N. Kósa Judit
cikke az érettségivel kapcsolatban a Népszabadságban.

Annyira azért nem vagyok naiv, hogy azt hittem volna,
könnyen meglesz az érettségibotrány főszereplője. Valószínűbbnek
tartottam, hogy pár évi nyomozgatás után rámutatnak majd néhány
langaléta kamaszra – olyanokra mondjuk, akik nem átallottak pénzt kérni
azokért a tételekért, amelyeket a zöm puszta barátságból kapott meg -,
és igazából mindig tartottam tőle: soha a büdös életben nem fogjuk
megtudni, ki kavarta és pontosan miért ezt a szép nagy botrányt. Igaz,
azt sem gondoltam volna, hogy három héttel a gyalázat után arra ébredek,
már azt sem tudom, keresik-e, és ha igen, miért százezer család
életének megkeserítőjét.

Jó, persze,
tudom, a Legfőbb Ügyészség nem azt mondta, hogy egyáltalán ne folyjék
nyomozás, pusztán azt jelentette ki, hogy szolgálati titkot senki sem
sértett. Ami jogilag minden bizonnyal korrekt megállapítás – még akkor
is, ha ellentétes az ügyészség korábbi álláspontjával -, a gyakorlat
felől nézve viszont több okból is kehes. Egyrészt, mert az évszázados
hagyomány és a polgári becsület is azt diktálja, hogy az érettségi tétel
a kihirdetése pillanatáig titok, akinek tudtára jut, annak akkor is
kutya kötelessége tartani a száját, ha a papírra nincs óriási betűkkel
ráírva, hogy szolgálati titkot képez. Másrészt, mert kevesen lesznek e
hazában, akik jövő hétre a Legfőbb Ügyészség álláspontjából többre
emlékeznek majd, mint hogy a testetlen és arctalan „politika” elkente
ezt is, mint annyi mást.

Nem kell
pedig vátesznek lenni ahhoz, hogy tudja az ember, sokba kerül majd még
nekünk ez az elvarratlanság. Sokba, mert ettől a pillanattól mindenki
okkal és joggal ápolja majd rendíthetetlenül a maga elméletét, és az
lesz az igazság, amit ki-ki az első pillanatban annak elfogadott. Azok,
akik Vekerdy Tamás pszichológussal egyetemben „összeesküvés-elméletet”
sejtettek a tételek kiszivárgása mögött, most azt látják bizonyítva,
hogy igenis tudatos akció, jól felépített és felderíthetetlen együtt
mozdulás vezetett a botrányhoz. Azok viszont, akik a három gyanúsított
diák képbe kerülésekor a Magyar Demokrata publicistájával együtt
megtalálták a valódi bűnöst – „A tételt lopó egyetemi hallgatók csak azt
csinálták, amit láttak az uralkodó politikai elittől. A gyanús
milliárdosoktól” -, most arról kaptak megerősítést, hogy „ezek” nemcsak
lopnak, de még pancserok is.

Azzal,
hogy a Legfőbb Ügyészség döntése után az érettségibotrány meghökkentő
módon „vesztegetési” esetté vált, és megkezdte hosszú menetelését a
döglött ügyek ügyosztálya felé, ez a téma is feliratkozik majd a tuti
biztos kampánytémák közé. Lehet e tárgyban is ujjal mutogatni, sejtetni,
alkalmatlanozni, bezzegezni, és mindezt azzal a jó érzéssel, hogy az
igazság úgysem derül ki soha. Meglehet persze, hogy fülön fognak még
egy-két ifjú számítógépgurut, de a valódi bűnös lassan megnyugodhat. A
minisztériumi alkalmazottnak, a tételkidolgozó szakértőnek, a nyomdai
munkásnak vagy a csomagot időnek előtte felbontó iskolai dolgozónak nem
kell tovább izgulnia – elvégre a hiba a titkosítási folyamatban volt.

Mégis, lehet ennek az egésznek egy
elvitathatatlan haszna is. Feltéve, hogy a botrány nem temeti maga alá
az egész kétszintű érettségit, az ügyben született nyilatkozatok és
állásfoglalások tökéletes alapanyagul szolgálnak majd egy jövőbeli
szövegértési feladathoz. Lévén javíthatatlan optimista, azt remélem: az a
majdani már méltóságteljes vizsga lesz. Mert a) addigra a XXI. századi
kérdések mellé egy XXI. századi lebonyolítási rendet is kiötölnek azok,
akiknek ez a dolguk; b) mindenki tudni fogja, hogy a titok nem az, ami
annak látszik, hanem amit nem árulunk el. Semmilyen okból és semmilyen
céllal.