Az MSZMP
Politikai Bizottságának, 1989. február 7-i ülésén a résztvevők a
többpártrendszerrel próbálnak barátkozni; az egypárti uralom kudarcát
elemzik; mindenki vérmérséklete szerint próbálja felvázolni a közeli
jövőt.

Alább az MSZMP Politikai
Bizottságának, 1989. február 7-i ülésén elhangzott hozzászólásokból
olvashatnak részleteket. Az MSZMP KB 1988. novemberi határozata után
jelentősen megváltozott a Politikai Bizottság szerepe. A PB ettől kezdve
„a Központi Bizottság munkáját előkészítő és döntései végrehajtását
szervező testület” Ennek megfelelően itt hangzottak el az első
észrevételek, gondolatok a „többpártrendszerre történő áttérés”-ről is. A
tagok jórészt egyetértettek abban, hogy a bejelentés halaszthatatlan és
szükségszerű.  Ezt egyszerű gyakorlati kérdésként kezelték,
egyedül Nyers Rezső próbálta meg a marxista elmélet síkján is
megmagyarázni, mi is történik most? (Igazán eredeti olvasatában: „a
többpártrendszer a megerősödött népi demokratikus, vagy szocialista,
vagy akár a szocializmus felé vivő átmeneti társadalomnak a természetes
létformája”.) Az ülésen hosszas tanakodás folyt az MSZMP jövőbeni
hegemóniájáról (jó lenne valahogy fenntartani), a kormányzóképes
ellenzékről (ami többek szerint nem létezik) és a következő öt év
tennivalóiról (az MSZMP igazi esélye a második szabad választás
megnyerése, valamikor 1995-ben). A legnagyobb fejtörést az „átmeneti
időszak” okozta, hogyan lehet egyszerre folytatni, „megtartva megőrizni”
és persze kontrollálni a politikai nyitást. Csak Pozsgay Imre próbálta
meg végiggondolni, hogy miért kényszerül most az MSZMP átadni (de
legalábbis megosztani) a hatalmat: „egypártrendszerű plurális formát nem
tudtunk teremteni”. A többség tudomásul vette a helyzetet és
szorgalmazta a kádári politikával való szakítást – elsősorban Nyers
Rezső, aki 1957 óta volt tagja a párt felső
vezetésének.

GRÓSZ KÁROLY: Szóval ott kezdem az elején. Szerintem az
átmeneti időszak is két szakaszból áll, ahogy én elképzelem. Az egyik a
kongresszusig fog tartani, ez tehát az én felfogásom szerint ’90 vége. A
másik szakasz pedig ’90 és ’95 közötti időszak. Igazán az új struktúra
olyan a ’95 végi, vagy ha korábban csináljuk, akkor ’94 vagy azokban az
évekbe fog beállni véglegesen. Ugyanis, ha igaz az a tételmondat, hogy a
pártok nem attól pártok, hogy bejegyeztetik magukat az
Alkotmánybíróságnál vagy nem tudom hol kell bejegyeztetni, és
deklarációkat hoznak létre vagy tesznek közzé, hanem attól, hogy milyen
politikai erőt képviselnek. Politikai erejüket pedig nem a retorikával
fogják elérni, mert ez átmeneti és múló időszak, hanem
teljesítményeikkel, azaz van-e programjuk, van-e olyan javaslatuk,
amellyel a társadalom alapvető problémáinak megoldásához jobb
alternatívát tudnak nyújtani mint a másik, most tudatosan nem az MSZMP-t
fogalmaztam, hanem mint bármelyik másik, jobb alternatívát tud nyújtani
és el tudja-e fogadtatni a társadalommal az alternatíváját. A párt
ettől párt, az én megítélésem szerint […]

POZSGAY IMRE: […]

Én is azt tartom a legnagyobb politikai problémának,
hogy hogyan őrizheti meg az MSZMP hegemón helyzetét, szerepét itt a
többpártrendszer körülményei között. S azokkal értek egyet, Grósz
elvtárs is ezt mondta, Németh elvtárs, és mások, hogy akik azt vallják,
hogy ezt jogi deklarálással különösen alkotmányos definícióval nem lehet
megoldani. Nincs az istennek az az alkotmánya, amelyik hegemón
helyzetbe tudjon egy pártot tartani, ha a saját tagsága és társadalmi
kapcsolatai azt nem tudják elérni. És ugyanakkor egy ilyen definíció
csak ő, további kételyeket ébresztene a társadalomban, talán éppen
képességeinket illetően. Ezért én is azt mondom, hogy a hegemón
helyzetre törekedni kell és ez küldetése is az MSZMP-nek, de nem jogi
formulában kell ezt, hanem s itt mondom ki én is, volt aki megegyezésnek
nevezte, én kiegyezésnek szeretem nevezni, de ezek csak szóhasználati
dolgok, kiegyezéses formában kell az első menetben garantálni, és a
második menetben a nyílt versenyhelyzetet vállalni.
[…]

Lehet olyan, hogy az MSZMP nagy
pártként menjen bele töredék és elaprózott pártokkal való kapcsolatban
ez is egy megfontolandó szempont. És az a gyanúm, hogy az első
szakaszban amúgy is ilyen nyüzsgés lesz a, mert sokaknak van itt
politikai ambíciója, akik esetleg párttá akarnák formálni a saját
törekvéseiket, de előbb-utóbb az ország érdeke azért azt kívánja, hogy
két három erős partnerpárt vállaljon hol koalícióba hol ellenzékbe, de
valami felelősséget ezért az országért.

NYERS REZSŐ:

[…] Én
szerintem itt tartalmilag arról van szó, hogy az átmeneti időszakban
nem az átmeneti időszakban igen is biztosítani kell és tervszerűen és
megegyezéssel tehát egy terv alapján megegyezni abban hogy a Magyar
Szocialista Munkáspártnak kell a fő meghatározó kormányzati tényezőnek
maradni. Én ebbe látom a lényegét de nem egyedül, hanem megosztva a
kormányzás felelősségét és hatalmát másokkal. Kikkel ezt meg kell
tárgyalni. Az első fázisban, az átmenet fázisában véleményem szerint
tehát, nem lehet szó versengő pártokról. A lényegét tekintve nem lehet
szó. Ha itt pártversengés indul a gazdasági konszolidáció egy bizonyos
foka előtt, akkor abból társadalmi zűrzavar a társadalom egy béke tartós
megbomlása lehet csak. És ezt nem ezt nemzeti felelősséggel mondom én
és népi felelősséggel és minden csodával. Tehát nem lehet versenyző
pártrendszer, hanem megegyezés egymást ellenőrző pártok kellenek. Az
viszont kell, hogy egymást ellenőrizzék. Azok akik részt vesznek és meg
kell engednünk, hogy ellenzék legyen és az meg mit tudom én ne csak
ellenőrizze a pártot, hanem kulturálisan, vagy a koalíciót hanem
kulturálisan szidja is. Ezt is meg kell engedni. Ez az átmeneti időszak.
Az átmenet után pedig szükségképen versenyző pártrendszert látok
szükségesnek. Ennyit erről. […]