18 történelemtanár nyílt levele az oktatási miniszterhez, az OKNT elnökéhez és más illetékes vezetőkhöz

Az utóbbi időben számos helyről – egyebek mellett Magyar Bálint oktatási miniszter úr beszédeiből és nyilatkozataiból – értesülhettünk arról, hogy a tárca az általános iskolai kezdőszakasz hat évre való meghosszabbítását és ezzel összefüggésben a magyar közoktatás szerkezeti átalakítását az oktatásügyi modernizáció fontos elemének tekinti. Mi, a történelemtanítás megújítása mellett elkötelezett történelemtanárok egyetértünk a változások szükségességével. Úgy gondoljuk, több időt kellene fordítani az alapkészségek fejlesztésére az ismeretek többszöri megtanítása helyett. Jelen levelünkben a tervezett szerkezeti reform és a történelemtanítás tantervi szabályozásának kérdéseivel foglalkozunk.

1.
Mint emlékezetes, az 1995-ben elfogadott Nemzeti alaptanterv a rendszeres, kronologikus történelemtanítást egyciklusúvá kívánta tenni, és a 7–10. évfolyamokra helyezte. Ez azt jelentette volna, hogy az általános iskolában elkezdett kronologikus ciklus a középiskolában – illetve a szakiskolában – fejeződött volna be. Annak idején e levél aláírói közül többen is helyeselték és támogatták ezt az elképzelést – vitatkozva a szakmai közösség túlnyomó többségével. Azóta azonban sok minden történt, és ma már egyöntetűen úgy látjuk, hogy egy ilyen értelmű tantervi szabályozás újbóli kezdeményezése nemcsak veszélyeztetné a reform céljait, de fölösleges is volna.

• A NAT-viták bebizonyították, hogy a történelemtanterv a szerkezeti reform arkhimédészi pontja – politikai értelemben is. A történelemtanítás szabályozásának döntő szerepe volt abban, hogy a tanárok nem tudták elfogadni a Nemzeti alaptantervet, azzal – és végső soron az azt bevezető kormányzattal – szembefordultak. Nem szabad hagyni, hogy egy ilyen hiba másodszor is meghiúsítsa a közoktatás immár elodázhatatlan tartalmi átalakítását.

• A NAT azzal, hogy egy négyéves történelemtanítási ciklust írt elő, és azt ráadásul kronológiai határpontok kijelölésével mintegy felosztotta két iskolafokozat között, a tartalmi szabályozás korszerűtlen és antiliberális útját választotta. A tartalmi elemeket, a tételesen felsorolt ismereteket állította a figyelem középpontjába, és ezek váltak a NAT-nak való megfelelés kritériumaivá. A Nemzeti alaptanterv ezzel a kerettanterv előkészítőjévé vált. Megítélésünk szerint szükségtelen, és árt a történelemtanítás megújulása ügyének, ha az iskolák számára előírjuk, hogy melyik évfolyamon mettől meddig kell eljutni a történelemtanítás kronologikus ciklusán belül.

• A történelem tantervének ilyen felosztása azon a feltételezésen is alapul, hogy az egyik évben félbehagyott történet a következő évben folytatható, továbbépíthető. Ez gyakran akkor sincs így, ha a gyerekek egy iskolán belül maradnak, és a tanár sem változik. Iskola , sőt iskolatípus-váltás esetén végképp semmi okunk azt feltételezni, hogy az előző évben elejtett fonal minden további nélkül felvehető és továbbfonható.

2.
Meggyőződésünk, hogy van más út. Úgy gondoljuk, hogy az általános iskolában le kell mondanunk a középiskolai típusú „szélességelvű” történelemtanításról. Nem az első hat évfolyamot, hanem a teljes iskolatípust kell megszabadítani ettől a tehertételtől. Szemünk előtt egy olyan általános iskolai történelemtanítás lebeg, amelynek az eddigitől eltérő a funkciója, amely a képességek fejlesztését, a történelem iránti érdeklődés felkeltését és a történelmi szemlélet megalapozását állítja a középpontba, ahol a jelenleginél lényegesen nagyobb hangsúly esik a történelmi személyiségekről és a hétköznapi életről szóló történetekre. Az ilyen felfogású történelemtanítás tananyaga célszerűen moduláris formában rendezhető el, ahol az egyes modulok tartalmilag nem feltétlenül épülnek egymásra – „fejezetek a történelemből” –, és így bizonyos határok között szabadon választhatóak, illetve egymással felcserélhetőek. Az egyes modulok sorrendje természetesen lehet kronologikus, de feldolgozásuk során ekkor sem szabad törekedni arra, hogy összességükben „lefedjék” a történelemtanítás hagyományos kánonát. Elgondolhatóak olyan modulok is, amelyek történelmi „hosszmetszeteket”, „mélyfúrásokat” vagy éppen életrajzokat állítanak a középpontba. Megítélésünk szerint egy ilyen értelmű történelemtanítás akár a 3. évfolyamon is elkezdődhetne, és egészen a 8. évfolyamig tarthatna -természetesen igazodva az életkori sajátosságokhoz. Épp ezért a tartalmi átalakításokkal egyenrangúan fontosnak tartjuk az egyes modulok pedagógiai kidolgozottságát. Véleményünk szerint a változásuk kulcsa ez.

3.
Ami a történelem középiskolai tanítását illeti, azt természetesen alapvetően befolyásolni fogja az érettségi vizsga átalakítása; így itt mindenekelőtt ezzel a kérdéssel kívánunk foglalkozni. Kulcskérdésnek tartjuk, hogy a kerettantervek által is biztosított és a jövőben remélhetőleg még tágasabbá váló tantervi szabadságot ne írja felül a tartalmi elemek vonatkozásában az érettségi követelményrendszere. Szeretnénk elérni, hogy a középiskolai történelemtanítás a múlt – és a jelen – mélyebb megértéséhez, a társadalomról való kritikus gondolkodáshoz, az interkulturális megértés képességéhez vezesse el a fiatalokat. Ehhez azonban az szükséges, hogy ne kelljen az adatok egy előre meghatározott kánonát megtanítani. Fontosnak tartjuk, hogy az írásbeli érettségi történelemből egyáltalán ne tartalmazzon olyan, ún. „rövid választ igénylő” kérdéseket, amelyek elszigetelt adatokra kérdeznek. Meggyőződésünk, hogy a történelmi tudás kielégítően mérhető olyan kérdésekkel is, amelyekre többféle ismeretrendszer birtokában is egyenértékű válaszok adhatók. Megfontolandónak tartjuk – mind közép-, mind emelt szinten – a projektérettségi gondolatát is, amely a mozgóképkultúra és médiaismeret tantárgy esetében már polgárjogot nyert.

Egy olyan érettségi követelményrendszer, amely nem a tudás elemekre bontására, hanem komplex alkalmazásának képességére koncentrál, kellő alapot biztosíthatna – részletekbe menő központi szabályozás nélkül is – a középiskolák számára, hogy maguk határozzák meg, mit, mikor és milyen elrendezésben tanítanak történelemből.

4.
Nem azért írtuk le mindezt, mintha szakmai koncepciónkat bürokratikus döntésekkel kívánnánk megerősíttetni. Az állami tantervek újraírásánál fontosabb és sürgetőbb feladat szabadon választható tanítási programok kidolgozása és felkínálása az iskoláknak. Csak azt akartuk jelezni, hogy van más út is a szerkezeti reform és a történelemtanítás összehangolására.

Budapest, 2002. november

Bacskay Bea történelemtanár, Deák Diák Iskola, Budapest

Beró László történelemtanár, Jókai Mór Gimnázium, Komárom, az EUROCLIO elnökségi tagja

Bihari Péter vezetőtanár, Fővárosi Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium

Dupcsik Csaba tudományos főmunkatárs, MTA Szociológiai Kutatóintézete

Eszterág Ildikó történelemtanár, szerkesztő, Budapest

Farkas Zoltán szakvezető tanár, Szegedi Tudományegyetem Ságvári Endre Gyakorló Gimnáziuma

Foki Tamás vezető szaktanácsadó, Fővárosi Pedagógiai Intézet

Gönczöl Enikő programfejlesztő munkatárs, Pedagógus-továbbképző Módszertani és Információs Központ, Pilisborosjenő

Gyarmati György habil. egyetemi docens, Pécsi Tudományegyetem

Jakab György tudományos munkatárs, Országos Közoktatási Intézet

Knausz Imre egyetemi docens, Miskolci Egyetem, a Történelemtanárok Egyletének alelnöke

Kopcsik István igazgató, Kolumbusz Humángimnázium, a Történelemtanárok Egyletének alelnöke

Lőrinc László történelemtanár, Alternatív Közgazdasági Gimnázium, Budapest

Mendly Lajos történelemtanár, Deutsche Schule, Budapest

Miklósi László történelemtanár, a Történelemtanárok Egyletének elnöke

Repárszky Ildikó vezetőtanár, Fővárosi Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium

Stefány Judit történelemtanár, Alternatív Közgazdasági Gimnázium, Budapest

Vass Vilmos történelemtanár, Centenáriumi Általános Iskola, Budapest, egyetemi adjunktus, Szegedi Tudományegyetem