jelentése a népiskolai közoktatás állapotáról 1870-ben (a továbbiakban: Jelentés, 1870), 427–494.o., Id.: 489.o.
^6. Uo. 473. o.
^7. Uo. 478–479. o.
^8. Uo. 477. o.
^9. Uo. 478. o.
^10. Az elemi oktatásról. Tizennégy beszéd, 1848, 301–323. o. Id.: 302. o.
^11. A népiskolai törvény javaslatáról. Hat beszéd 1868, 399–407. o. Id.: 407. o.
^12. Uo. ld.: 408. o.
^13. Uo. ld.: 403–404. o.
^14. Uo. ld.: 404. o.
^15. A népnevelési egyletek ügyében, 1867., 339–350. o. Id.: 341. o.
^16. A népiskolai törvény javaslatáról. Hat beszéd 1868, 399-407. o. Id.:405. o.
^17. Népoktatás II. 1848., 284–287. o. Id.: 285. o.
^18. Népoktatás III. 1848. 288–293. o. Id.: 290. o.
^19. Az elemi oktatásról, Tizennégy beszéd, 1848, 301–323. o. Id.: 304–305. o.
^20. Jelentés, 1870. Id.: 479. o.
^21. Az egyházak és a felekezeti iskolák segélyezésének ügyéről és a népnevelésről, 1868, 356–360. o. Id.: 358. o.