A csillogó szemű ifjú kommunistából lett jobboldali konteopápa sajátosan káeurópai története.

A Tényleg olvasóinak (és általában az alufóliasisakos összeesküvéselméleteket bűnös élvezetként habzsoló víg kedélyű mazochistáknak) nem cseng ismeretlenül a radikális jobboldali körökben népszerű dr. Drábik János neve, akit a hazai konteoipar pápájaként is tisztelhet az, akinek ehhez van gusztusa: szenteltünk már itt cikket személyének.

Foglalkozott Drábik Trianon-nézeteivel Ablonczy Balázs is, a Válaszonline felületén, felvezetésében ironikusan megemlítve, hogy a nagy leleplező ifjú korában „különböző munkakörökben dolgozott Budapesten, saját életrajza szerint vállalati jogászi állások mellett ebbe azért belefért a Kossuth Rádió abszolút politikamentes hírszerkesztősége és a KISZ KB kulturális osztálya is.” Már ezen megütközhetett az, aki ismeri a kései Drábik kérlelhetetlen antikommunista hevületét, de még zavarba ejtőbb adalékokkal szolgál minderről az Arcanum adatbázisa.

Amennyiben hősünk hivatalos életrajzából próbálunk tájékozódni rendszerváltás előtti életéről, nem sokat tudunk meg. Eszerint Drábik János 1938-ban született, eredetileg csellistának készült, majd egy sajnálatos baleset pályamódosításra kényszerítette, és így lett belőle jogász. Diplomát az ELTE-n szerzett, majd 1979 novemberéig különböző jogi, szerkesztői és államigazgatási munkakörökben dolgozott. Amerikába történő távozását megelőzően az ERBE (Erőműberuházási Vállalat) jogi osztályát vezette.[1]

Ez így nem sok, viszont a lakonikus tömörsége ellenére épp elegendő információt biztosít ahhoz, hogy egy kicsit kutakodni kezdjünk. Már csak azért is, mert elképzelhetetlen, hogy egy olyan extrovertált, szerepelni nagyon szerető ember, mint Drábik képes lett volna élete első negyven évét a közélet reflektorfényeitől távol, szerzetesi visszavonultságban leélni. Nem is kell csalódnunk.

Az egyetemi évek

Drábik Jánosnak a nyilvánosság szeme előtt zajló története is az ELTÉ-n kezdődött, először az egyetem újságjában jelentek meg írásai, már ekkoriban is nagyon izgatta a nemzetközi politika és jog területe, olyannyira, hogy A varsói szerződés nemzetközi jogi jelentősége című dolgozata első helyezést ért el a Művelődésügyi Minisztérium által 1959-ben kiírt pályázaton és jutalom gyanánt Drábik Lengyelországba utazhatott.[2] Szerencsére az egyetemi lap korábban egy terjedelmesebb részletet is közölt hősünk értekezéséből, így kaphatunk némi ízelítőt a politikával és a nemzetközi joggal ismerkedő ifjú harmadéves joghallgató akkori világképéből. Nem akarok a tisztelt olvasókkal hosszas idézeteket átbogarásztatni, úgyhogy inkább összefoglalom a lényegét: a Varsói Szerződéshez vezető utat Drábik a korabeli szovjet narratíva alapján tárgyalta és arra a megállapításra jutott, hogy „évek óta bizonyos formájú amerikai—nyugatnémet agressziós közösség áll fenn, amely tervszerűen készül atomtámadásra a szocialista államok ellen.”[3]

A szocialista tudományosság nagyobb dicsőségéért folytatott áldozatos munkája mellett a leendő konteobajnok lelkes KISZ-es is volt, még maga Nemes Dezső[4] is méltatóan idézi „Drábik elvtárs” felszólalását egy a fiatalság helyzetéről szóló vitában.[5] Ez John Osborne brit drámaíró Dühöngő ifjúság című színdarabja körül forgott, amit az Egyesült Királyság 50-es évekbeli viszonyai ihlettek és különösen az alacsonyabb társadalmi osztályokba tartozó fiatalok helyzetével foglalkozott. A vita során Drábik kifejtette, hogy Osborne megállapításai nem alkalmazhatók a magyar fiatalságra, mivel „nem léteznek azok a társadalmi berendezkedésben gyökerező okok nálunk, amelyek a kapitalizmusban élő ifjakra hatnak”. A szimpátia kölcsönös lehetett, hiszen egy későbbi tudósításában Drábik a Ráday kollégiumba ellátogató Nemes elvtárs közvetlen, baráti szavait őszinte lelkesedéssel fogadó hallgatókról írt.[6]

Volt róla szó, hogy Drábik János eredetileg zenei pályára készült, így nem csoda, hogy komolyan foglalkoztatta a zene és a tánc világa, ennek ebben az időszakban több írásában is hangot adott. Ugyanakkor itt sem tér el a korszakra jellemző pártnarratíváktól, egy írásában például a jazzt formai készletében és érzelmi tartalmában szegényesnek minősítette és zenei anyagát híg érzelmek vizenyős dallamosságaként értékelte. De ez mind semmi ahhoz képest, amit a korszak kommunista korifeusai fejében ügyeletes sátánként élő rock and roll kapott. Adjuk is át a szót a mesternek: „a rock’n’roll, amely különbözik a jazztól (sic!) — és bár hazánkba már megszelídült változatában érkezett — lényegében nem tekinthető másnak, mint az atomháborús bizonytalanság szülte, modern, görcsös hisztéria kivetülésének a zene és a tánc területére.”[7]

Az épülő szocializmus szolgálatában

Persze a világ megváltására törekvő izgága, lázadó egyetemi évek hamar tovaszálltak és várta hősünket a nagybetűs élet, amit Drábik doktor, immár végzett jogászként az V. kerületi Tanács titkárságán kezdett meg és még arra is volt kapacitása, hogy megüzenje a jogászhallgatóknak egy vele készült interjúban, hogy ez a munka korántsem annyira unalmas, mint amilyennek hangzik, mert színes és változatos feladatokkal bízzák meg az embert.[8]

Meg kell azonban jegyezni, hogy talán hosszú távon Drábik számára mégsem lehetett annyira izgalmas a tanácsi munka, mivel pár év múlva már a Magyar Rádió munkatársaként tart előadást a választások előtt álló Amerikáról a Lentihez közeli zajdai politikai kör nagyérdemű hallgatóságának.[9]

Legközelebb pedig a KISZ KB Kulturális Osztályának munkatársaként találkozunk vele, ahol előbb a KISZ-nek a társastánc-mozgalom felvirágoztatásában játszott szerepéről értekezett[10], aztán újra a zene felé fordult és szerzőtársával, Borgulya Andrással megírta a KISZ nyári építőtáborainak egyik hivatalosnak szánt dalát, a Dal az építő, szépítő táborrólt.[11] Ez eredetileg egy csak KISZ tagok számára készült, 1000 példányban kinyomott kislemezen volt elérhető, de egy évre rá, 1967-ben Kedves Mama címmel felkerült az építőtáborok dalait tartalmazó, Száll a dal, peng a gitár című nagylemezre is[12]. Az erősebb idegzetűek alább meg is hallgathatják ezt a remekművet. Annyit azonban még érdemes megjegyezni, hogy 1967-et írunk, amikor kijött a The Doors első lemeze, ebben az évben debütált még Jimi Hendrix, David Bowie, a Pink Floyd, Frank Zappa, Van Morrison, a Ten Years After és Leonard Cohen, illetve kiadta a The Beatles a Sgt. Pepper’s Lonely Hearts Club Bandet. Ekkor történt tehát, hogy a Drábik-Borgulya tandem ezzel a munkásmozgalmi kabarékupléval próbálta megszólítani az ifjúságot:

Az 1966-os évben Drábik csak úgy ontotta magából a magvasabbnál magvasabb gondolatokat, előbb a társastáncról, amely szerinte „hatékony eszköze lehet a szocialista közösségi magatartásra, és a helyes viselkedésre való nevelésnek.”[13]  Utána pedig a politikai dalokról is megmondta a frankót, nem is akárhogy: „Az élő politikai dal így lesz mozgósító erővé, amely elősegítheti ifjúságunk világnézeti formálódását és az ifjú kommunista közösségek kikovácsolását.”[14] A kovácsolásnak mint láttuk, maga is nekilátott, dalt is írt, sőt, daloskönyvet is szerkesztett Jöjj ifjú társunk! Éneklő forradalom. KISZ daloskönyv címmel.[15]

A nemzetközi jog, illetve politika szocialista szakértője és a paksi erőmű

A kultúrfrontos kitérő után a hetvenes évek régiúj szerepkörben találja hősünket, aki megint a nemzetközi jogi és politikai folyamatok magyarázójaként és előadójaként működik, körberoadshowzza az országot, pl. Sárváron a szocialista brigádok klubjának magyarázza az USA külpolitikáját[16], illetve a Tudományos Ismeretterjesztő Társaság (TIT) Nemzetközi Politikai Szakosztályának vezetőségi tagja lesz és ebben a minőségében működik együtt a Hazafias Népfronttal egy kis lakossági fejtágítás ügyében.[17]

A hetvenes évek második felében egy komolyabb tanulmányt és két recenziót közöl különféle államigazgatási és külpolitikai szakfolyóiratokban, ezzel egyidejűleg pedig az Erőműberuházási Vállalat vezető jogtanácsosaként működik.

Miután 1979-1980 környékén disszidált, egy III/II napi operatív jelentés hírül adta a belügyminiszter helyettes rendőralezredesnek: Drábik kiutazása előtt közölte főnökével, hogy a Kansasi Állami Egyetem egy évre szóló államjogi oktatói állást kínált neki, amit elfogadott. A jelentés fontosnak tartja kommentár nélkül megjegyezni, hogy az illegálisan távozó káder korábban „több esetben részt vett a paksi atomerőmű építésével kapcsolatos moszkvai tárgyalásokon”. [18]

A szűkszavú jelentés és az eddig rendelkezésre álló források azt már nem árulják el, hogy volt-e valóságtartalma az amerikai egyetemi meghívásnak, illetve hogy a kommunista dalnok és népokító nyugati érvényesüléséhez volt-e bármi köze korábbi paksi és moszkvai ténykedésének. Ahogy azt sem, hogy ezzel az előélettel miért gondolta alkalmas munkatársnak a Szabad Európa, vagy hogy hazatérte után a magyar radikális jobboldal egyik kedvenc világmegfejtőjeként miért lesz olyan látványosan oroszbarát, aki a mindenkit behálózó világösszeesküvésekből éppen csak Putyint hagyja ki.

Egyszer talán ezekről a rejtélyekről is lerántja a leplet a nagy leleplező…

Lenthár Balázs

1. 09. 05.

Köszönet az Arcanum Digitális Tudománytárnak a cikkhez felhasznált újságcikkekért és képért.

[1] Életrajz in. Dr. Drábik János válogatott írásai (Lásd itt.) (letöltés időpontja: 2021. 09. 02, 10:23)

[2] Interjú a pályadíj nyertesével, Egyetemi lapok – Az Eötvös Loránd Tudományegyetem lapja (továbbiakban EL), 1960. 01. 16 (Lásd itt.) (letöltés időpontja: 2021. 09. 02, 12:11)

[4] Nemes Dezső (1908 – 1985) politikus, újságíró és történész, a történettudomány kommunista gleichschaltolásának egyik irányítója Andics Erzsébet és Mód Aladár társaságában, emellett az 1956-os eseményeket a Kádár-rezsim szája íze szerint interpretáló hírhedt propaganda-kiadványsorozat, a Fehér könyvek egyik szerkesztője.

[3] Drábik János: Németország, EL, 1959. 07.27 (Lásd itt.) (letöltés időpontja: 2021.09. 02, 12:37)

[5] Nemes Dezső: Egyetemi fiatalok vitája, Népszabadság, 1959. 10. 30 (Lásd itt.) (letöltés időpontja: 2021. 09. 02, 13:02)

[6] Drábik János: Nemes Dezső elvtárs a Ráday-kollégisták között, EL, 1960. 03. 26 (Lásd itt.) (letöltés időpontja: 2021. 09. 02, 14:53)

[7] Drábik János: Miért nem érdekli a komoly zene hallgatóinkat?, EL, 1959. 11. 28 (Lásd itt.) (letöltés időpontja: 2021. 09.02, 15:03)

[8] Bedecs Éva: Unalmas-e a tanácsi munka? EL, 1960. 12. 03 (Lásd itt.)(letöltés időpontja: 2021. 09. 02, 15:09)

[9] Zalai Hírlap, 1964. 08. 27 (Lásd itt.) (letöltés időpontja: 2021. 09. 02, 15:29)

[10] Dr. Drábik János: Társastánc – Egy népszerű mozgalom múltja, jelene, jövője és kérdőjelei, Budapesti KISZ Élet, 1966, 7. szám (Lásd itt.) (letöltés időpontja: 2021. 09. 02, 15:33)

[11] Somos Ágnes: Tábornyitás, Magyar Ifjúság, 1966. 06.25. (Lásd itt.) (letöltés időpontja: 2021. 09. 02, 15:37)

[12] Lásd itt. (letöltés időpontja: 2021. 09. 02, 16:11)

[13] Dr. Drábik János: A társastáncról, Ifjú Kommunista, 1966. 07. 01. (Lásd itt.) (letöltés időpontja: 2021. 09. 02, 16:08)

[14] Dr. Drábik János: A korszerű dal világszerte hódít, Ifjú Kommunista, 1966. 08. 01. Lásd itt.) (letöltés időpontja: 2021. 09. 02, 16:08)

[15] Markovits Györgyi: „Les mots restent…” La litterature de la résistance, Magyar Könyvszemle 87. évfolyam (1-4. szám), 34-es lábjegyzet. (Lásd itt.) (letöltés időpontja 2021.09.02, 16:15)

[16] Vas Népe, 1973. 04. 15. (Lásd itt.) (letöltés időpontja 2021. 09. 02, 16:43)

[17] Folytatják a Tévé fórumát a kerületi népfrontbizottságok, Magyar Nemzet, 1973. 11. 01. (Lásd itt.) (letöltés időpontja 2021. 09. 02, 16:45)

[18] Lásd itt. (letöltés időpontja: 2021. 09. 02, 17:15)

Forrás