Az
oktatási miniszter rendelete szerint szeptembertől maximum 3 kiló
könyvet vihetnek az alsósok az iskolába.
(Forrás: RTL
Klub)
A tanároknak úgy kell
összeállítani az órarendet, hogy a gyerekeknek ennél nagyobb súlyt ne
kelljen cipelni naponta. Az RTL Klub által lemért elsős kisdiák csomagja
mégis több mint négy kilót nyomott. A rendelet ugyanis csak a
könyvekkel számol, a táska, a tolltartó és tornafelszerelés súlyával
nem.
Matematika, írás, olvasás,
füzetek, tolltartó, matekdoboz. 1kg 80dkg. Tehát kevesebb mint 3 kiló.
Az oktatási miniszter a gyerekek gerincét féltette az indoklás szerint,
ezért alkotott rendeletet arról, hány kiló könyvet vihet az alsós
naponta. Szakértők szerint ami nem káros, az a gyerek súlyának 10%-a.
Tehát egy 30 kilós gyerek ne vigyen 3 kilónál többet vagyis ez lenne a
rendelet célja.
Most egy elsős
osztályban méricskéltek. A könyvcsomag a táskával együtt már majdnem 4
kiló lett. Azért mert a könyvtartó, a füzettartó és az üres táska
együtt, nehezebb, mint a könyvek voltak: több mint 2 kg. Az osztályban
több táskát is lemértek, de csak egy volt, amely – tartalmával együtt –
sem érte el a 3 kilós súlyt. A többiben ugyanazok a szerek vannak, mégis
nehezebbek. De szintén rendeletszerűek. Merthogy a rendelet a
pedagógusokat kötelezi valójában, hogy ne hozassanak 3 kilónál több
könyvet a gyerekekkel. A tanárok be is tartják – de a táskagyártóknak és
a füzettartó-iparnak senki nem szólt, hogy ne csináljanak nehéz
termékeket. Rendelet tehát ide vagy oda végül csak a szülő választhat
jól, hogy a gyerek ne cipeljen nagyobb súlyt, mint muszáj.