A mai érettségizők jelentős részének olyan hiányosságai vannak
történelemből, ami már-már arcpirító – írta Kiss László a Magyar
Narancsban.

Történelmi ismereteink
nagymértékben meghatározzák későbbi világnézetünket: azt, hogy milyen
kép alakul ki bennünk más népekről (például a románokról), bizonyos
történelmi problémákról (Trianonról, a nácizmusról, a kommunizmusról
stb.) és természetesen önmagunkról. Csakhogy ezek az ismeretek az
átlagember (az átlagérettségiző) fejében többnyire hiányosak,
előítéletesek, ráadásul javarészt tévesek is.

Ennek okát a történelemtanítás jelenlegi struktúrájában
is kell keresnünk. Általános és középiskolában nyolc évig tanuljuk a
tantárgyat; kétszer ugyanazt, kronológiai rendben, az őskortól a
legújabb korig – van történelemkönyv, amelyben fotó van a World Trade
Centerbe szálló repülőgépről. A szaktanárok nagy része hajlamos
elmerülni a részletekben, aminek többnyire az a következménye, hogy az
utolsó évre már jelentős a lemaradás. De még ha tartják is a tanrendet, a
nyolcadik, illetve tizenkettedik évfolyamban a második féléves anyagot
egyszerűen nincs idő átbeszélni. Kicsi az óraszám – mondhatják a
tanárok, és nemcsak a történelem-, hanem a kémia-, matematika-,
irodalom-, idegennyelv-tanárok is. Ha rajtuk múlna, egy diáknak
mindennap nyolc órája lenne.

Azt
gondolom, a tananyagot kellene átstrukturálni – akár azon az áron, hogy
új korszakhatárokat húzzunk, szakítva azzal a régi felfogással,
miszerint „forradalomtól forradalomig” kell tanulni a történelmet.
Jelenleg a 9. évfolyamon a kezdetektől a kora középkorig, illetve
honfoglalásig, a 10. évfolyamon a francia forradalomig, a 11. évfolyamon
az első világháborúig jutnak el, míg a 12. évfolyamon a huszadik
századot (az első világháború elejétől vagy végétől, ez tankönyvtől
függ) tanulják a fiatalok. A korszakhatárokat azonban ki lehetne tolni,
például így: 9.-ben Amerika felfedezéséig (1492), 10.-ben a kiegyezésig
(1867), illetve a Német Császárság kikiáltásáig (1871). Az utolsó két
évre maradna a jelenkorig hátralévő 130 év, melyet a gazdasági
világválságnál kellene „félbevágni”.

Ez nem tananyagcsökkentés lenne, csak a súlypontokat
helyeznénk át. Radikális változtatást a 9-10. évfolyamnál képzelek el:
ebben a két évben tanulják a diákok a legtöbb olyan történelmi eseményt,
amikre egy hétköznapi embernek – mondjuk ki – egyáltalán nincs
szüksége. Nem a görög vagy a római történelemre gondolok (bár azon is
lehetne módosítani), hanem az ókori Kelet vagy a Római Birodalom bukása
utáni kora középkor részletes tárgyalására. 10.-ben szintén sok
„felesleges” információval árasztjuk el a diákokat: elsősorban a
középkori egyetemes történelemre (és még véletlenül sem a magyarra!)
gondolok. Nem arról van szó, hogy a „kihagyásra szánt” témákat dobjuk a
kukába és felejtsük el őket, hanem arról, hogy sokkal rövidebben, sokkal
egyszerűbben, jobban összefoglalva kellene bemutatni őket. A kivételes
képességű tanulókat továbbra is terhelhetjük ezekkel az adatokkal,
mondjuk fakultáció keretében.