Emlékművet
vagy emléknapot szentelnének az Egyesült Államok képviselőházának és
szenátusának otthont adó Capitolium építőinek. A dolog pikantériája,
hogy a szabad ország legfontosabb épületét rabszolgák építették a 19.
században.
(Forrás. National Geographic)

Capitoliumból az Egyesült Államokban nem csak egy van:
gyakorlatilag majdnem az összes olyan épületet Capitoliumnak nevezik,
amelyek a helyi, állami törvényhozás vagy kormányzat székhelyéül
szolgál. Persze az Egyesült Államoknak, mint föderatív szervezetnek csak
egyetlen központja van: Washingtonban a Capitolium hegyen épített
hatalmas épület, amelynek kupoláját egy szabadságszobor koronázza. Ez a
szabadságszobor nem tévesztendő össze a manhattani szabadságszoborral,
kiváltképp mivel az előbbi egy rabszolga keze munkáját dicséri, ahogy a
washingtoni Capitolium dombon álló hatalmas épület létrehozásában is
rabszolgák vettek részt.

Egy öt éve megjelent tanulmány ugyan már „lerántotta a
leplet” a kongresszus épületének titkairól, ám most több képviselőházi
tag, valamint civil szervezet szeretne tovább lépni az ügyben: egy
állandó emlékművön vagy egy emléknapon gondolkodnak, amely az
építkezésen részt vett rabszolgákra emlékeztetné a szabadság
központjában dolgozókat és az épület látogatóit.

A kongresszus épületének hatalmas bronzszobrát, amelyet
egy hat méter magas és hat tonna súlyú gipszszobor segítségével
formáztak meg, hosszas huzavona után végül egy tehetséges kézműves
rabszolga, Philip Red közreműködésével állították a helyére. A paradox
azonban nem volt egyedi eset, mivel a hatalmas épület létrehozásában is
több száz rabszolga vett részt. Az északi államok rabszolgáit
tulajdonosaik havi öt dollár ellenében bocsátották az építtetők
rendelkezésére, hogy aztán azok súlyos köveket bányásszanak, a
Capitolium dombon lévő sűrű erdőt kivágják, vagy éppen köveket
illesszenek a helyükre.

„Nem hiszem,
hogy a Capitolium története teljes lehetne anélkül, hogy az építkezésen
részt vett rabszolgák sorsáról ne ejtenénk szót” – nyilatkozta az
emlékművet vagy emléknapot szorgalmazó republikánus képviselő, John
Lewis, az USA Today című amerikai napilapnak. Egy másik aktivista
egyetértőleg szólt Lewis ötlete mellett: „Fontos lenne elmondani,
bevallani, hogy igenis történtek rossz dolgok, de most legalább tanítsuk
meg az embereknek, hogy mi mindent tettek a fekete rabszolgák ezért az
országért.”

Ahogy Bob Arnebeck, a
Capitolium dombon álló épület egyik szakavatott ismerője elmondta az
újságnak: az az ötlet vezérelte az építtetőket, hogy a szabad munkások
belássák, nekik nincs is annyira rossz dolguk, mint a velük együtt
dolgozó rabszolgáknak. A versenyhelyzet, valamint a különbségek
felmutatása révén próbálták meg ösztönözni a fehér munkásokat.

Az épület ugyan 1800-ban részben
már elkészült, és 1811-ben pedig a képviselőház is beköltözhetett, a
kupola tetején ma is látható szabadságszobrot csak 1863-ban tették a
helyére. Eredeti tervezője egyébként a szobor hajformáját a
felszabadított római rabszolgák hajmintájára kívánta megformázni, ám
végül erről az építkezés felelős vezetője, Jefferson Davis, a
konföderáció későbbi elnöke lebeszélte, mondván nem keltene jó
asszociációkat bármifajta utalás a rabszolgákra.

Az északi és déli rabszolgatartás között sokak szerint
jelentős különbség volt, bár egy tavaly októberben, New Yorkban
megnyitott kiállítás ennek az ellenkezőjéről kívánja meggyőzni az
amerikai közvéleményt is: a városi rabszolgák helyzete a kiállítás egyik
szervezője szerint egyáltalán nem volt jobb, mint az ültetvényeken
dolgozó délieké.

Leslie Harris, az
atlantai Emory Egyetem professzora kutatásai során arra az eredményre
jutott, hogy sokszor igen nehéz fizikai munkát kellett végezniük a
városban tartott rabszolgáknak is. Harris arra hívta fel a figyelmet,
hogy gyakorlatilag rabszolgák építették fel északon is az összes
nagyvárost.

Több dokumentum is
bizonyítja, hogy a New York arculatát ma is meghatározó épületek és
városrészek közül igen sok rabszolgamunka révén épült fel. Harris az
Egyesült Államok egyik legkarakteresebb szimbóluma, a Wall Street
kapcsán is megjegyzi: a pénzügyi központ szintén rabszolgák kétkezi
munkája révén nyerte el formáját.

Richard Rabinowitz, a kiállítás másik szervezője
ugyanakkor azt sem felejtette el megjegyezni, hogy az Afrikából érkező
rabszolgákkal nem mindig bántak kegyetlenül. Új Amszterdam holland
alapítói ugyanis sokkal emberségesebben viszonyultak a rabszolgasághoz,
mint a város feletti irányítást 1664-ben átvevő angolok.