A Történelmi Kávéház következő előadására 2014. május 8-án 15 órakor az ÁBTL aulájában kerül sor (Budapest, VI. ker. Eötvös utca 7.)

Az előadás címe: Akcióban a Katpol „sötét részlege” – Adalékok a „B” (Támadólagos elhárítás) osztály működéséhez
Előadó: Okváth Imre

Az állambiztonság történeti kutatásában az elmúlt időszakban mind több résztanulmány, közlemény jelent meg a katonai hírszerzést és kémelhárítást egyesítő Katpol tevékenységéről, szervezetéről, vezetőiről. Bővülő ismereteink ellenére még mindig hiányos tudással rendelkezünk a hírszerzés és a támadólagos elhárítás szervezeti kereteiről, vezetőiről, a működtetett ügynökhálózat szervezési-vezetési elveiről, módszereiről és hatékonyságáról. A Katpol tevékenységében hosszú ideig nem különült el élesen e két funkció, az ügynökök számára megszabott tervekben egyaránt szerepeltek politikai, katonai, gazdasági felderítési és a preventív, bomlasztó feladatok. A figyelem középpontjában az ellenséges titkosszolgálatok ausztriai és nyugat-németországi szervezeteinek felderítése, a magyar katonai emigráció legaktívabb tagjainak azonosítása és Magyarország elleni tevékenységüknek a semlegesítése állt. A két szolgálati ág elkülönülésére és az addigi tevékenység negatív megítélésére Farkas Mihály 1948. szeptemberi honvédelmi miniszteri kinevezésével került sor, aminek hátterében az addigi rivális, az ÁVH hasonló ténykedéseinek – a pártvezetés részéről történő – preferálása állt. E bizalmatlanság jeleként került sor a katonai titkosszolgálat 1949 eleji szervezeti változtatására és az addig teljhatalommal irányító Gát Zoltán ezredes háttérbe szorítására, annak ellenére, hogy az ezredes az új főcsoportfőnök hírszerzési-helyetteseként látszólag továbbra is a felderítés teljes folyamatának irányítójaként tűnhetett fel.

A támadólagos elhárítás feladataira önálló osztállyá szervezet, ún. „B-osztály” élére az a Serényi István került, aki 1945 nyarától – a szovjet katonai elhárítás protezsáltjaként – már több vezetői posztot is betöltött a Katpol-on. Az új osztályvezetőtől és munkatársaitól nem állt távol az erőszakosabb titkosszolgálati módszerek alkalmazása a kívánt célkitűzések megvalósítása érdekében. Így, ha kellett, általuk szervezett embercsempészetből nyert pénzekből finanszírozták az egyre bővülő ügynökeik, futárjaik, „postaládáik” működését, vagy terveztek az emigráns katonai vezetők ellen merényleteket, „hazaszállítási elrablásokat”. A disszidenseket a határon biztonságosan átvezető, kísérő katpolos ügynökök a kifizetendő forint és dollár összegek egy meghatározott részét kötelesek voltak tartótisztjeiknek leadni. 1949 nyarán egy kétszemélyes „szökés” tarifája 5000 forint és 1000 dollár volt, amelyből a vállalkozó ügynök megtarthatta a dollár felét. Különösen intuitívak voltak az emigráns katonai vezetők elleni merénylettervek kigondolásában és végrehajtásában. A két leghírhedtebb – és tévesen az ÁVH-nak tulajdonított elrablási kísérlet is – Serényiék nevéhez fűződik. Dósa Attila hadnagyot eljutatták Budapestre, míg Kovács Attila hadnagy meghalt a kibontakozó pisztolypárbajban.

A KávéháZi beszélgetés folyamán arra törekszem, hogy kutatási eredményeimre támaszkodva – a teljesség igénye nélkül – bemutatassam e „sötét akciók” megszervezőit, a „B-osztály” tagjait, Boros Miklós őrnagy, osztályvezető-helyettest, Varsányi György, Ravasz Gyula alosztályvezetőket, Dénes László, Bartha Dezső főhadnagyokat, Szőke Béla, Bányai József hadnagyokat, az akciókat végrehajtó jelentősebb – sikeres, vagy kudarcot szenvedett – hálózati személyeket, továbbá az erre fordított összegeket. Annak eldöntése, hogy a Támadólagos elhárítás osztály tevékenysége a hidegháború e konfrontációs időszakában mennyire tekinthető sikeresnek, vagy kudarcokkal telítettnek még további kutatásokat igényel, de a végső összegzés és vélemény kialakításához az ilyen jellegű eszmecserék is segíthetnek.

Okváth Imre