Kónya Imrének, 1989-ben a Független Jogász Fórum vezetőjének megnyitója a Tötrénelemtanárok (19.) Országos Konferenciáján.
[…]
Az előzetesen egyeztetett program szerint vita még nem lesz, csak a szándéknyilatkozatok hangzanak el. Elsőnek Grósz Károly főtitkár beszél majd a Magyar Szocialista Munkáspárt részéről. Ezután én következem az Ellenzéki Kerekasztal képviseletében, majd Kukorelli István, a Népfront ügyvezető elnöke az úgynevezett harmadik oldal nevében. Megérkezem a Parlament VII. számú kapujához. Átadom az egyik kormányőrnek a személyi igazolványomat és türelmesen várakozom, amíg a másik megkeresi nevemet a meghívottak listáján. Közben Szabad György érkezik. Megvárom, amíg ő is átesik a beléptetésen, majd elindulunk a folyosón a főbejárat felé. Negyvenkét éves vagyok, most járok először a Parlament épületében.
Amikor ráfordulunk a főlépcsőre, a látvány szinte mellbe vág! Fölöttünk az aranycirádás mennyezet, előttünk a széles, impozáns márványlépcső, közepe táján több tucat fotóriporter várja az érkezőket. Csattognak a kamerák, villognak a vakuk, hátrálnak a fotósok, és mi megyünk felfelé a lépcsőn, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Szabad Györgyhöz fordulok. Gondoltad volna Gyuri bácsi ezelőtt akár félévvel is, hogy se hatalmunk, se fegyverünk, csak igazunk van, és ezek ide beengednek bennünket?
1989. június 13-a van, a Nemzeti Kerekasztal tárgyalások nyitánya.
Megérkezünk a kupolába. Tele újságírókkal, kisebb csoportokban beszélgető politikusokkal. Az ellenzékieket többnyire ismerem, a pártvezetők közül még senkivel sem találkoztam. Fejti lép elém, a nagyhatalmú kábétitkár. Üdvözlöm, mondja, s nyújtja a kezét. Bemutatkozom. Ismerem a televízióból, mondja széles mosollyal. Személyesen is ismerhetne, válaszolom, ha április 8-án beenged az Akadémiára.
Fejti elkomorodik, amit megértek. Nem lehet kellemes emlék az az április 8-a. Amely egyébként egy verőfényes szombati nap volt. Pedig nem őt rúgták ki, hanem engem. Az ülésről, amelyen ő volt a házigazda.