Civilek és az ellenzék állásfoglalása. A TTE is aláírója a dokumentumnak.
Ez a törvénytervezet tovább csorbítja az óvodák, iskolák szakmai autonómiáját és a szülők önrendelkezési jogát. Többek között a következőkről rendelkezik:
Már négy éves kortól az óvodába kényszeríti azokat a gyermekeket is, akiknek a szülei ezt ellenzik, miközben a súlyos óvodapedagógus-hiány miatti minőségromlás következtében inkább a feltételek rugalmassá tétele lenne indokolt.
Egy arctalan hivatalos szervre bízva lehetővé teszi, hogy a 6 éves korukat betöltött gyermekeket akár az őket ismerő óvoda szakmai véleménye ellenére is erőszakosan az iskolába kényszerítsék.
Nem teremti meg sem az anyagi, sem a személyi feltételeit annak, hogy az iskolák szakszerűen, az iskola keretein belül foglalkozzanak azokkal a sajátos nevelési igényű, tanulási, magatartási zavarral küzdő vagy hátrányos helyzetű gyermekekkel, akik számára a magántanulói státusz eddig is kényszer, és nem választható alternatíva volt, így fennáll a veszélye, hogy ezeket a gyermekeket az intézményrendszer továbbra is hatékony segítség nélkül kiveti magából.
Meggátolja a szülőket abban, hogy színvonalas tanulócsoportokat alapítva vagy családi körben, otthonukban oktatva saját döntésük szerint kimenekíthessék gyermeküket a gyenge állami oktatási rendszerből. Elvész a szülő azon joga, hogy gyermeke számára a szerinte legmegfelelőbb oktatási formát válassza.
A kötelező osztályozás bevezetésével beavatkozik azoknak az alternatív oktatási intézményeknek a szakmai munkájába, ahová a szülők épp azért íratták gyermeküket, hogy elkerüljék a hagyományos osztályzásra épülő módszertant.
A beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók számára olyan külön foglalkoztatást ír elő, melynek megvalósítása a fennálló szakember- és tanárhiány mellett nem kivitelezhető.
Megakadályozza, hogy a tanárok az általuk szakmailag legalkalmasabbnak ítélt tankönyveket használják.
A tankönyvkiadásban járatlan egyházak számára megteremti a tankönyvkiadás lehetőségét, miközben a nagy szakmai tapasztalattal rendelkező, nemzetközi hírű tankönyvkiadókat ellehetetleníti, ezzel tovább fokozzák a szektorsemlegesség ellehetetlenülését, az egyházi oktatás jobb helyzetbe hozását, miközben az egyházi iskolák zöme váltja ki az oktatási szegregációt.
Az intézményvezetők megbízásánál megszünteti a tanárok, szülők és diákok véleményezési jogát, így az aktuális hatalom korlátlanul, a szakmai alkalmasság vizsgálata nélkül az intézményvezetői székbe helyezheti a saját embereit.
Megteremti a már megbízott intézményvezetők azonnali eltávolításának lehetőségét, ha a legkisebb mértékben – például pusztán egy nem preferált civilszervezet iskolai előadása miatt – kellemetlenné válnak a hatalom számára.
Lehetőséget biztosít a pedagógusok terheinek további növelésére, miközben a tanárok már most is emberileg és szakmailag is a végletekig túl vannak terhelve.
A törvénytervezetben több helyen is megjelenő, ismeretlen szempontok szerint működő új hivatalos szerv újabb fenyegetést jelent a szakmaiságra. Egy arctalan, bürokratikus hatóság nem képes helyes pedagógiai döntéseket hozni; ehhez helyi ismeret, rugalmasság, szakértelem és személyesség lenne szükséges.
A törvénymódosítást nem előzte meg szakmai egyeztetés; miközben a módosítások gyermekek, tanárok, szülők millióit érintik. A törvénymódosítás benyújtásával a kormányzat szakmai vákuumba került.
A jó oktatás alapja a bizalom légköre; a tervezett törvénymódosítás épp ezt a bizalmat rombolja tovább.
Követeljük a törvényjavaslat azonnali visszavonását! Követeljük az oktatás valamennyi kérdéséről valódi, az érintettek és a szakértők bevonásával zajló érdemi egyeztetést!
Nem mondunk le arról, hogy gyermekeink számára minőségi oktatást teremtsünk, és ezért készek vagyunk tenni is!
Az oktatás gyermekeink és az ország jövőjét meghatározó, pártérdekek felett álló közös nemzeti ügyünk.
Csatlakozó civil szervezetek:
Agóra Oktatási Kerekasztal
Akadémiai Dolgozók Fóruma
Alapítványi és Magániskolák Egyesülete
Amnesty International Magyarország
Civil Közoktatási Platform
Cseve Csoport
Dunakanyar Oktatási Műhely Alapítvány
Főnix Mozgalom
Hálózat a Tanszabadságért
Haver Alapítvány
Hívatlanul Hálózat
Igazgyöngy Alapítvány
Kék Erdő Alapítvány
Közösségépítő Mozgalom
Magyar Anyák
Magyar Pedagógiai Társaság
Magyartanárok Egyesülete
Másállapotot a Szülészetben Mozgalom
Oktatási Vezetők Szakszervezete
Ökotárs Alapítvány
Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete
Pedagógusok Szakszervezete
ReSuli – a Megújuló Oktatásért Alapítvány
STEP – Szegedi Tanárok Együttműködési Platformja
Szikra Tehetséggondozó Egyesület
Szülői Hang Közösség
Szülői Összefogás Gyermekeink Jövőjéért
Tanítanék Mozgalom
Tankönyvesek Országos Szövetsége
Társaság a Szabadságjogokért
Tehetséges gyerekek és szüleik – Átütő fejlődésű gyerekek és szüleik