Nyílt válaszlevelet kapott Kásler Miklós egy pedagógustól.
Karácsony előtt levelet írt Kásler Miklós a tanároknak. Az egyik pedagógus december 23-án éjfél előtt kapta meg, majd közösségi oldalán nyílt levélben választolt rá.
Tisztelt Miniszter Úr! Köszönöm a küldetését teljesítő, kitartóan, alázattal írt, december 23-án 23:35-kor megkapott levelét, amelyre most válaszolhatok. „A magyarság számára nemzeti érték a gyermek, az óvodások és iskolások jövőjének záloga pedig az Önök kezében van” – írja. Szerintem a magyarság számára nemzeti érték az óvoda- és iskolaügy, s ez pedig jelenleg az Ön kezében van. Az iskolás gyermek – akit én diáknak neveznék – fokozatosan szuverén egyéniséggé válik. Az, hogy ebben segítsük, a tanár, az iskola – és a felelős oktatásirányítás dolga (lenne)– kezdte írását Miklósi László történelemtanár, a Történelemtanárok Egylete elnöke, szúrta ki a hvg.hu
Majd Kásler Mikós arra a mondatára, miszerint példátlan összefogás jellemezte a járványhelyzet idején a pedagógusokat, így válaszolt: számos körülmény ellenére maradtak talpon az iskolák. Önerőből, különösebb külső segítség nélkül.
A tanárok – bár némi hozzájárulást kaptak – többnyire saját pénzükből vettek laptopot, fizették a távoktatás egyes költségeit. Amikor a központi fejlesztések ellenére kevés jól használható e-tananyag állt rendelkezésre, önök kifejezetten ajánlották az egyik magánkiadó digitális tananyagait. A jelenléti oktatás idején azonban ugyanúgy nem lehetett megrendelni ennek a kiadónak a diákok számára jól bevált, az államiaknál jobban használható tankönyveit, mint a pandémia előtt– olvasható a pedagógus bejegyzésében.
Továbbá hozzátette azt is, hogy elégedett lehetne a társadalom ha a kormányzat kiemelt prioritásnak tekintené és megfelelő forrást fordítana az oktatásra.
Miniszter Úr, az még nem jutott eszébe, hogy a „különösen hálát” úgy is kifejezhetnék, ha megfizetnék a pedagógusokat? Netán az évekkel ezelőtti döntés alapján folyamatosan elzabrált, mára milliós összeget visszaadnák? Bizonyos, hogy az a felelős döntés, hogy 2022 januárjától az oltatlan kollégák helyett a többiek robotoljanak – ingyen?– olvasható Miklósi László hosszú válaszlevele végén.