Ritka, de előfordul, hogy egy könyv hatására az ember felkeresi egykori középiskolai tanárát. Munkatársunk így tett, miután kézbe vette a 25 szelfi az Árpád-korból című kötetet – a találkozón pedig nemcsak a régmúlt történelmi titkaiba nyert betekintést, de egy kisközösség negyedszázados legendájának hátterét is sikerült felfejtenie. Lőrinc László, az AKG átlagosnak semmiképp sem nevezhető történelemtanára, az Árpád-szelfis könyv szerzője azt is elárulta, mi az az egyetlen dolog, amelyben egyetért Schmidt Máriával.

Náci egyenruhában trappolt végig a folyosón. Csizma, sapka, horogkeresztes karszalag… ahogy kell. Szőnyegen henteregtem épp, amikor feltűnt. Döbbenten néztem utána. Ezt csinálta egyébként mindenki az AKG-ban, a szabadságáról oly’ híres alapítványi gimnáziumban. A folyosó szőnyegén henteregtünk szünetekben. Erre hirtelen eltrappol mellettünk egy echte náci. A pesti közszáj által liberálisnak, sőt amolyan félzsidó sulinak tartott intézményben… Olyan élesen emlékszem a jelenetre, hogy talán nem is láttam a saját szememmel. Lehet, hogy csak a felsőbb évesek mesélték, aztán negyedszázad alatt saját emlékké gyúrta az agyam. Az mindenesetre biztos, hogy még sokáig beszéltek a meghökkentő jelenetről. A náci persze nem volt náci – de erről még lesz szó. Töritanár volt. Mai történetünk főhőse ő: Lőrinc László. Aki egyébként nemcsak volt töritanár, hanem ma is az, nem nekrológ ez, kérem szépen. Kifejezetten a születés – egy könyv születése – sarkalt arra, hogy visszaemlékezzem a régi, gimis időkre. Lőrinc László új könyve ugyanis 25 szelfi az Árpád-korból címmel jelent meg a minap. Gyerekkönyv, tíztől tizenhat éveseknek szánta, a célcsoport tehát nem én vagyok, ilyen korú gyerekem sincs épp, viszont rögtön beugrott a kötet láttán: nézzenek oda, ez az ember még mindig ugyanazt csinálja! Másképp, érdekesebben, hatásosabban akarja tanítani a történelmet, mint a sok évi átlag.

Ezt hittem legalábbis. Eldöntöttem, hogy felkeresem egykori tanáromat, hogy utánajárjak, igazam van-e. Meg persze annak az AKG-s körökben legendás nácis trappolásnak is. Meg azért, mert a könyv: jó. Pedig ha nem ismerném a szerzőt, biztos, hogy nem lapoztam volna bele ezekbe az Árpád-szelfikbe. Lássuk be: igencsak kockázatos őszülő szakállal olyan könyvet írni, amelyben a történelmi szereplők szelfiznek, kommentelnek, s mindezt nagyon lizi-laza, nagyon mai nyelvezettel teszik. Könnyedén hozhat az efféle próbálkozás izzadságszagú, fiatalosch eredményt. Csakhogy Lőrinc Lászlóról további emlékeim is voltak ám! Például az, hogy megszállottan vezeti Trupp nevű színjátszókörét – s vezeti azt máig is.

Folytatás