Nem volt valami nagy egyetértés Trianon-ügyben a szlovák törvényhozásban, de nincs mit csodálkoznunk rajta. Ha valaki azt gondolná éppen, hogy magyar oldalon az egyetértés nagyobb, téved. (Lovász Attila gondolatai Trianonról a pozsonyi Új Szóban)

Semmivel sem egységesebb a Trianon-megítélés ezen az oldalon, s mindennek korántsem csak az eseményt magát taglaló történelmi „emlékezet” az oka, hanem sok minden más, ami azóta történt.

Mindkét nemzet skizoid módon viszonyul a 20. század feltehetően legelszúrtabb döntésére. A Habsburg birodalmat minden áron szétcincálni akaró nagyhatalmi akarat megvalósítására leginkább a magyarság fázott rá, nem is annyira területi, mint inkább etnikai igazságtalanság okán. A magyar skizoid hozzáállás alapja a tudat, hogy Trianon meggondolatlan, rossz döntést hozott – emiatt a magyarság Trianon-képe sok esetben táplálkozik egy olyan látens elvárásból, amely szerint a dolgok visszacsinálhatók. Sok magyar álmodik arról, mi lenne, ha nem a trianoni (pardon: most már 1947-es párizsi) határok közt élne, miközben mindenki tudja, hogy jelenleg sem politikai, sem gazdasági, sem katonai akarat nincs arra, hogy határok módosuljanak Európában. Mégpedig sem erőszakos, sem megegyezéses úton.

A szlovákság sem tud mit kezdeni Trianonnal, s ezt valóban nem a parlamenti hercehurca miatt említjük. Jó dolog büszkének lenni az országra, jó dolog örülni kezdeti sikereinek. S míg a szlovákok pontosan látják, hogy a határrevízió lehetősége a nullához közeli, még mindig képesek megijedni attól, hogy a magyarok veszélyeztetik az ország szuverenitását, területi egységét. Akármennyire alakítják műtörténészek az ország tudatát s akármennyire képesek elhitetni, hogy Trianon kikerülhetetlenül igazságos következménye volt az előző évtizedek (sőt, évszázadok) politikájának, a szlovákok azért csak sejtik, hogy nem teljesen kóser a dolog, hát még azok, akik a középiskolai történelemkönyveknél tovább jutottak!

Mindkét oldalon látható, hogy nem tudunk, mit kezdeni a kilencven évvel ezelőtti békediktátummal. Az integrációs szándékok és gyakorlat számunkra kedvező részeivel sem. S ez már nagyobb baj. Túlontúl élnek bennünk a légiesített határok, s ezért mindkét oldalon, a mindennapi életben sokat tesznek a kormányzatok. A határ még mindig fontos – s itt van valahol a kutya elásva. Nincs jövőkép, vízió, de mindennapos határt légiesítő gyakorlat sem, miközben a szlovákiai magyarság soha nem látott sebességgel, önként és dalolva asszimilálódik, mintha schengeni térség nem is létezne.

Egy szerb politológus a nyomorunkat csodálatos mondattal illusztrálta: Népeink ezerrel száguldanak a jövőbe vezető autópályán, de az utat a visszapillantó tükörben figyelik.
Itt tartunk.

Az Új Szó eredeti cikke »

Figyelem: A szemlézett cikkek minden esetben a szerző(i)k véleményét tükrözik, és nem a TTE álláspontját. Ha önnek is véleménye, vagy megjegyzése van az olvasottakkal kapcsolatban, a honlapon fórum indításával jelezheti.