„Kialakulatlannak és primitívnek” nevezte Kertesi Gábor, az
MTA tudományos főmunkatársa azt a rendszert, amely az oktatási
intézmények teljesítményét hivatott mérni és értékelni – írta
Tossenberger Adél a Hírszerzőn.

A
rendszer feladata az lenne, hogy objektív képet adjon az iskolák
működéséről, segítve az intézmények összehasonlítását, illetve jobb
teljesítményre ösztönözve az iskolákat.

Bár a kormányzati munkaterv szerint a teljes körű
mérési rendszer kialakításának kérdését áprilisra már tisztázni kellett
volna, az Oktatási Kerekasztal ma kezdett foglalkozni az üggyel.
Nehezítheti a résztvevők dolgát, hogy bár léteznek ebben a kérdésben is
referenciaként használt stratégiai dokumentumok, ezek sokszor csak
véletlenül, vagy egyáltalán nem jutnak el a kerekasztal
tagjaihoz.

Az iskolák
teljesítményének mérése több problémát is felvet. Elsőként azt az
általános reakciót, hogy az emberek nem szeretik, ha számokkal mérik a
teljesítményüket; az ilyen méréseket életidegen, technokrata módszernek
tartják, amely alkalmatlan a finomabb különbségek
megvilágítására.

Sok pedagógus ezt
akár a személye elleni támadásként is felfoghatja. Kertesi Gábor szerint
azonban a kiértékelés sokkal többről szól: ez egy olyan, körülbelül
ötven oldalas dokumentum, amely tartalmaz nyers adatokat, környezeti
leírásokat, illetve egyénekre lebontott értékeléseket és
összehasonlításokat; vagyis lényegesen összetettebb a tanárok munkájának
puszta minősítésénél.

Annak
ellenére, hogy a körülbelül hét éve kidolgozott mérési rendszer hagy
kívánnivalót maga után, ma is évente 400 ezer gyereket mérnek fel a
keretei között. Ám a felmérés során nyert adatoknak csak egy részét
kódolják le, ez pedig Kertesi szerint óriási pazarlás. Ahhoz, hogy
teljes körű legyen a rendszer működése, körülbelül 200-300 millió
forintra lenne szükség, miközben a központi költségvetés évente 600
milliárd forintot fektet be az oktatásba.

Kertesi úgy látja: azokat a százmilliókat, amelyeket
„esztelenül szórnak el értelmetlen dolgokra, nyugodtan lehetne a
visszajelző rendszerre költeni”. A szakember hozzátette: a
költségvetésnek notórius kötelességmulasztása van ezen a területen: „úgy
csinálnak, mintha nem létezne a probléma, ez pedig
tarthatatlan”.

További problémát
jelent, hogy az iskolák sokszor manipulálnak a felmérés során, vagyis
nem veszik bele a problémás gyerekeket, hogy jobb legyen az összesített
mutatójuk. Ez azonban Kertesi szerint hosszú távon visszaüt, hiszen a
cél az, hogy az iskola problémafeltáró és -megoldó szervezetté
váljon.

A már említett pazarló
magatartás más területen is megjelenik. Ahogy arról Brassói Sándor, az
OKM Közoktatás-fejlesztési és Értékelési Főosztályának
főosztályvezető-helyettese beszámolt: az iskolák hiába kapnak folyamatos
visszajelzéseket, ha nem használják őket kellőképpen, és nem veszik
őket komolyan.

Kertesi Gábor szerint
úgy lehetne javítani a rendszeren, ha a méréseket minél több
kompetenciaterületre kiterjesztenék, a felmérés elektronikus úton
történne, a pedagógusokat megtanítanák a kapott információk szakszerű
felhasználására, a tartósan alulteljesítő iskolákat pedig szakmailag,
adott esetben pedig extra erőforrással is segítenék.