Az észtek tíz év alatt varázsolták az
iskolarendszerüket az élvonalba, ezt mi is megtehetnénk – állítja Csapó
Benő. Az oktatáskutatót egy tavaly megjelent kutatásról kérdezte a
Figyelőnet…

… arról, mi a
titkuk az e tekintetben sikeres országoknak. Kiderült megint, hogy a
kulcs a pedagógus, de az is, hogy sok látszólag evidensnek tűnő megoldás
– például a kisebb vagy a homogén osztályok létrehozása – inkább kárt
okoz, mint használ.

Igen, első
közelítésben érvényes ez az egyenlet. Egy jól kiválasztott és
felkészített tanári kar önmagában is meghatározó erővel járul hozzá a
tanulmányi eredményekhez, még akkor is, ha minden egyéb tényező
változatlan. A valóságban azonban az a helyzet, hogy a tanárok ilyen
kitüntetett helyzetének megteremtéséhez szükség van számos további
feltételre. Például a tanári munka jelentőségének széles körű
felismerésére, támogató közvéleményre. Ezek az előfeltételek azután más
mechanizmusokon keresztül is előmozdítják az oktatás
fejlődését.

Milyen egyéb
tényezőkre kell fókuszálni, ha sikeres oktatási rendszert akarunk
kialakítani?

Fontos a pedagógusok
„helyzetbe hozása”: elengedhetetlen, hogy a tanárok rendelkezzenek a
feladatuk elvégzéséhez szükséges kompetenciákkal és eszközökkel. Kell,
hogy maguk dönthessenek, majd szembesüljenek a döntéseik hatásával, és
vállalják a következményeket. A tanárokat kikísérletezett, kipróbált,
bizonyítottan működőképes módszerek egész repertoárjára kellene
felkészíteni. Szükség van emellett a rendszeres objektív visszajelzésre,
amit például biztosíthatnak az évenkénti felmérések. Ehhez persze az
kell, hogy a tanárok elemezni tudják a visszajelzések eredményeit, és
kapcsolatot tudjanak teremteni a saját tevékenységük hatásai és a mért
teljesítmények között. Finnországban a tanárok olyan szintű
kutatás-módszertani felkészítést kapnak, amely alapján ők maguk képesek
szakszerűen oktatási kísérleteket lebonyolítani, így folyamatosan
fejleszthetik saját módszereiket, és képesek felmérni egy-egy újítás
hatását.

Az oktatási rendszerekről
folyó párbeszédben mind gyakrabban jelenik meg a mérés, értékelés,
Whelan is gyakran hivatkozik ezekre. Miért kapnak a különböző felmérések
ekkora figyelmet?

Ahhoz, hogy
eredményeket egyáltalán összehasonlíthassunk, objektív adatokra van
szükség. Ha nem lennének adataink, most nem lenne miről beszélni. Az
OECD azért indította el a PISA-felméréseket, hogy mérni lehessen az
oktatási rendszerek hatékonyságát, és meg lehessen mutatni az oktatásnak
a gazdasági fejlődésre gyakorolt hatását. A nemzetközi összehasonlító
vizsgálatok leírják, melyek a világ legjobban teljesítő rendszerei,
milyen tulajdonságok jellemzik ezeket, ezekhez képest hol tartanak a
többiek. Ebből következtethetünk arra, hogy milyen a mi rendszerünk, mik
a tennivalók. Azt is meg lehet mérni, milyen hatása van egy-egy
változtatásnak. A nemzeti értékelési rendszerek már az egyes
intézmények, iskolák, esetleg iskolai osztályok számára nyújtanak
visszajelzéseket. Sok országban kiépülőben vannak a tanulói szintű
visszajelzést szolgáltató értékelési rendszerek, amelyek már az egyéni,
személyre szóló, differenciált fejlesztést is
támogatják.

Az
interjú teljes szövege a Figyelőneten
»