A TTE Hírmondó legújabb száma bemutat egy hajrát, egy kritikát és egy jelentést: így együtt olvashatunk a civil problémákról, a közoktatásról, és a gyerekek nemzetközi helyzetéről.

Hajrá…

Itt az érettségi hajrá. Nem is akármilyen, hiszen most vizsgázik majd „élesben” az új, kétszintű érettségi rendszer. Ez lesz az első történelem írásbeli érettségi vizsga valós premierje is. A civilszervezetek pályázatírási hajrája is ez az időszak. Az egyik fő pályázatkiíró, a Nemzeti Civil Alap (NCA) minden eddiginél több kiírást tett közzé egyszerre – mindet május 2-i beadási határidővel. Nem csoda, ha az egyes bíróságokon „csúcsot döntött” a szükséges igazolásért sort álló szervezetek száma. S lassan közeledik az év vége is. Hamarosan itt az év végi hajrá. Az elmaradó kollégák igyekezete, hogy befejezhessék az anyagot, az utolsó dolgozatok, a diákok utolsó javítási esélyei. Egy új rendszer belépése értelemszerűen kihívás. Többletfeladat, feszültség, (újszerűsége miatt az ismerthez képest) bizonytalanság. De miért kell tucatnyi pályázatot ugyanaznap beadni? Miért marad el szinte minden évben annyi tanár a tananyaggal?

Tényleg minden területen szükséges a hajrá?

Megjegyzések A Védegylet oktatáspolitikai javaslatai. Az iskola – Bukásra áll? c. anyaghoz

A kiadványban összegezett javaslatokat a Védegylet Oktatáspolitikai Műhelye állította össze 2004 áprilisában. A következő mondatban nyilván a célokat és a célközönséget kellene megjelölni, de nem derül ki az olvasó számára, hogy kinek és mi célból íródott – talán mindannyiunknak szól, akik jobb/más/gazdagabb iskolát szeretnénk magunknak és gyermekeinknek.
A Műhely tagjai (Horváth Zsuzsa, Karátson Dávid, Székely Mózes, Varga Attila, Vida Gábor) és a szerkesztők (Bajomi Iván és Lányi András) 12 témakörben fogalmazták meg gondolataikat. E témakörök olykor teljesen függetlenek egymástól, nem képeznek koherens, egymásból következő gondolatsort, olyan mintha 12, folyóiratban, az olvasói oldalon megjelenő nyílt levelet olvasna az ember. Nyilvánvaló, hogy a szerzők nem egy átfogó oktatáspolitikai koncepció megszövegezését tűzték ki célul.
Az alábbiakban inkább bemutatni kívánom az írás néhány gondolatát, semmint komolyan véleményezni és mérlegre tenni a gondolatokat.

1. A Bevezetésben a szerkesztők pontosan megfogalmazzák az iskolarendszer elsőrendű feladatát: „… az általános műveltség átadása, olyan kézségek kibontakoztatása és képességek elsajátíttatása, amelyek nélkülözhetetlenek ahhoz,

• 
  
  hogy a társadalom tagjai egymással szót értsenek és közösséget vállaljanak,
  
  
• 
  
  hogy a maguk és gondjaikra bízottak sorsáról felelős döntéseket hozzanak,
  
  
• 
  
  hogy a közcélok és a közjó megállapításáról folyóvitának illetékes résztvevői lehessenek.

Ha elfogadjuk ezt a megállapítást, akkor a tartalmi kérdések ennek kellene, hogy alárendelődjenek.

2. Az Alapértékekről szólva hat elemet sorolnak föl. (Műveltség és elkötelezettség; A hagyomány értelme; A képzelőerő és az alkotókedv kibontakoztatása; A kommunikációs készségek fejlesztése; Fenntarthatóság; Az öntevékenység fejlesztése és a társadalmi szolidaritás erősítése.) Ezekből az elemekből mindössze egy esetében, a 9. fejezetként jegyzett A fenntarthatóság a pedagógiában címmel, a szerzők gondolatmenete és egy valóságos iskolára vonatkozatható elképzeléseit mutatják be. Azt hiszem, ez az írás legfontosabb része! Hajlamosak vagyunk a napi gyakorlatban elfelejtkezni erről a kérdésről és pusztán társadalomismereti témaként kezelni. De akkor mi lesz velünk? 

3. Nyilvánosság, demokratikus döntési folyamatok fejezet sok mindenről szól, leginkább az oktatási kormányzat eddigi hibás döntési mechanizmusaira hívja föl a figyelmet, a társadalmi konszenzus hiányára, majd javaslatot tesz egy új oktatásügyi konzultatív szervezet létrehozására Országos Oktatási Tanács néven. Kiemeli, hogy az iskolarendszer fejlesztésében nagyobb szerepet kell kapniuk a diákok életkori sajátosságaival és a korszerű műveltség kérdéseivel foglalkozó kutatóknak.

4. Az iskolarendszer megszilárdítása fejezet kétségeket fogalmaz meg a 6+6-os iskolarendszerrel, a 11-12. évfolyamokon történő specializálódással és a középiskolákban bevezethető nulladik évfolyammal szemben. Érdekes, hogy a 11-12. évfolyamos specializációt azért kárhoztatják, mert „egyetem-orientált”, pedig az érettségi és felvételi változások éppen az ellenkezőjét kívánják, mégpedig azt, hogy az egyetemek legyenek „középiskola-orientáltak”.

5. A második esély iskolái néhány soros rész arra kívánja felhívni a figyelmet, hogy meg kell oldani az iskolarendszerből kimaradtak oktatását is.

6. Az Értékelés, kimeneti szabályozás fejezet egyetlen szót sem ejt az érettségi új szabályozásáról, de fontosnak tartja a részrehajlás nélküli, érdemi értékelést és nagyobb szerepet szánna a fenntartóknak és a szakmai szerveteknek a vizsgaközpontok munkájában.

7. Tantervi kérdések c. fejezet az egyik leghosszabb, nyilván fajsúlyosnak szánt egység. A szerzők visszautasítják a jelenlegi szabályozást, amely csupán általános fejlesztési követelményeket ír elő. Fontosnak tartanák az egyes képzési szakaszokban a tudnivalók meghatározását. S bevallom, innen elvesztettem a fonalat. A szerző egy koncepcióval vitázik, amelyet én nem ismerek. Az biztos, hogy nem a NAT, nem a kerettanterv(ek) és nem az új érettségi. De az is szöget ütött a fejemben, hogy aki ezt a fejezetet írta, nem olvasta a kiadvány bevezetőjét. Az is lehet, hogy a bevezető puszta irónia volt és én nem vettem észre?

8. Pedagógiai kérdések, a pedagógusok helyzete fejezetben a pedagógiai folyamat egyik fontos szereplőjére a tanárra/pedagógusra helyeződik a hangsúly. Érdekes, hogy a másik szereplőről a gyerekről nincs szó.

9. A fenntarthatóság a pedagógiában részt már említettem. Fontosnak tartanám ezt az anyagból kiemelve minél hamarabb, minél szélesebb kör számára ismertté tenni. (2004-ben részt vettem egy érettségi továbbképzésen történelemből. Szóba kerültek a tételek, lehetséges érettségi feladatok, s tételcímként vagy feladatként előkerült a Fenntartható fejlődés fogalma. Volt olyan kollégám, aki megkérdezte, hogy mi is az.)

10-11-12. E három fejezet a felsőoktatás egy-egy elemét taglalja – A tudományegyetemek társadalmi és oktatáspolitikai szerepének megújítása; Az egyetemi végzettségek inflálódása ellen; Szervezet és gazdálkodás címekkel.

Szó volt a gondolatok között mindenről, de az, hogy a mai gyerekek, diákok sok szempontból különböznek az előttük járó generációtól, az nem lenne fontos? A szerzők több helyen (Alapelvek, Az iskolaszerkezet megszilárdítása, Tantervi kérdések) kikelnek az informatika oktatás túlsúlya, veszélyei ellen), ugyanakkor azt hajlamosak figyelmen kívül hagyni, hogy ennek a generációnak a modern technológia az élet természetes része, s ezen keresztül is meg lehet nyerni őket. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a gyerekeink teljesen más világban élnek és szocializálódnak, mint az előttük járó nemzedékek. Ez mindig is így volt és így is marad. De az, hogy az  iskola mindig csak utána kullog a változásoknak vagy képes gyorsabban reagálni a kihívásokra, az rajtunk is múlik. A szerzők megtették a magukét és megírták gondolataikat… Ne vitázzunk, hanem beszélgessünk róluk!

Az írás letölthető itt.

Stefány Judit
mezei középiskolai történelemtanár

Soha ennyi gyerek nem járt iskolába – Az UNICEF jelentése

De lányok milliói még mindig nem engedhetik meg maguknak a tanulás luxusát.

Több gyermek jár iskolába, mint bármikor a történelem során, s ez részben a lányoknak köszönhető, mivel egyre több kislány vesz részt az alapfokú oktatásban. Erről számol be az UNICEF most kiadott jelentése, amely a nemek egyenlőségét vizsgálja az alapfokú oktatás területén. A világ sokat haladt azirányba, hogy ugyanannyi leány járhasson iskolába, mint fiú. 180-ból 125 ország 2005-re valószínűleg eléri a beiskolázásban a nemek egyenlőségét. Ezt tűzte ki az ENSZ a Millenniumi Fejlesztési Célokban. A globális számok azonban óriási egyenlőtlenségeket takarnak. Három régió, a Közel-Kelet/ Észak-Afrika, Dél-Ázsia és Nyugat/Közép-Afrika nem fogja teljesíteni a célt.

A nemek közötti egyenlő arányok megteremtése elengedhetetlen, ha a világ 2015-re el akarja érni, hogy minden gyerek iskolába járjon, ami az ENSZ egyik fontos célkitűzése. Becslések szerint 2005-ben 100 milliónál kevesebb gyermek nem fejezi be az alapfokú oktatást; 2001-ben számuk még 115 millió volt. Bármi is legyen a pontos adat, annyi biztos, hogy még mindig túl sokan vannak kizárva az iskolázás lehetőségéből, és ha az iskolalátogatás csak a jelenlegi ütemben nő, 2015-ig nem érhetjük el minden gyermek beiskolázását. „A jelentésből kiderül, hogy a lányok iskoláztatásának szorgalmazása növelte az általános iskolákban tanulók száma”- mondta Bellamy. „De az is világos, hogy mennyiségi ugrásra van szükség, ha meg akarjuk szüntetni a kislányok előtt álló akadályokat és az alafokú oktatást minden gyermek számára elérhetővé akarjuk tenni.”

Két régióban, Latin-Amerikában és a karibi térségben, illetve Kelet-Ázsiában és a Csendes-óceán térségében  nagyobb a lányok aránya a beiskolázottak között. Ez sem biztosítja azonban, hogy minden iskoláskorú gyermek oktatásban részesüljön. Például Haitin ugyan nagyobb az általános iskolába járó lányok aránya, viszont a 6-14 éves korcsoport több mint 40%-a egyáltalán jár iskolába.

A jelentés országonként mutatja be, hogy történt-e előrelépés az általános iskolai oktatásban a nemek közötti egyenlőség elérése tekintetében. Megállapítja, hogy régiók és országok között, illetve országokon belül is hatalmas különbségek vannak.

Ha a haladás jelenlegi ütemét tartani tudják, a Közel-Kelet/Észak-Afrika, Kelet-Ázsia/Csendes-óceán térsége és a latin-amerikai/karibi régió legtöbb országa 2015-re valószínűleg megvalósítja a mindenkire kiterjedő általános iskolai oktatást. A skála másik végén lévő szub-szaharai és dél-ázsiai országok azoban meg sem közelítik majd a kitűzött célt, hacsak alaposan fel nem gyorsítják a folyamatot.

Az oktatásban való részvétel legnagyobb akadálya a szegénység. A fejlődő országok háztartásai legszegényebb 20 %-ában élő gyermekeknek átlag háromszor kisebb az esélyük az iskolába járásra, mint a leggazdagabb 20 %-nak. Az átlag óriási különbségeket takar régiók és országok között. A kelet-európai régióban például a legszegényebb gyermekeknél 1,6-szor nagyobb a valószínűsége, hogy nem jutnak oktatáshoz;  a Moldovai Köztársaságban és Kazahsztánban ugyanez az arány ötszörös.

A gyermek iskolába járása nagy mértékben függ az anya iskolázottságától is. A fejlődő országokban az iskolába nem járó gyermekek 75 %-ának anyja sem járt iskolába. Az arány régiónként erősen változó: Kelet-Ázsiában és a Csendes-óceáni térségben 28 %, míg Nyugat/Közép-Afrikában, Dél-Ázsiában és a Közel-Keleten/Észak-Afrikában 80 %.
Az AIDS, a polgárháborúk, a gyermekmunka, a gyermekkereskedelem és a természeti csapások mind-mind befolyással bírnak az iskolázásra, ráadásul éppen olyan országokban vannak jelen, amelyeknek amúgy is gyenge az oktatási infrastruktúrája.

A gondolkodásnak és a politikai szándékoknak kell megváltozni ahhoz, hogy az általános beiskolázás és a nemek egyenlősége az iskolában megvalósulhasson. Az országoknak az oktatást alapvető emberi jogként kell kezelni, nem pedig olyan kiadásként, amelyet akkor biztosítunk, ha a költségvetés éppen megengedi. Jó példa a gondolkodás gyökeres változására, hogy Kenya, követve Tanzánia és Uganda példáját, eltörölte a tandíjat az álalános iskolákban.

Az ENSZ úgy számol, hogy évente további 5,6 milliárd dollár szükséges ahhoz, hogy a teljes beiskolázás megvalósuljon. Ehhez fokozni kell az oktatáshoz nyújtott nemzetközi segítséget.  Néhány fejlett ország már felismerte ennek fontosságát. A brit kormány a következő három évre 2,68 milliárd dollárt ajánlott fel arra, hogy több leány járhasson iskolába. Norvégia 2003-2004-ben 51 millió dollárral járult hozzá az UNICEF által támogatott iskolázási programokhoz.

„A lányok és fiúk egyenlősége az alapfokú oktatásban reális cél”- hangsúlyozta Bellamy.
” Megvalósítható, elérhető cél, s ami még ennél is fontosabb: gyermekeinknek joga van hozzá.”

TTE HÍRMONDÓ
-online kiadvány-
FELELŐS SZERKESZTŐ:
Miklósi László
SZERKESZTŐ:
Szecsey István
INFORMÁCIÓ, TOVÁBBI FELVILÁGOSÍTÁS:
1088 Budapest, Múzeum u. 7.
Tel./Fax: (1) 318-6002
e-mail: tte@tte.hu; info@tte.hu
A HÍRMONDÓ LEZÁRÁSÁNAK IDEJE: 2005. MÁJUS 5.