Az egyházi
iskolák által szervezett tüntetés meghirdetett célja az volt, hogy
ugyanannyi pénzt kapjanak az államtól, mint az önkormányzati iskolák –
áll Mohácsi Viktória cikkében a Népszabadságban.

December 16-án az egyházi iskolákért szervezett
tüntetésen dr. Pápai Lajos, győri megyés püspök, a katolikus
iskolabizottság elnöke beszédében azt állította, hogy Magyarországon az
egyházaknak olyan harcot kell folytatniuk, mint annak idején az amerikai
jogvédőknek a rasszista megkülönböztetés ellen. Így fogalmazott:
„Martin Luther King azért tüntetett, hogy a buszokra, vonatokra ne csak a
fehérek, hanem a feketék is felszállhassanak. Mi pedig azért
demonstrálunk ma, hogy a magyar közoktatás buszaira, vonataira a mi
iskolánk gyermekei is felszállhassanak. Követeljük, hogy a költségvetési
törvény tervezetének módosításával szüntessék meg a diszkriminációt, a
jogegyenlőtlenséget, és állítsák helyre az egyenlő finanszírozást”.

„Van egy álmom.” Ez az örökre
emlékezetes mondat bő negyven évvel ezelőtt, 1963. augusztus 28-án
hangzott el egy olyan országban, ahol milliók alapvető emberi jogai
sérültek pusztán származásuk miatt. Martin Luther Kinget több mint 250
ezer ember hallgatta Washington központjában, a Lincoln emlékmű előtt,
ahol a faji egyenlőséget hirdette az oktatás, a munkavállalás és a
szabadságjogok valamennyi területén. Martin Luther King gyilkosság
áldozata lett.

Talán érthető, hogy
nehezen találom a hasonlóságot a hatvanas évek Amerikája, a
mártíromságra ítéltetett Martin Luther King és a magyarországi egyházi
iskolák között. A magyarországi egyházi oktatás virágzását elismerésre
méltó tanulmányi teljesítmények, növekvő diáklétszám, büszke oktatási
épületek sora hirdeti. A tüntetéshez vezető vita arról szól, hogy a
sokmilliárdos állami támogatáson felül, még a kistelepülések
összefogását ösztönző költségvetési pénzeket is igényelhetik-e az
egyházak. Függetlenül attól, hogy ebben a vitában kinek van igaza, aki
azt állítja, hogy az amerikai polgárjogi harc ilyen súlyú sérelmek miatt
tört ki, azt nehéz komolyan venni.

Az egyházi iskolák által szervezett tüntetés
meghirdetett célja az volt, hogy ugyanannyi pénzt kapjanak az államtól,
mint az önkormányzati iskolák. A rendelkezésre álló adatok alapján az
egyházi intézményben tanuló diákra 461 ezer, az önkormányzati
intézményben tanuló diákra 445 ezer forint jutott az idén. Ez az arány
gyakorlatilag jövőre sem változik. Igaz, hogy az egyházi intézmények
között mások az arányok, mint az államiak között, de azért ezekből az
adatokból nehéz lenne kimutatni, hogy az egyházi iskolák sorsa
ugyanolyan nyomorú, mint a faji megkülönböztetést elszenvedő amerikai
feketéké negyven évvel ezelőtt.

Ha
párhuzamot kell keresni az akkori amerikai feketék és a jelenlegi magyar
társadalom csoportjai között, akkor nem a komoly társadalmi befolyással
bíró egyházak jutnak az eszembe, amelyek kegyéért pártok és politikusok
versenyeznek, hanem a magyarországi romák. A jog szerint ugyan egyenlők
vagyunk, de valójában másodrendűek. Nem egy olyan egyházi intézményt
ismerek, mely a roma gyermekeket nem fogadja be. Martin Luther King a
mai Magyarországon biztosan nem a kistérségi normatíváról álmodna, hanem
annak a 600 ezer embernek a fölemelkedéséről, akinek már a születése
pillanatában eldől, hogy nehezen fog munkát kapni, nem jut el az
egyetemre, szegénységben és elutasítottságban éli le a többiekénél
sokkal rövidebb életét.

Az ő
jogaikért mit kíván tenni a püspök úr?