Közeleg az évforduló, és máris 56-ról folyik a színvonalas
társadalmi vita, hálistennek. Ezek a közös gondolkodások mindig busásan
gyümölcsözők. Tavaly is milyen jól sült el – írta Tóta W. Árpád az
Indexen.

A szettet Havas Szófia
nyitja meg, ez a szimpatikus, második ifjúságában is
dresscode-kompatibilis lábakkal bíró káderasszonyság. Ilyet szól: neki
az nem volt forradalom, mert a nyilasokat és a fegyveres hülyegyerekeket
nem bírja forradalmárnak nevezni.
a „forradalom” vezéralakja
egy Havas Szófiánál sokkal vérvörösebb kommunista
volt

Szófia ugye akkora kommunista,
mint ide Tengiz. Szabra, pedigrés szovjetember. Horn Gyula unokahúga,
moszkovita, és nyíltan 56-gyalázó. Antiötvenhatos, az ízes-népi
antimagyar mintájára. Illetve van erre tősgyökeres kifejezés: Havas
Szófia ellenforradalmár. Ja és persze MSZP-képviselő és
szakpolitikus.

Hát nem szép tőle,
hogy így beszél ötvenhatról. Viszont van rá oka: a családi
legendáriumban az úgynevezett forradalmárok ölték meg az apját, aki
mellesleg Horn Gyula testvére volt. Más források szerint ez nem igaz,
hanem elgázolta egy szovjet teherautó, de ez majdnem mindegy. Akár
megölhették volna a forradalmárok is, akkoriban úgymond vadásztak a
kommunistákra egyes hazafiak. Tök vicces egyébként, hogy közben a
„forradalom” vezéralakja egy Havas Szófiánál sokkal vérvörösebb
kommunista volt, aki még látta Lenint.

Hadd mondok egy személyeset, ni. Az én nagyapám a
kerületi pártbizottságban dolgozott 1956-ban. Papírokat iktatott és
tologatott, egész életében nem adta jelét annak, hogy egy légpuskát el
tudna sütni. Nem azért volt párttag, mert meggyőzte Marx és Engels,
hanem mert szocializmus nélkül esélye se lett volna feljönni a fővárosba
a falucskából, ahol a földet túrta fiatalkorában. Belekeveredett,
na.

No, a tisztelt forradalmárok,
feltörvén a pártházat, végiglátogatták az ott talált címlistát. Volt
nekik géppisztolyuk meg rossz arcuk, és mondták nagyapának, hogy
öltözzön, visszük. Újszülött gyerek ide vagy oda, ők viszik. Azt nem
mondták, hova, de nyilván nem vitaestre. Aztán valahogy mégse vitték el,
talán arra járt egy szovjet járőr, vagy ilyesmi, és elmenekültek. Húsz
évre voltam akkor a megszületéstől, de ki merem jelenteni: ezek nem
voltak jó emberek. Ha ezek forradalmárok, akkor a forradalmárok közt
nagyon gonosz, rossz emberek voltak. Ez persze nagyon szubjektív és
egyéni, de megtörtént, és megtörtént még százakkal, akár a konkrét
gyilkosság is, másik ezrek vagy százezrek meg rettegtek tőle. Nemcsak „a
kommunisták”, hanem ártatlan hivatalnokok, sorozott katonák,
családtagok. Mindez független attól, hogy a „forradalom” tudományosan
mérhető metacélja értelmes volt-e, vagy nem. Ha volt neki
egyáltalán.

Miért akarnánk egy
szóval leírni 1956-ot? Hogy ne kelljen megérteni Wittner Máriát vagy
Havas Szófiát?

Havas Szófiát tehát
érzékenyen érintette 56. Wittner Máriát pedig a megtorlás érintette
érzékenyen. Ezért amikor vérben forgó buborékokat ereget, akkor
szemérmesen elfordulunk, és ráhagyjuk. Légnyomást kapott szegény.
1956-nak ezer arca volt, csak valamiért szeretnénk egyetlen jelzővel
leírni. Eldönteni, hogy kik voltak a jók, és kik a rosszak; csak
árnyalni ne kelljen. Holott tudjuk, hogy amiről Havas Szófia beszél, a
nyilasok és ártatlanokra vadászó bűnözők, az is egy valós arc az
ezerből. Vele ellentétben tudjuk azt is, hogy nem az egyetlen. Voltak
ott fasiszták, mindszentysta restaurátorok, nyugatos liberálisok,
emberarcú szocialisták, és természetesen egyszerű rosszemberek,
ragadozók, akik fegyverhez jutottak. Nem kötelező mindet szeretni, nem
bűn szar embernek tartani a szar embert akkor se, ha épp egy
forradalomban szaremberkedik. Volt jogos felháborodás és tisztalelkű
szabadságvágy, meg vérszomj és állatiasság, továbbá zavaros eszmék.
Aztán lehet arról vitatkozni, hogy statisztikailag mi volt a jellemző.
De a közös történelem és a közös emlékezet nem a statisztikából alakul
ki, hanem a Havas Szófia élményéből, a Wittner Máriáéból, és mind a
többiekéből. Leginkább abból, amikor elfogadjuk, hogy ezek egyenértékű
emlékek.

Miért akarnánk egy szóval
leírni 1956-ot? Hogy ne kelljen megérteni Wittner Máriát vagy Havas
Szófiát? Hogy ne kelljen megérteni mindkettőjüket egyszerre? Egyszerűbb
beállni a zászló alá, és ordítani kottából? Egyszerűbb. De normális
országban nem így intézik az ilyesmit. 1956 egy katasztrófa volt, a
túlhajtott mozdony kazánrobbanása. Sokan belekeveredtek. Belekeveredtek
gyermekeik, feleségük, barátaik. A robbanás nem válogat. Siratjuk
áldozatainkat, ki-ki a magáét. De senki nem követelheti a másiktól, hogy
ne sirassa meg a sajátjait.