Az oldal egyrészt a
mindennapi tanításhoz szükséges segédleteket tartalmazza: tematizált
óravázlatokat, forráshelyek gyűjtőpontjait a különböző tantárgyakban
mélyebben elmélyedni kívánóknak, tematikus anyagrész-összefoglalókat,
oktatási híreket (mivel az oldal amerikai, ezért erre számítsunk, bár
ennek tanulmányozása sem lehet érdektelen). Ezen kívül könyvajánlókat és
az oldal és a szerkesztésben résztvevők által elnyert díjak listáját
kereshetjük, és találhatjuk meg.
Az
oldalon található eseménynaptár-kategória részletes aloldalán egy
kalendár-formába rendezett havi lebontású naptárat kapunk, ahol a
különböző linkek az események magyarázatában, és a taníthatóság
növelésében segítenek. Az óratervek-kategória tantervei komplex
magyarázatot adnak sok kérdésre, és az oldal szerkesztői elképzelései
szerint segíthetnek megtervezni a megfelelő témának megfelelő oktatási
tervet is. Az „Új” szekcióban pedig olyan különlegességek vannak, mint a
táblaápolási-szaktanácsadás (hogy tisztítsuk meg, és tartsuk könnyen
fényesen a táblát), illetve pdf-formátumban különböző díjak okleveleit
találhatjuk meg, ahol azt a tanácsot adják, hogy csak ki kell nyomtatni,
és már rá is lehet írni a diák nevét.
Megtalálhatjuk még a mókás tanári hibák és bakik
leírását, illetve játékokat és azok ismertetőit. Mivel az oldal
folyamatosan bővül , ezért a tartalmi fejlesztések áttekintése
lehetetlen is lenne, így mindenki keresse meg azt, ami őt igazán
érdekli. Mivel szerintem még egy laikus érdeklődő is talál magának
olvasnivalót, ezért jó böngészést minden érdeklődőnek.
0shares
Már egy mozijegy ára is segítség! Ha teheted, támogasd a Történelemtanárok Egyletének munkáját!