Dobszay László a reformok kapcsán a HVG-ben megjelent
cikkében emeli ki, hogy azt nem előzte meg részletes, az egyes szakok
sajátságait figyelembe vevő hatástanulmány.

Csak egyetemi szinten, mesterdiplomával végzettek
taníthatnának a jövőben, ha az Oktatási Minisztérium napokban elkészült
rendelettervezete hatályba lépne. A tervezet a felsőoktatás bolognai
(kétciklusú) átalakítását szabályozza, de a tárca árukapcsolással két
olyan – a bolognai megállapodásban nem szereplő – szabályt adott hozzá,
amely radikálisan megváltoztatná a tanárképzés és a felsőoktatás
szerkezetét. Egyiket sem előzte meg részletes, az egyes szakok
sajátságait figyelembe vevő hatástanulmány.

A tanárképzés eddig az általános iskolai tanárok
számára a három-négy éves főiskolákon, a középiskolai oktatók számára az
ötéves egyetemeken folyt, a szakoktatásra külön szabályok voltak
érvényesek. A tervezet a tanári diplomát a mesterszak elvégzéséhez
kötné, ahová az alapképzésben részesültek 35 százaléka mehet tovább.
Lehet, hogy tisztán gyakorlati (például műszaki) területen az
alapképzésben végzettek tömegei találnának maguknak állást, a más
(például magyar vagy zeneművészi) szakot befejezők többsége viszont
tanári jogosultság nélkül aligha jutna a képzettségének megfelelő
munkához. Az eredmény: az állástalan diplomások szaporítása. Ha a
keretszámokat az iskolák tanárszükségletéhez mérik, annak háromszorosát
kell felvenni az alapképzésre, függetlenül attól, szükség van-e a másik
kétharmadra. Ha viszont kötött egyetemi létszámban gondolkoznak, az
iskolákra – vagy egyes szakokra – hoznak tanárhiányt.

Az új rendszerben az eddigi főiskolák vonzóereje
lecsökken: hallgatóiknak nem tudnak tanári képesítést tartalmazó
diplomát adni. Hogy megéljenek, megpróbálják majd magukat egyetemmé
akkreditáltatni. Ha a megítélésük tárgyszerű lesz, sokuk kérvénye el fog
vérezni, mert sem elegendő számú minősített oktatót, sem az
egyetemektől elvárható, nemzetközi rangú tudományos műhelyeket nem
tudnak felmutatni. Ha viszont többüknek szánalomból engedékenyen
megadják az egyetemmé válás lehetőségét, akkor 15-20 álegyetem jön
létre, és szükségből megkezdődik az áldoktori diplomák osztogatása.
Ebben az esetben biztonsággal megjósolható az általános
színvonalesés.

A délibábos „egységes
tanárképzés” nem tud az iskolatípusok között meglévő tényleges
különbségekről. Két szélső példa: egy kisvárosi zeneiskola zongoratanára
a négyéves főiskolai képzettség birtokában is becsületes, jó munkát
végzett. De nem feltétlenül alkalmas arra, hogy a zenei szakközépiskola
magas hangszeres színvonalat követelő, professzionális – preakadémiai –
oktatását is ellássa. A másik véglet: ha következetes a törvény
alkalmazása, a szakközépiskolák mesterséget tanító szakjain csak
egyetemi diplomával bíró asztalos-, szakács-, kozmetikatanárt szabad
alkalmazni.

További probléma, hogy a
tervezet előírja, a hallgatók pedagógiai tantárgyakból teljesítsenek
100 kreditet (3 ezer munkaórát), miközben az egyetemi szintű
szakismeretek megszerzésére 50 kredit marad a mesterfokon. A hallgatónak
tehát kétszer annyi ideig kell a pedagógia-tanszékek igehirdetését
hallgatnia, mint amennyit a tényleges szakmai ismeretek magas szintű
elsajátítására kap. A tervezet 30 kredites egybefüggő gyakorlati
félévet, vagyis napi 12 óra (!) iskolai gyakorlatot ír elő, azaz a
hallgatók este 8-9 óra után kezdhetnek el foglalkozni a szakmájukkal,
éjszaka művelődhetnek, járhatnak múzeumba, olvashatnak könyvet, mehetnek
hangversenyre, társaságba.

Nem
igaz, hogy a jó tanári munkához szükség van erre a 100 kreditre. Magam
negyven évig tanítottam, minden korosztályban, s – bocsánat a
szerénytelenségért – a legjobb tanárok közé soroltak. ELTE-indexem
szerint pedagógiára, metodikára, iskolai gyakorlatra összesen 630
munkaóra jutott, ami mai számítási módszerrel 21 (felkészüléssel együtt
körülbelül 30) kredit – a tervezett 100 helyett. Sohasem hiányzott e
további 70 pont.

Pedagógiai,
pszichológiai, neveléstörténeti stúdiumok mindig voltak az egyetemeken,
szükségességüket senki sem tagadja. De a pedagógiai tantárgyak, órák,
követelmények nyomulása 20-25 évvel ezelőtt kezdődött. S mondhatja-e
valaki, hogy az ötven évvel ezelőtti tanárok rosszabbak voltak, mint a
maiak? Sőt maguk a pedagógiai tanszak oktatói jobb tanárok-e, mint
társaik? Az erőszakosan megnövelt keretet fölösleges, mondvacsinált
tananyagokkal töltik ki. Mire emlékeztetnek? A marxizmus-leninizmus
tanszékekre. Azokra is azért panaszkodtunk, mert rátelepedtek az
oktatásra, elvették az időt a szakma megtanulásától. A diákok gyűlölték;
a tanszékek, érezve gyengeségüket, túlköveteléssel, buktatással
kompenzáltak.

Nem hiszem, hogy a
miniszter vagy a minisztérium ártó szándékból teszi, amit tesz. Nyomás
alatt áll, a pedagógiai lobbi ily módon akar előnyomulni: erősíteni
egyetemi pozícióját, emelni a neki jutó órák és főleg álláshelyek
számát. A magasztos pedagógiai célok mögött nyers anyagi érdekek állnak.
A sejtekre szükségünk van, de elburjánozva megölik az
embert.

DOBSZAY LÁSZLÓ