Hivatalosan is vitára bocsátották a 2024-től érvényes történelem érettségi követelményeinek tervezetét, és van benne, ami elgondolkodtató.

Ez a dokumentum, a néhány hónapja megismert új bemeneti szabályozókkal (Nemzeti Alaptanterv, illetve a kerettanterv) együtt sem olyan világbotrány, mint a Wass-sal és Herczeggel megspékelt új, zsúfolt irodalomkánon. Amivel nem állítjuk, hogy a történelemtanítás hajója messzebb kerüli a jéghegyeket, mint a magyaré. Egyszerűen arról van szó, hogy 1990 után eleve későn és lassan kezdett jó irányba fordulni, réges-régi, szocializmus előtti és az alatt tovább növekedő tematikai és módszertani terheket cipelve magával: a politika-központúságot az életmódtörténet terhére, a 19. századból örökölt nemzeti csőlátást a tág kitekintés helyett, vagy a megmondást a gondolkodtatás, vita, játék, tevékenységek, kritikai szemlélet terhére. Ahogy arról már korábban írtunk, e „hajó” a rendszerváltás táján, megkésve és lassan, de kezdett jó irányba fordulni, ám 2010 után visszafordult. Így a mostani érettségi dokumentum is csak a fent jelzett folyamat apró elemeként értelmezhető, illetve azzal a társadalmi környezettel együtt, ami körbeveszi: az egyentankönyves, centralizált iskolarendszer és az új irányú markáns hivatalos emlékezetpolitika.

Folytatás