Miközben
a jelenlegi kormány és a Fidesz is erősítené az állam szerepét a
közoktatásban, a nemzetközi vizsgálatok azt mutatják: magasabb
teljesítményt nyújtanak azok az oktatási rendszerek, amelyekben nagyobb
az intézmények önállósága. Igaz, kell az erős állami ellenőrzés.
(Forrás: Népszabadság)

Sok területen
új államosításra van szükség, a gazdasági-pénzügyi válság felhívta a
figyelmet az állam szerepének megerősítésére – jelentette ki Stumpf
István, az Orbán-kormány kancelláriaminisztere tegnap Nyíregyházán, a
Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezete (MKKSZ)
akadémiájának előadásán. Leszögezte: az új államosításnak az
egészségügyet és az oktatást mindenképpen érintenie kell, hiszen ezek
olyan fontos feladatok, amelyeket senki másra nem lehet
átruházni.

Az, hogy a közoktatásban
erősebb állami szerepvállalás szükséges, már egy ideje napirenden van:
ezen a véleményen van a jelenlegi oktatási miniszter, Hiller István és a
Fidesz volt oktatási minisztere, Pokorni Zoltán is. Értesüléseink
szerint a Fideszben erős a vita arról, hogy az oktatást teljesen
államivá kéne-e tenni, vagy csak részben. A fő problémát egyébként
Hiller és Pokorni is abban látja, hogy a központi költségvetésből érkező
támogatás nem elég az iskolai költségekre, az önkormányzatok viszont
eltérő gazdasági helyzetük miatt eltérő összegekkel tudják kiegészíteni
az állami pénzt. Ennek következménye a színvonalbeli különbség, ráadásul
épp azokon a kistelepüléseken a legrosszabb a helyzet, ahol a
legnehezebb sorsú diákok élnek. A megoldásra azonban az
oktatáspolitikusok más-más receptet kínálnak.

Hiller István a szegregáció csökkentése érdekében
tárgyalásos úton venne át iskolákat az önkormányzatoktól, teljes állami
fennhatóságba. „Magas szakmai színvonalat, átjárhatóságot jelentenének
az állami iskolák; a finanszírozás egyértelmű és kiszámítható lenne” –
nyilatkozta lapunknak. Az öszszes iskola állami fenntartásba vétele
ugyan nem cél, de a tárcavezető úgy gondolja: a rövid távon száz, hosszú
távon ezer állami iskola a rendszer egészére hatással
lesz.

Pokorni más irányba indulna: ő
a béreket vonná központi fennhatóság alá, s valamennyi pedagógus a
központi költségvetésből, közvetlenül kapná a fizetését. „Ha garantáljuk
a béreket, az állandóságot jelent, és kiegyenlíti a viszonyokat” –
véli. Emellett az önkormányzatok továbbra is kapnának alaptámogatást,
amiből a működési költségeket, az épületek fenntartását fedezhetnék, s
így nem csorbulna az iskolafenntartói jog.

Értesüléseink szerint a Fideszben vannak olyan
vélemények is, amelyek nem ennyire differenciáltak – legyenek állami
iskolák, közös tantervvel, tankönyvvel. Úgy tudjuk, a vitában Orbán
Viktor pártelnök mondja majd ki a döntő szót.

Miközben hazánkban az állam szerepének erősítésén
gondolkodnak, a legtöbb fejlett ország igyekszik minél nagyobb
önállóságot adni a helyi és az intézményi
szereplőknek.

– Arra az
OECD-országokban nincs példa, hogy az állam közvetlen működtetési
feladatokat akarna átvenni a helyi közösségektől. A fejlett országok
óvakodnak a közvetlen intézményfenntartástól, illetve ha ilyen van,
szabadulni próbálnak a központi bérgazdálkodástól – mondja Halász Gábor,
az ELTE egyetemi tanára, aki nemrégiben tanulmányt készített arról,
hogyan oszlik meg a felelősségvállalás a fejlett országok közoktatási
rendszereiben az állam, a helyi közösségek és az intézmények közt. Az
OECD Oktatási, Kutatási és Innovációs Központja Igazgató Tanácsának
tagja szerint a fent vázolt utak legföljebb rövid távon kínálnak
megoldást – hosszú távon tévútnak bizonyulhatnak.

– A kiemelkedő oktatási eredményeket elérő országok
gyakorlatának elemzése azt mutatja, hogy ahol nagyobb az intézményi
önállóság, ott magasabb a teljesítmény. A PISA-vizsgálatok pedig arra
világítanak rá, hogy ott jobb a teljesítmény, ahol az iskolai önállóság
fejlett elszámoltathatósági és visszajelző rendszerekkel párosul. Vagyis
az igazgatók, az értékelő szakemberek rendszeresen ellenőrzik az
iskolákban folyó munkát, rendszeresen mérik a diákok tudását – mutat rá
Halász Gábor. Az erős állami szerepvállalásra tehát szükség van, de
ennek a stratégiai irányításra, a megfelelő értékelésre, visszajelzésre
kellene fókuszálnia, nem olyan feladatokra, amit a helyi hatóságok is el
tudnak végezni.

Halász Gábor úgy
látja: az iskolák állami fenntartásba vételéhez vagy a központi
bérgazdálkodáshoz óriási szervezetet kellene kiépíteni, amelynek több
száz vagy több ezer iskolai költségvetést kellene évente elkészítenie,
és olyan munkáltatói feladatokkal kellene foglalkoznia, mint például az
egyes pedagógusok bérezése, a fegyelmi ügyek, elbocsátások. Ez rendkívül
drága lenne, rugalmatlanná, nehézkessé tenné a
rendszert.

Az OECD-országok
többségének oktatási rendszere decentralizált, a döntések jelentős
hányada helyben születik. Az állam szerepe a közoktatásban elsősorban a
rendszer egészének stratégiai irányítására, az egységes oktatáspolitikai
célok teljesülését támogató szabályozások kialakítására, illetve a
visszajelző funkció működtetésére irányul. Halász Gábor szerint a
jelenlegi magyarországi irányítási modell megfelelő, bár a rendszeren
belül kétségtelenül számos probléma fölhalmozódott. Emlékeztet rá, hogy
az önkormányzatok meghatározó szerepére épülő oktatásirányítási
rendszerek működőképességét és teljesítményét alapvetően befolyásolja az
önkormányzatok mérete és száma. Magyarország e téren rendkívül rosszul
áll: tízmillió lakosra 3175 önkormányzat jut, s ezek több mint fele
iskolafenntartó is, egy-egy településen átlagosan 3100-an élnek.
(Összehasonlításul: Finnország 5,2 millió lakosára 455 önkormányzat jut,
az átlagos lélekszám 11 200.)

– A
települések eltérő méretei eltérő feladatok ellátását teszik lehetővé,
amit a legtöbb országban figyelembe is vesznek. A hazai szabályozás
ugyanakkor nem tesz különbséget a kisebb és a nagyobb települések
feladatai között. Mivel így jelentős feladatok hárulnak olyan
településekre is, amelyek méretüknél fogva eleve képtelenek azok
megfelelő színvonalú ellátására, mind a szakmai, mind a laikus
közvélemény arra a megállapításra jut, hogy az önkormányzatok képtelenek
az iskolákkal kapcsolatos megfelelő feladatellátásra. De ez nem igaz –
magyarázza, hozzátéve, hogy a közigazgatás egészének reformjára lenne
szükség, például a feladatellátás érdekében történő társulás kötelező
előírására. Halász Gábor szerint az állam visszajelző funkciója sem
működik megfelelően, hiányzik például egy alapvető és nélkülözhetetlen
elem, az iskolák rendszeres külső értékelése. Az érdekeltségek és a
szankciók rendszere sem következetes: nem megoldott például a tartósan
alulteljesítő iskolák „szanálása”, minőségi okokból nem zárnak be
iskolákat. Halász Gábor úgy látja: mindezek megoldásáról a politikai
elit nem tud konszenzusra jutni, ezért inkább olyan tévutakra téved,
mint az állami iskolafenntartás vagy a központi
bérgazdálkodás.