Új
megközelítésben is tárgyalják a második világháború
eseményeit.
(Forrás: Népszabadság)
Vesztesnek lenni címmel kétnapos tanácskozás kezdődött
hétfőn a Terror Házában. A második világháború lezárása alkalmából
tartott rendezvény meghívóján egy stilizált vörös csillag látható, benne
katonák fényképe, és a szöveg: Magyar tragédia, 1945.
A győzelem azzal áltat, hogy minden szándékunk jó, minden
helyes – mondta Schmidt Mária főigazgató. Közlése szerint Magyarország
először semleges, majd nem hadviselő félként próbált kimaradni az
összecsapásokból, és minden erejével igyekezett elkerülni az ország
megszállását. Úgy vélte, hogy ez a taktika éveken át sikerrel
kecsegtetett, végül azonban Magyarország is hadszíntérré változott. A
főigazgató nem tért ki arra, hogy Magyarország előzőleg visszakapta a
trianoni szerződéssel elcsatolt területek jelentős részét, de később, a
háború következményeit taglalva megállapította: „a csak nemrég
viszszakerült elcsatolt területeket ismét elvesztettük, újra kisebbségbe
jutott magyar testvéreink minden eddiginél kiszolgáltatottabb helyzetbe
kerültek”.
A vesztes és győztes
fogalmába groteszk és abszurd jelentéstartalom vegyül – hívta fel a
figyelmet Schmidt Mária. Vajon győztesnek tekinthetjük-e például azt a
Lengyelországot, amely a győztesek oldalán foglalt ugyan helyet a
tárgyalóasztalnál, de idegen megszállás alatt állt, elvesztette
szuverenitását? A főigazgató szerint fel kell számolnunk
tévképzeteinket, vissza kell találnunk utolsó tiszta gondolatunkhoz, és
erről az alapról kell újra felépítenünk magunkat. A vereség – mondta –
tárgyilagosságra szólít fel, mert nem lehet, nem is szabad vele
totálisan azonosulni.
A lengyel
Tomasz Szarota professzor – részben a konferencia címére, részben
Schmidt Mária előadására utalva – kifogásolta, hogy olyan látszat
keletkezhet, mintha Lengyelország nem a világháború győztesei közé
tartozna. Hangsúlyozta, hogy a lengyelek győzelemként és
felszabadulásként élték meg a nácizmus bukását. Nem érezték magukat
vesztesnek azok a lengyel katonák sem, akik nagy számban önkéntesként
harcoltak (és nem azon az oldalon, ahol a magyar hadsereg). A lengyelek
büszkék arra, hogy nemet mondtak Hitlernek, és arra is, hogy körükben
marginális jelenség volt a kollaboráció – jelentette ki a történész.
Szólt az oroszok által elkövetett rémtettekről is.
Dieter Pohl, a Müncheni Történeti Intézet munkatársa
példátlan dimenziókban zajló bűncselekménynek nevezte a holokausztot. Ma
már nyilvánvaló – mondta -, hogy a németek többsége annak idején
támogatta Hitlert, a sztálingrádi vereség után azonban a német
társadalom kezdett eltávolodni a nácizmustól. Kérdésre válaszolva
hozzátette: 1945-ben a németeknek csupán tíz százaléka tekintette
felszabadulásnak a háború befejezését, napjainkban viszont ez az arány
eléri a nyolcvan százalékot. A konferencián Vlagyimir Bukovszkij is
előadást tartott. Az orosz emberi jogi aktivistát 1963 és 1976 között
többször letartóztatták, pszichiátriai rabkórházba zárták,
kényszermunkára és börtönbüntetésre ítélték. Bukovszkij a távirati iroda
híradása szerint kijelentette, hogy Sztálin volt az, aki feltalálta és
rászabadította Európára Hitlert.
Új
megközelítésben tárgyalják a második világháború eseményeit és
következményeit azon a hétfőn kezdődött kétnapos tudományos
konferencián, amelyet a Politikatudományi Intézet rendez Budapesten –
adta hírül az MTI. A konferencia újdonsága, hogy az előadások túllépnek a
hagyományos hidegháborús szemléleten és a történelmet 1945-nél
„megállítva” mutatják be a háborús sokk és a remény kettősségéből
született gondolatokat, célokat és terveket – mondta megnyitójában
Földes György, az intézet főigazgatója. A szervezők tájékoztatása
szerint Ormos Mária akadémikus a második világháború „feleslegességét”
emelte ki, mivel az nem oldotta meg a tőkés rendszer válságát, sem a
németkérdést. Krausz Tamás szerint a Szovjetunió magatartását a Nyugat
iránt 1945-ben a gazdasági együttműködés szándéka határozta meg. Balogh
András azt elemezte, hogy a területi terjeszkedés és új gyarmatok
szerzése jelentős helyen szerepelt a tengelyhatalmak háborús céljai
között. A gyarmati népekben ugyanakkor ezzel párhuzamosan megerősödött a
nacionalizmus, az antirasszizmus és a függetlenség vágya.
Történelmileg szennyezett terület –
írja a Der Spiegelben a berlini holokauszt-emlékmű helyszínéről Jürgen
Leinemann. Itt a közelben volt a Hitler-bunker, itt húzódott évtizedekig
a hírhedt berlini fal. A sokat vitatott emlékművet Martin Walser „egy
futballpályányi rémálomnak” nevezte, mások a „szégyen
monumentalizálását”, vagy a „megalomán gyászgiccset” vélték felfedezni
benne. Konrád György számára a „halál geometriáját”, a szabályosságot,
Auschwitz lélektelen, pontosan megtervezett-kivitelezett halálgyárát
jelenti. Valami hasonlóra gondolhatott megalkotója, az amerikai Peter
Eisenman, aki „tulajdonságok nélküli teret” képzelt el. 2711
körüljárható, hatalmas betontömb alkotja az elpusztított európai
zsidóknak állított emlékhelyet.
0shares
Már egy mozijegy ára is segítség! Ha teheted, támogasd a Történelemtanárok Egyletének munkáját!